Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. július 20., szerda

Könyv, film, esemény, avagy 11.22.63.

Írta: Fenyő Dániel

A világtörténelemben vannak olyan események, amelyek hatalmas változásokat idéztek elő. Valami ilyesmi lehetett Trója eleste, amely a mükénéi civilizáció végét jelentette. Homérosz Iliásza azonban a modern kor emberének egészen Heinrich Schliemann felfedezéséig egy hexameterben megírt antik mese volt. Ennek oka, hogy a görög neveléseszmény miatt a kitűnő katonák héroszokká váltak, és a hitvilág műbe építésével a tények, és történések motivációja kikerült az emberek hatásköréből, akik előre meghatározott, az istenek által elrendelt akciókat hajtottak végre (ld.: Akhilleusz jóslata), így az esemény transzcendens magyarázatot kapott.

A valóságalappal rendelkező művek fikcióvá válása a narrációval kezdődik, hiszen egy valós eseményt leírni nem lehet teljes egészében, így szükségszerű egy adott nézőpont választása, amin keresztül elbeszélhetővé válik a történet, ezáltal az objektivitásra való törekvés ellenére is megjelenik a szubjektum. Az idő múlásával az alaptörténethez egyre nehezebb hozzáférni, mivel töredékessé, esetleg túlírttá válik. A túlírtság oka leggyakrabban, hogy a valós történelmi esemény üres helyeket, alternatív belső folyamatokat hordoz magában, amiket csak feltevésekkel lehet magyarázni. Ezek a kitalációk, bármennyire is racionálisak nem bizonyíthatók teljes egészében, így teret nyernek maguknak a főként fantazmagóriákból építkező, részint valóságalappal rendelkező hipotézisek, amiket szintén nem lehet teljes bizonyosággal kétségbe vonni.

Ilyen történelmi esemény a Kennedy-gyilkosság is. A hatvanas évek Amerikájának legmeghatározóbb mozzanata, ami determinálta a következő évek politikai és társadalmi változásait. Az eseményt számos formában dolgozták fel. Vannak olyan művek, amelyek központjában az elnök és annak halála állt mint William Manchester Death of a President-ben, azonban Lee Oswald személyiségét, hátterét is feldolgozták. Ezek közül az egyik legbensőségesebb forrás felesége, Marina visszaemlékezésein alapuló Marina and Lee című, Priscilla Johnson McMillan által írt mű. Ezek mellett rengetek olyan alkotás is létrejött, melyek leginkább a hipotézisekre alapoznak, amiknek köszönhetően a gyilkosság szereplőinek köre összeesküvő gyíkemberekkel, bankárcsaládokkal és FBI ügynökökkel bővült ki.

Ezen írás Stephen King 2011-ben megjelent 11/22/63 című regényének, és J. J. Abrams által készített 2016-os adaptáció, valamint az alapesemény viszonyrendszerét próbálja feltérképezni.
A szerző saját bevallása szerint már 1972-ben megkezdett egy J. F. Kennedy meggyilkolásáról szóló könyv írását, azonban egyéb teendői miatt felfüggesztette a munkát. És ez egyáltalán nem baj, megérte. Kellett az a majd negyven év, hogy olyan alkotásokon keresztül mint a Tortúra, vagy az Atlantisz gyermekei egy technikailag kiforrott, korábbi regényeiben megjelenő tipikus hibáktól mentes író alkotása jelenjen meg.

Nehéz pontos műfaji keretek közé szorítani a regényt. A történet keretét az időutazás adja, ami a sci-fi tipikus eleme, azonban a dokumentumkönyv és a horror sajátosságai is megjelennek.
Az idő a könyvben nem egy eszköz, hanem egy tudatos, élő szervezet, ami ellenáll bármiféle változtatási szándéknak. Egy megfoghatatlan jelenség, ami univerzalitása és láthatatlansága miatt félelmet kelt. Mindenhol ott van, de észre nem vehető. A mű nem is próbálja konkretizálni ezt a jelenséget. Hagyja lebegni, ám a Jimla szóval megnevezi, hogy az olvasóban tudatosítsa jelenlétét. Az időkapun - ami találóan nyúlbarlangként van megnevezve, utalva az Alice Csodaországban című könyvre - átlépve a hatvanas évek Amerikájába kerülünk.
Néhány szabálytól eltekintve az időutazás működési mechanizmusa és létrejötte kiismerhetetlen marad könyvben, sorozatban egyaránt. Mindkét változatban megjelenik a Sárga Kártyás Ember, akinek képernyőn lévő karaktere a főszereplő bukott sorstársaként szerepel, míg a nyomtatásban egy szervezett rendszer tagjaként van jelen. Az ő elbeszélésében szó van a nyúlbarlang, és az időutazás működéséről, következményiről, azonban így is csak félinformációk derülnek ki.
          Sokat sejtet, keveset mond, és talán így a legjobb, mivel egy hosszas magyarázkodás elvette volna a jelenség természetfelettiségéből fakadó izgalmát, ami a könyvben sokkal inkább működik. Míg a filmben be-nem induló autók, véletlennek tűnő balesetek, és néhány rosszullétes jelenet próbálja reprezentálni (felületesen) az idő ellenállását, addig a könyvben valós, fiziológiai és pszichológiai fenyegetésként jelenik meg, ami rémálmokat okoz, és feszengő, depresszív magatartást vált ki.

A regényt hosszú és alapos kutatás előzte meg. A könyvben szereplő események esetenként időbeli csúsztatással és bizonyos mértékű átírással, de megtörténtek. A helyszínek és szereplők egy része is szükségszerűen valódi, a realitás megőrzése érdekében a mű a lehető leghitelesebben próbálja visszaadni a környezetet. A hatvanas évek Amerikáját, ahol finomabbak az ételek, kedvesebbek az emberek. Egy olyan, konzumerizmustól és komformizmustól mentes ártatlan világ, amely a 21. századra csak romjaiban megmaradt szabadságeszmény képviselője.

Persze csak elsőre. Aztán a főszereplő, eredetileg Jake Epping, a múltban George Amberson megismerkedik, a kisvárosok gyanakvó lakosaival és a déli államok atmoszférájával, ami kizökkenti a hirtelen jött romantikus nosztalgiából. Ez a mozzanat szembeszáll a már ókortól elfogadott kijelentéssel, miszerint a múlt mindig szebb. A múlt, ahol az emberek gondolkodásmódja nem elég sokban különbözik a náci fehérember-ideológiától, hogy enyhe fejcsóválgatással fogadjuk.
„Látja, Noe csak egyetlenegyszer rúgott be a bárkán, és csak feküdt az ágyán tetőtől talpig ádámkosztümben. A fiai közül ketten nem akartak odanézni: elfordultak, és pokrócot borítottak rá, bár az is lehet, hogy lepedő volt. De Hám – ő volt a családban a feka – szemügyre vette az apját az ő mezítelenségében, és Isten megátkozta őt és az egész faját, hogy ők legyenek a világ favágói és vízhordói. Nahát így történt. Ez van a dolog mögött. Mózes első könyve, kilencedik fejezet. Üsse csak fel, Mr. Amberson.”
Márpedig a könyvben az erre érkező válasz egy hosszan elnyújtott csend, bólogatás és egy belső monológ, amelyben a főszereplő minden, az idézetben található gondolatot elítél. A sorozatbeli Mr. Ambersont aktív, cselekvő egyénné alakították, aki kiáll a szegregációellenes nézetei mellett. Természetesen más helyzetben nyilvánul meg a tettrekészség. Míg a fenti idézet egy tulajdonos-bérlő dialógusának részlete, ahol az egyik fél szükségszerűen alávetett, és rá van kényszerülve az elhallgatásra a bérelni kívánt ingatlan megszerzése érdekében, addig a sorozatban egy afroamerikait kiszolgálni-nem-akaró benzinkutason keresztül érvényesíti nézetét.

A könyv igen terjedelmes, ezeregyszáz feletti oldalszámmal rendelkezik, amit azonban nem a történet tesz indokolttá. Stephen King korai sikerkönyveivel ellentétben, melyek története gyors és feszes volt, ez egy lassú olvasmány. A hangsúly a cselekmény helyett sokkal inkább az adott kor bemutatásán van. Ez egyrészt megnyilvánul a környezet leírásának részletességében. Egy térkép formálódik ki utcarajzokkal, üzletekkel, a bennük lévő áruval, valamint parkoló autókkal, és zenével. Ahogy a King-regények legtöbbjében, itt is nagy szerepet kap a zene. Természetesen írásban egy szám címe alapján nem lehet meghatározni a dallamot, azonban a fogalmazásnak köszönhetően végig érezhető valami vibrálás, amit a multimédia látható és hallható díszletezéssé alakít át.
Ezáltal egy olyan világ jelenik meg, ami teljes egészében szándékozik visszaadni a múltbeli állapotokat. Ezen törekvés jóvoltából az egész egy élő organizmusként működik. Minden, a főszereplőhöz valamilyen módon kapcsolatban álló karakter kidolgozott személyiséggel rendelkezik a legutolsó üzletvezetőig. Ezt a tendenciát a sorozat részben képes volt tartani. Az audiovizuális eszközök segítségével egy korhű világ jelenik meg, azonban az alaptörténetből való kihagyások, illetve rövidsége miatt (mindösszesen 8 epizód) nem volt elég idő, - talán hajlam sem – a történetben lényegesen nagy hangsúlyt nem kapó szereplők karakterizálására.

Azonban egy jelentős változást eszközöltek. A könyvben Jake Epping egy irodalomtanár, akinek alkoholista feleségétől való elválást leszámítva nyugodt élete van, míg barátja, a bisztrótulajdonos Al meg nem mutatja neki a nyúlbarlangot, és innentől megindul a személyiségszakadás. Egy 2011-ben irodalmat tanító férfi jelleméből adódóan teljesen inkompetens egy olyan feladat elvégzéséhez, amely a világ jövőbeli sorsát változtatja meg. Az új személyigazolvánnyal egy új identitás is kialakul, amely képes tudatosítani magában a körülményeket, hiszen egy 2011-ben élő egyén szociális, pszichológiai berendezkedése nem egyezik a hatvanas évek viszonyaival.

Ezáltal George Amberson mint küldetéstudattal rendelkező egyén képes feldolgozni, és teljesíteni feladatát. A sorozatban Jake karaktere ténylegesen is megoszlik. James Franco remek színészi alakítást nyújt, Az interjú, vagy az Itt a vége után képes volt egy komoly szerepet eljátszani, teljesítményével pedig visszatérni a 127 óra szintjére. Ettől függetlenül azonban nem egy teljes embert játszik, ami nem az ő hibája, ha egyáltalán hibának kell tekinteni. George Amberson egy elnökmentő James Bondként viselkedik. A mellékszereplőkkel néhány kivételtől eltekintve részvétlen, magánélete helyett (a könyvtől eltérően) sokkal inkább a küldetésére koncentrál. Az egyetlen személy, aki képes redukálni ezt az erős küldetéstudatot, az Sarah Gadon által játszott Sadie Dunhill. Jake barátnője, és a könyv, valamint a soroztat leginkább szeretnivalóbb alakja. A kor által támasztott kereteknek, elvárásoknak eleget téve élő ártatlan lány, aki bukott házasságából próbált kikerülni.

Jake/George jövőben hagyott jelleme Bill Turcutte (George MacKay) személyében jelent meg. A könyvben egy igen rövid fejezet jutott neki, azonban rengeteg kiaknázatlan lehetőséget hagyott maga után, és ezt a potenciált J. J. Abrams felismerte. A sorozatban Bill az események tényleges résztvevőjévé válik a főszereplő támogatójaként. A két férfi magatartásmintázata eltérő. Ennek oka, hogy Jake/George egy olyan közegbe került, amely számára már megtörtént események egymásutánja, nagyjából tudja, hogy mi fog történni, azonban Bill számára ez a tudás egészében felfoghatatlan és kezelhetetlen. Ez az ő tragédiája. A jövő bizonyos mértékű megtapasztalásának önmagán belül el-nem-helyezhetősége. Identitását nem tudja átformálni, hogy túljusson saját idő-és térbeli korlátjain, rokonszenvet érez a múlt minden elemével, így a történet haladásával a változtatás akadályozójává válik.

A Kennedy-gyilkosság végrehajtásának módja egészében ismeretlen, aminek oka, hogy Oswaldot a tárgyalás előtt lelőtték, ezáltal nem tudott bíróság előtt vallomást tenni. A rendőrök előtt magát egy, az események elszenvedőjének, egy baleknak titulálta. A könyv és a sorozat nagyjából egyező cselekményszálában a különböző elrugaszkodott hipotéziseket próbálja megcáfolni. Mindkét alkotás hitelesen követi a hivatalos álláspontot a gyilkosság elkövetőjének kilétét, valamint az elkövetés módját tekintve, azonban a sorozat egy kisebb teret enged az összeesküvés elméleteknek, miszerint két lövész lehetett eredetileg, azonban Bill elmegyógyintézetbe záratásával a történet ezt az esetleges változatot elveti.
Talán ezért is volt nagy szükség az időutazós kerettörténetre. A főszereplő tevékenysége során beinduló pillangó effektus miatt nem lehet biztosra venni egy tényt sem, hiszen ebben a fiktív világban a múlt egy olyan alternatívája jelenik meg, ami az alkotás, és legyen az könyv, vagy film jelenében eredetileg másképpen rögzült. Tehát a merényletnek mint történelmi ténynek minden egyes valóságban rögzített eleme relatívvá válik, ezáltal szükségtelen lenne negatívumként felróni a műnek a tényleges, megtörtént esemény kezelésének minőségét.

A szöveg, és az adaptáció is egységesen mutatja be Lee Harvey Oswaldot. A karaktere nem idealizálódott egy ördögi szörnyeteggé, csupán egy egyszerű, agresszív viselkedése miatt családi gondokkal küzdő, folytonosan munkát kereső személyként jelenik meg, aki későbbi kiábrándultsága miatt gondolt egy merészet, és a hatvanas évek Amerikájának egyik legellentmondásosabb, egyben legjelentősebb személyiségévé vált.

A merénylet rámutatott arra, hogy egy rendszerezett társadalom mélyén kiismerhetetlen erők vannak, amiket nem lehet intézményesített keretek közé szorítani, így egy teljesen másféle, korábbitól eltérő szemlélet alakult ki.

Köny: Stephen King: 11.22.63; Európa Könyvkiadó; Budapest; ford.: Szántó Judit; 2014
Képek forrása: http://www.imdb.com/title/tt2879552/
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink