Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. szeptember 9., péntek

Még el sem kezdődött


Rég voltam esküvőn.  Idén hívtak többre is, megint felnőtt egy generáció.
Jó őket nézni. A fiú, mint egy testőr, a lány az ünnepi fókuszban pompásan kinyílt, sugárzik róla a jövő. Bevonulás, kyrie, glória, minden megy a maga rendjén, nézem a hátsó sorból, távoli.

Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Milyen szomorú, töprengek a lehajtott fejek fölött, az a vallás, ami bűntudatra épít, mennyi elnyomott érzelemből kihajtó színlelés, mennyi fájdalom, mennyi önostor.  Szerelmi ügyekben nem vagyok szakértő, ironizál a pap. Díjazzuk, halk morajjal.
Viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül. A jegygyűrűs férfikéz látványa ugrik elém, ahogy a combomon, meg a combozás előtt fülembe fúvó Lucifer, hogy vajon lehúzza-e, amíg. Nem húzta le. Elmesélte utána a bűnbocsánatról szóló tézisét. Az én jegygyűrűmet betörő vitte el a ballagási kövessel együtt, már nem viseltem, majd lesz vele valami, gondoltam, s lőn.
                A sóhajnyi csendben erőtlen babanyöszörgés az oldalhajóból. Fölülről nézem a jelenést, mint harmadik szem, vagy rossz imitátora, a webkamera: fiatal nő válik ki a százas tömegből, és tévedhetetlenül a hang irányába indul. Milyen csodálatos, gondolom, akárki parancsolja így: egy lény odatalál a másikához. S hogy minden lényeges csak ennek hiánya vagy verziója…
Egy család ül mellettem, apa, anya, a kicsi olyan kétéves szöszke, időközben lekuporodott az imazsámoly mellé a földre, unatkozik. Az anya a kislány feje és a pad közé tette nyitott tenyerét, mintha áldást osztana, hogy ha a kislány feláll, ne üsse be a fejét. Hosszan tartja így a kezét, fárasztó lehet, a férfi morog valamit, végül lepiszkálja az óvó kezet, az asszony hagyja.  A következő pillanatban, ahogy az lenni szokott, koppanás, tudtam, mondja a nő, de a kislány nevet, az ütés nem volt komoly. A férfi mozdulata sem volt az, épp csak játszmányi, talán a saját anyja túlféltő gesztusát látta újjászületni. Ki gondolná, de házasságok bomlanak fel egy mozdulat miatt.
Mindnyájatoknak küldetése van, szól a pap. Menjünk haza, mantrázza mellettem a szöszke.

Barátaim, mennyi minden történt, pedig még el sem kezdődött az élet.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink