Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. november 20., vasárnap

Gogol köpönyegének legfényesebb gombja

Írta: Vincze Bence (f21)

Dosztojevszkij nélkül nincs Tolsztoj, Tolsztoj nélkül nincs Dosztojevszkij. Aki viszont már igazán belebújt mindkét nagyszerű író lélektani világába, az mégis felfedezi azt a különbséget, ami a fentebb említett kérdést eredményezi.
Image result for dosztojevszkij
Nincs jogom két ilyen személyt összevetni, nincs jogom kiemelni az egyiket vagy a másikat, hiszen, ahogy mondani szokták; “Még a legkisebb lábujjukon a köröm is többet ér mint én” , de most mégis megteszem. Nem azért, mert a megemlékező cikk Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij születésnapjára készül, hanem egyszerűen – amit kevesen figyelnek az orosz irodalomban, holott a legfontosabb dolog – a két író életkörülményei és az ezáltal megismert világ képe az, amitől Dosztojevszkij zsenialitása Tolsztoj nagyszerűsége fölé emelkedik.
A két író idejében élte fénykorát az orosz irodalom; Gogoltól kezdve számítják az orosz realizmus időszakát, Dosztojevszkij is egyszer úgy fogalmazott, hogy Mi valamennyien Gogol Köpönyegéből bújtunk ki”. Ebben a korszakban alakult ki a lélektani- és az eszmeregény műfaja, amiben – mint ahogy arra már a megnevezésből is asszociálhatunk – az emberi lélek és gondolkodás, már-már majdnem a létfilozófia került a középpontba. Véleményem szerint ahhoz, hogy valaki ennek a szakértőjévé váljon, előbb meg kell ismerni az embereket, de nemcsak egy bizonyos réteget, hanem az egész társadalmat, legaljától a tetejéig, s nem csupán megfigyelni, átélni is. Csak az lehetett egy ilyen műfajban igazán őszinte, aki mindent megkapott az élettől a téli Moszkva utcáin való éjszakai részeges, hajléktalan fetrengéstől a legfelsőbb rétegek fényűző báljain való Szaetszkaje Igrisztoje világi pezsgőmárkáinak kortyolgatásáig. Csak az.
Márpedig ezt az életet csak Dosztojevszkij kaphatta “ajándékba” Gogol világi léte után. Hogy mindezt tisztán érthetővé tegyem: Lev Nyikolajevics Tolsztoj egy arisztokrata (grófi címmel rendelkező) család negyedik gyermeke volt, édesanyjától, Volkonszkaja hercegnőtől hatalmas műveltséget és palotát örökölt. Erre mondta roppant ironikusan Makszim Gorkij (Dosztojevszkij nagy tisztelője), hogy 
“Az irodalmat lehet tanulni is, de csak az igazán benne élő személynek tűnik fel az, ha valaki a kastélyának erkélyéről figyeli a nyomort, vagy aki ott, a mocskos utcán tanulta meg az életet, mint magát az irodalmat…”
És mindjárt megérti az olvasó is, hogy miért hajlok Dosztojevszkij felé: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij egy 16. században még nemes, ámde a 19. századra roppant módon elszegényedő, hétgyermekes család sarja, ahol az apa katonaorvos, az anya pedig egy folyton ábrándozó háziasszony, aki agyoncsalta a férjét. Ennek ellenére az anyai szeretet fontos volt a fiatal Fjodor Mihajlovics számára…
16 éves korában elvesztette szeretett édesanyját, így ő össze- , a család pedig széttört.
Ahogy bekövetkezett a tragédia, az édesapa egy szigorral teli világba hadmérnöknek küldte fiait. Ez talán egy átlagembernek jót tett volna, de a még gyermek Fjodor Mihajlovicsot pénz hiányában nem küldték kivizsgálásra. Ekkor még senki nem tudta, hogy a fiú enyhe autizmussal és erős epilepsziával küzd. Természetesen a szigor és a fájó rendszer egy ilyen lelkű fiúnak hatalmas töréseket okozott. Magába húzódó, csendes, kissé agresszív személlyé vált a korábban életvidám, családcentrikus gyermek.
Sajnos számára túl sok öv alatti ütés érkezett, így nem sokkal édesanyja halála után édesapját agyonverték parasztjai. Egyedül maradt, s bár elvégezte az iskolát és tisztté avatták, annyi mély és fájdalmas impresszió érte, hogy alkoholizálni kezdett, züllött, szórta a pénzt. Hamar teljesen elszegényedett.
“Még a legrosszabb családból is maradhatnak meg kedves emlékek, ha az ember lelke képes arra, hogy keresse a kedveset.”
Talán a nagy probléma az lehetett, hogy első műve megjelenésével (Szegény emberek [1845]) hatalmas sikert aratott, berobbant az irodalmi életbe, nagyra törő vágyai voltak. Ki akarta ismerni az emberi lélek és pszichológia rejtelmeit. Ám nem így alakult. A kezdeti csúcspont és mámor után túl nagy elvárásai voltak. Következő műve megjelenésénél (A hasonmás) egy évvel később, 1846-ban kemény kritikát kapott, a várt siker elmaradt, sőt, a következő években még négy könyve jelent meg, de mindet támadások és gúnyolódások követték.

“Vannak sértések (…), amelyeket a legjobb akarattal sem lehet elfelejteni.”

Ezek akkora sebet hagytak benne, hogy ismét magába, de legjobban úgy fogalmazhatnám meg, hogy a politika ellen fordult a pszichológiával. Röpirati és lázadói körökbe kapcsolódott, az államrendszert és a nagy írókat gúnyolta (ebben az időben volt az első összetűzetése Tolsztojjal), mindezt leginkább bosszúból és csalódásból. Persze már ekkor felfigyeltek zsenialitására, hisz kritikáit nem lehetett kivédeni. Erre egyetlen “gyógyír” volt: 1849. december 22-én halálra ítélték, azonban a kivégzése előtti pillanatokban feloldották a vádakat és végül négy év kényszermunkára ítélték. Az író így emlékezett vissza a történtekre:

„Mennyire szerettem volna élni, Istenem!… És egyszerre csak a takarodó kürtjele harsant. Felfigyeltem. Társaimat eloldozták az oszlopoktól, visszavezették őket, és felolvasták az új ítéletet: engem négy év kényszermunkára ítéltek. Soha nem volt boldogabb nap életemben!”.

Omszkban töltötte büntetését. Ezalatt élete megfordult, habár a legnehezebb munkákat kapta, mégis élvezte az életet, megbecsülte, örült neki, hogy még él, értékelt minden pillanatot. Számára ez a korszak volt az igazi fellendülés.

„hálás volt a sorsnak, amiért a száműzetés révén megismerhette az orosz embert, s ezenközben jobban megismerhette önmagát.” Pavel Nikolaevič Miljukov

Vissza akart térni az irodalomba, lelke egyre jobban erősödött, ám szervezete csak gyengült; kínozta az epilepszia. A 60-as években újra az irodalmi réteghez tartozott, ám nem tudott még kiemelkedni. Viszont korai írásaiból ekkor már kivehető, hogy nála jobban kevesen ismerték ki az orosz ember prototípusát, kisebb művei és tanulmányai több gazdag támogatót is bevonzottak. Bejárta Nyugat-Európát, ami neki hatalmas érték volt. Becsülte az élet minden egyes apró pillanatát, hiszen ő a porból emelkedett homokviharrá – írta Tolsztoj egy kritikájában.
Perov: A paraszt temetése
A következő években elképesztően aktív volt, újságíróként és íróként is, 17 könyve jelent meg 1863-tól ’66-ig. Majd újra jött a törés, az újság anyagi csődbe került, ezzel ő is nagy tartozásokba, újra a hullám alján volt. Elhatározta, hogy visszatér Pétervárra, itt a szerelmi kilengések, baljós házasságok időszakát élte.
“Az asszonyok természete nem feneketlen tenger, könnyen ki lehet ismerni, de ravasz, szívós, makacs és hirtelen: azt mondja, adj uramisten, de mindjárt!”

Majd jött mint a messiás az éhezőknek a Bűn és bűnhődés című regénye. A kritika elutasította, (leginkább az írói személy miatt), ám hatalmas sikere lett az olvasók körében. Imádták! Dosztojevszij lépegetett a ranglétrán felfelé, már közel az orosz irodalom csúcsáig, ám a magánéletbeli problémák elnyomták. Ha volt pénze kaszinózott, ha nem volt tengődött és szenvedett. Számára mindig is ezerszer többet jelentett az emberek ismerete mint bármilyen szerelem, barátság vagy ismeretség. Csak fájjon neki és lássa, milyen a nagybetűs EMBER.

“Csak a lelki nemessége meglegyen valakinek, mást mindent megszerezhet tehetséggel, tudással, értelemmel, zsenialitással.”

Következő éveire szintén a hullámzások jellemzőek, megszületett három gyermeke, ebből csak ketten maradtak életben. Később számára szokatlan tisztelettel fogadták, bármit tett, elismerték az idősödő írót. A félkegyelmű című regényével újabb nagy sikert ért el, ekkor azt állították, hogy felnőtt, ő az orosz irodalom “második Gogolja”. Magánéletében még mindig a tartozások uralkodtak, ám felesége kezébe vette az író otthoni problémáit és egy éven belül, Dosztojevszkij életében először adósság nélkül maradt, szerető családdal, a felső rétegben, gazdagon, új Gogolként.
Ez az ami őt felemeli! Tolsztoj 15 éves korától az irodalom csúcspontján volt, soha nem érték kritikák, soha nem volt szegény, soha nem volt játékfüggő, alkoholista, erőszakos, beteg, hajléktalan, halálra ítélt, börtönlakó, hazaáruló… Ő csak egy egyszerű gazdag arisztokrata volt nagyszerű neveléssel. De Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt egy dolog nevelte; maga a nagybetűs ÉLET.

"Barátaim, kérjetek jókedvet az Istentől. Legyetek vidámak, mint az égi madarak. És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bűne, ne féljetek, hogy az elsodorja és nem engedi megvalósulni a ti műveteket, ne mondjátok, erős a bűn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a világ, és nem engedi megvalósulni a mi nemes művünket. Kerüljétek az ilyen kishitűséget, gyermekeim!”
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink