Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. augusztus 14., vasárnap

Nincs kiút! - Larry Clark: Wassup rockers

Írta: Nagy Tamás

„az út örökkévaló”
Lao Ce: Tao te King – Az Út és Erény könyve
(fordította: Weöres Sándor)

There ain’t no future, there ain’t no hope” – üvölti a Defiance zenekar, miközben a külvárosi rockerek gördeszkán száguldoznak a szemünk előtt. A kamera pedig – mint a legkiválóbb dokumentarista eszköz – végigkíséri a fiatalokat a fájdalommal járó, elcseszett deszkás trükkök és egyéb tinédzserkori balhék ösvényén. Larry Clark Külvárosi rockerek című filmjét 2007. augusztus 16-án mutatták be Magyarországon

Az ifjúság útján – a kezdetektől

A kilencvenes évek Amerikájában az új filmkészítő-generáció (Larry Clark, Harmony Korine, Gus Van Sant stb.) a maga teljes valójában szemlélte a szuburbán, lepukkant külvárosi világot, melyet túlnyomórészt fehér polgárok laktak. A humanoid fehér szemét, a white trash.[1] A fizikailag és/vagy szellemileg leépült emberek, akik Clark és Korine Ken Parkjában vagy a Gummoban[2] nem is keresik a (talán nem is létező) kiutat.
A független filmesként[3] induló gördeszkás, pedofíliával is vádolt junkie, Lawrence Donald „Larry” Clark 1943. január 19-én született az oklahomai Tulsában. Clark „egész életét arra tette föl, hogy a kamaszkort ábrázolja.[4] Korai fotósorozataiban (pl. Tulsa [1971]),[5] majd később filmjeiben (pl. Kölykök [1995]) arra törekedett, hogy megmutassa az amerikai fiatalok igazi és rémisztő arcát, amelyet olykor a drogmámor, máskor pedig egy pisztolylövés torzít el.
Clark és a kölykök őrjöngése a filmvásznon egy találkozással kezdődött. A rendező 1993-ban egy fotókiállításon megismerkedett egy hozzá hasonló, őrült személyiséggel, Harmony Korine-nal, aki megmutatta neki egyik filmötletét. Kettejük közös munkájából született meg a Kölykök című film, amely megbotránkoztatta Amerikát és a világot. A Kölykök képlete egyszerűnek tűnik: drog + pia + szex + AIDS + tinik = botrány. A film ereje azonban nem az összetevőkben, hanem a naturalista ábrázolásmódban rejlik (amatőr színészek, szinte smink nélkül; folyamatos kameramozgás; életszagú és elgondolkodtató megnyilatkozások). A „megmutatásnak” köszönhetően a Kölykök az egyik legismertebb teensplotation[6] filmmé vált.
A pusztító fiatalok azonban nem(csak) filmes mítoszok (lásd: Columbine iskolában történt mészárlás).[7] A kilencvenes évek eltévedt fiatalságának érzelmeit Dark öntötte szavakba Gregg Araki Tinédzser Apokalipszis Trilógiájának utolsó darabjában (Út a pokolba [1997]): „…egyre mélyebbre süllyedek a mocsárban. És látom, hogy körülöttem hogy pusztul el lassan mindenki. Mintha mindnyájan éreznénk, a lelkünk legmélyén, hogy a mi nemzedékünk egy elátkozott generáció. Benne van ez a tekintetekben. Az enyémben is. Érzem… Érzem, hogy baj van. Tizennyolc éves vagyok, és nem tudom, hogyan tovább.” Nem túlzás azt állítani, hogy hasonló emóció kavarog Ken Park tekintetében, mielőtt a fejéhez emeli a pisztolyt, és vigyorogva meghúzza a ravaszt. És talán ez volt a Caspert alakító (Kölykök) Justin Pierce szemében is, amikor 25 évesen véget vetett életének.

A Külvárosi rockerek mint „hard” road movie

Habár Clark filmjei ugyanannak a problémának (az amerikai álom egy rémálom) különböző olvasatai,[8] a Külvárosi rockerek mégis más, mint a rendező korábbi munkái. A film egy – a Ken Parkhoz képest – „optimista” és kevesebb szexjelenetet tartalmazó,[9] kalandokkal, valamint hardcore punk[10] zenével felturbózott road movie, mely a „latino trash” szereplők nehéz útját és (egyúttal) nehéz életét mutatja be.
A road movie-k a soha senki által meg nem írt Csavargók könyvének filmadaptációi. A filmek csak a nem-létező könyv mondanivalóját veszik át: úton lenni boldogság, megérkezni halál. A Szelíd motorosok által teremtett hagyományba[11] illeszkedik a Külvárosi rockerek is, ám a közlekedési eszköz már nem a chopper, hanem a gettóbeli tizenéves anyaszomorítók négykerekű Ohkája:[12] a gördeszka. A Ken Park után, amely „vádirat a teljes felnőtt társadalom ellen”,[13] Clark megmarad a gördeszkás önpusztító fiataloknál, de a problémákat nem otthonról, hanem a társadalomból és a diszkriminációból eredezteti. A film szereplői máról a holnapra élő kölykök, akiket kitaszítottak, sehol nem találják helyüket.
A Los Angeles-i South Centralban a külvárosi rockerek (egy csapat latino fiatal) – akik hardcore punkot hallgatnak, szűkfarmerben járnak, zenélnek és gördeszkáznak – békésen tengetnék mindennapjaikat, ha nem lennének kitéve környezetük veszélyeinek. „Mindig beszólnak nekem, lebuziznak, meg minden. Csak szívóznak, hogy aztán pofán vághassanak. És baszakodnak velünk” – mondja a filmben Kiko az egyik Beverly Hills-i lánynak. Az atrocitások mellett azonban a kölykök megszokott környezetükben is jól szórakoznak: önfeledten őrültködnek egy játszótéren, otthon(!) próbálnak a zenekarukkal (Casualties-poszter a háttérben – „We are all we have”).
A fiatalok azonban egy napon útra kelnek a gettóból, hogy elzarándokoljanak a Beverly Hills-i Középiskolánál található legendás „Kilenc Lépcső”-höz. A hosszú utat autóval kezdik meg. De az amerikai, Ramones-rajongó rendőrök sem tolerálják, amikor nyolcan utaznak egy lepukkant verdában (ketten a csomagtartóban!) – főleg ha a tizenéves sofőrnek még jogosítványa sincs. Hőseink ezért buszra szállnak, hogy elérjék a „Kilenc lépcsőt”. Kezdetét veszi kalandjuk egy számukra ismeretlen világban: a napsütéses, pálmafás Beverly Hills-ben, ahol nyoma sincs a nyomornak, a nélkülözés pedig ismeretlen fogalom. A „Kilenc Lépcső”-nél megismerkednek két helyi lánnyal, akiket később meglátogatnak. (Természetesen a lányok barátai ezt nem nézik jó szemmel...) A látogatás előtt azonban a deszkázó latinokba botlik egy barátságtalan rendőr, aki – a korábbival ellentétben – nem Ramones-rajongó, és a menekülő csapat egyik tagját letartóztatja. Bolyongásuk során Kikoék belecsöppennek egy igazi elit „party”-ba, ahol némi felfordulást okoznak. „Srácok, kurvára hoztátok a punkot!” „Tiszta mexikói Ramones, nem?” – mondja két csodálkozó Beverly Hills-i. Amikor a „party”-n meleg lesz a helyzet, a kölyköknek ismét menekülniük kell. Nem sokkal ez után lelövik Luit, a banda egyik tagját. „Ismer, nem? Előbb lövök, aztán kérdezek. Láttam, hogy színesek, szóval…” – mondja a gazdag férfi, amikor igyekszik rávenni a rendőrt, hogy tusolja el a gyilkosságot.
És a fiatalok nehéz útjának még nincs vége…
A film vége is csak a fiktív út végével azonos, ugyanis Clark filmje fikció, de dokumentarista elemekből táplálkozik. „A Külvárosi rockerek – mondta Clark – elég spontán módon jött. Fiatal barátnőmmel Los Angelesben voltam, a parton összeismerkedtünk néhány 13-15 éves latino sráccal. Elvittek magukkal, megismerhettem az életformájukat. Abban a negyedben élnek, ahol nem igazán akad az utadba fehér ember. Teljesen izolált környék. Ráadásul a városnak elég terjedelmes szelete.[14] A Kölykök fiataljaihoz hasonlóan a latino srácok is maguk közé engedték Clarkot (pl. bemutatták zenekarjukat, a The Revoltsot, amely a filmben is feltűnik). A dokumentarista jellegből következik, hogy a Külvárosi rockerek alkalmi „színészeinek” nemcsak a filmbeli útjuk és életük nehéz, hanem a valódi is. És a film után is folytatódik.

Vissza a gettóba

Miután elvesztették két társukat, és megúsztak egy-két balhét az élet naposabb, pálmafákkal teletűzdelt oldalán, az öt kicsi latino nem mindennapi körülmények között (a Beverly Hills-ben modern rabszolgasorban tengődő latinok segítségével) hazatér a gettóba, ahol újra összetűzésbe kerülnek az egyik helyi afro-amerikai bandával. „Wassup rockers?!” – kiáltja a fekete srác, de nem várja meg a választ, hanem pisztolyával a levegőbe lő. Hiába a megtett út, az utazás, otthon semmi nem változott. És – ahogy a búcsúzó fiatalok dialógusából kiderül – nem is fog. Holnap kezdődik minden elölről. Az elátkozott hardcore latino generáció rögös és nehéz útja visszatér önmagába, hiszen az út örökkévaló. A külvárosi rockerek számára nincs kiút a gettóból – se a filmben, se a valóságban.

Felhasznált irodalom:

BAROTÁNYI Zoltán: Henyék, lúzerek, szuburbia, Filmvilág. 2009/11 19-21. o.
BENNETT, Andy: Szubkultúrák vagy neo-törzsek, Replika 53 2005 127-143. o.
BÍRÓ Dávid: Az ellenkultúra Amerikában. Tények – szociológiai értékelések, Gondolat, Budapest, 1987.
BÓDI Péter: Rágós a húsa – Larry Clark, Gépnarancs, http://gepnarancs.hu/2011/08/ragos-a-husa-larry-clark/, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)
HAVASRÉTI József: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban, Typotex Kiadó, Budapest, 2006.
KACSUK Zoltán: Szubkultúrák, poszt-szubkultúrák és neo-törzsek. A (látványos) ifjúsági (szub)kultúrák brit kutatásának legújabb hulláma, Replika 53 2005 91-110. o.
KRISTON László: „Mi jöhet még” (Larry Clark filmrendező, fotóművész), Magyar Narancs, http://magyarnarancs.hu/film2/mi_johet_meg_larry_clark_filmrendezo_fotomuvesz-67526, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)
KUBISZYN Viktor (2004): Tökéletes gyermekkor – Larry Clark portré, Filmtett, http://www.filmtett.ro/cikk/2125/larry-clark-portre, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)
OROSDY Dániel: A Római vakációtól a mély torokig, Grindhouse. A filmtörténet tiltott korszaka. Mozinet-könyvek, Budapest, 2007.
TÓTH Gábor: Deviancia és alternatív kultúrák az amerikai külváros-filmekben 2000 után, http://otdk.zskf.hu/Dolgozatok/31.pdf, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)
VÁRÓ Kata Anna: Az amerikai független film története 5 – A kilencvenes évek: függők vagy függetlenek, Filmtett, http://www.filmtett.ro/cikk/1461/az-amerikai-fuggetlenfilm-tortenete-5, (Letöltés ideje: 2016. 08. 09.)

Források:



[1] BAROTÁNYI 2009
[2] A white trash tematikában a Gummo a legjobb példa a tartalom és a forma egységére: a filmben látható roncsolt életekről csak roncsolt formában lehet elbeszélni.
[3] A kilencvenes évekbeli független film(es)ekről bővebben lásd: VÁRÓ 2010.
[4] BÓDI 2011
[5] A Tulsa nemcsak a tabumentes ábrázolás miatt izgalmas, hanem a modellek élete, pontosabban halála miatt is, ugyanis a fiatalok közül kevesen érték meg a felnőttkort (KUBISZYN 2004).
[6] A teensploitation a „kizsákmányolós” (exploitation) filmek alműfaja, amely főként a deviáns ifjúsági csoportokra fókuszál. Habár a Kölykök áttörést jelentett a teensploitation műfajában, nem minden előzmény nélkül robbant be a filmtörténetbe. A fiatalkorúak bűnözési hulláma már az ötvenes évek mozijában nyomot hagyott (pl. A vad [1953]). A jelenségről és a társadalmi kontextusról bővebben lásd: OROSDY 2007: 32-33). Továbbá a Kölykök előfutárának olyan filmek tekinthetők, mint a Revenge of The Cheerleaders [1976] vagy a River’s Edge [1986]. Clark és Korine filmjének hatása az Amerikai pitéig ér – és túl is mutat rajta. Gondoljunk csak az Eden Lake (2008) vagy a Hivatlanok (2008) című filmekre!
[7] A fiatalok valódi pusztítására jó példa a Columbine középiskolában történt mészárlás (1999. április 20.), amelyet Michael Moore (Kóla, puska, sültkrumpli [2002]) és Gus Van Sant (Elefánt [2003]) is feldolgozott.
[8] HUNGLER 2007
[9] A Külvárosi rockerekben – mondta Clark – „az volt a kihívás, hogyan mutassam meg a szexet anélkül, hogy bármit is láttatnék. Új ábrázolási módot kerestem” (KRISTON 2007).
[10] A hardcore zene a hetvenes években jelent meg (pl. Bad brains zenekar), Amerikában, azóta egyfajta ellenkulturális termék a fiatalok körében.  Az irányzatra jellemzőek a dinamikus és agresszív szövegek, melyek a politikát, a személy szabadságát, és egyéb szociális jelenségeket tárgyalják (TÓTH 2010). A kultúra, szubkultúra, ellenkultúra, underground fogalmakról lásd: BÍRÓ 1987, HAVASRÉTI 2006: 26-34, valamint a szubkultúrát felváltó „neo-törzs” terminusról: BENNETT 2005, KACSUK 2005.
[11] Az első igazi road movie-nak a Szelíd motorosok tekinthető (OROSDY 2007: 48). De a műfaj irodalmi gyökerei az ókorig nyúlnak vissza (Odüsszeia, Aeneis).
[12] A Yokosuka MXY-7 a II. Világháborúban használt kamikazerepülőgép-típus, melynek gyártása 1944 szeptemberében indult meg. Japán ekkor már elhatározta az öngyilkos pilóták (kamikázék) bevetését. A bevetésekhez egy olcsón és könnyen előállítható repülőgép-típusra volt szükségük, ezért megalkották a részben fából készült(!) Ohkát (Cseresznyevirág), amely a szövetségesektől a Baka (Bolond) nevet kapta (http://www.masodikvh.hu/haditechnika/fedelzeti-fegyverek/japan-fedelzeti-fegyverek/17-yokosuka-mxy-7-ohka-baka-raketa)
[13] BAROTÁNYI 2009
[14] KRISTON 2007
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink