Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. július 27., szerda

Embergyűlölők helyett

Írta: Fenyő Dániel

Moliére a 17. századi drámairodalom egyik legnagyobb alakja. Egy polihisztor. Drámákat írt, amelyeket aztán színpadra vitt, a rendezői feladatok mellett pedig még játszott a darabjaiban is. Édesapjától örökölt királyi kárpitos cím, és foglalkozás miatt gyakran találkozott XIV. Lajossal, a Napkirállyal, akinek később pártfogoltjává vált.

Szükség is volt rá, mivel a több, mint harminc drámájának mindegyike a társadalom bizonyos elemével foglalkozik. Témájuk miatt erős indulatokat váltottak ki a korabeli francia társadalom egészéből. Nevetség tárgyává váltak többek között az orvosok, papok, valamint a háziasszonyok is. Voltak, akik ezeken a darabokon keresztül kiélhették az adott csoport iránti bosszúvágyukat, azonban a humor tárgyaként szolgáló csoportok nem voltak hajlandók megtűrni ezeket az általuk rágalmazónak vélt szövegeket. A legemlékezetesebb eset talán az volt, amikor a Tartuffe-t az egyház nyomására a királynak be kellett tiltani. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért -hiszen a rossz reklám is reklám- az egyik legismertebb alkotásává vált.


Moliére mégis az 1666-ban írt Az embergyűlölő (Le misanthrope) című drámájának elkészülte után nyilatkozott így:
„Jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok.”
Ezt a kijelentést a kor nagy filozófusa, Voltaire is megerősítette. Az embergyűlölő Moliére egyik legértékesebb, legsokrétűbb alkotása. Egyszere teszi nevetségessé a társadalom felső rétegének és a művészvilágnak felületességét, életmódját, és jeleníti meg az ebből kiszakadni akaró egyén tragikus küzdelmét. Emiatt a tematikai kettősség miatt nem igazán lehet eldönteni, hogy tragédiaként, vagy inkább komédiaként kéne szemlélni. A darab mindkét műfaj sajátosságaival rendelkezik, így ez a két nézet váltakozik a mű színpadi előadásain is.

Alceste, a renitens lázadó, aki az univerzális erkölcsi értékek rendszerét tudja magáénak, ebből következően nem képes elfogadni a kor társadalmi sajátosságait. Egy olyan személy, akit akármennyire is be akar fogadni környezete, azt teljes mértékben elutasítja. Egy ember az egész világgal szemben. A konfliktus feloldásának módja a kivonulás, szükségszerű megfutamodás. Ezáltal az igazságba és a valós erkölcsi értékrendbe vetett hit tragédiájaként tekinthetünk a műre. Ezt kompenzálja a karakterek jelleméből adódó humor, melyek kiváltója főként a szereplők sekélyessége és egocentrizmusa. A másik humorforrás a helyzetek abszurditása mint egy felolvasott versről eltérő véleményű személyek pere.

Hogy melyik műfaj válik dominánssá, az nagyban függ a rendező jellemétől, illetve kora társadalmáról való gondolkodástól, szemléletmódtól. Magyarországon nagy hagyománya van Az embergyűlölőnek, hiszen a témája folyamatosan aktualizálódik, újabb és újabb jelentéssel lehet feltölteni. A drámát többször feldolgozta már a Katona, a Csíky illetve az Őrkény Színház is, azonban a darabról való diskurzusban egyik előadás sem volt képes új távlatokat nyitni. Egyik helyen elvettek, máshol valamennyit hozzáadtak, de érdemleges változás nem történt. A hangsúly mindig is Alcaste és a világ viszonyrendszerén volt.

Aztán 2016-ban a pécsi Janus Egyetemi Színház kitűzte műsorára A mizantrópot, ami teljesen más nézőpontból közelítette meg az eseményeket. A szövegben Célime, Alcaste szerelme volt a legreálisabb szereplő.. Az ő karaktere illett bele a befogadói valóságba leginkább, mivel a karakterek többsége mind egy-egy archetípust jelenít meg. Ezt a JESZ színpadán ki is használták.
Célime egy olyan egyén, aki -bár vágyik rá- nem képes a társadalom elvárásaitól elszakadni. Abból a világból, amelynek alapja az illendőség, valamint a pletykálkodás, és az ebből következő felszínesség. Ebben az életben nem lehet boldog. Sem a drámán belül, sem annak befejezése után, hiszen a legfőbb motivációja a megfelelés kényszere, ami minden olyan kapcsolatot megakadályoz, aminek feltétele a tényleges emberként való megjelenés lenne, feladva a társadalom által rá kényszerített magatartásmintákat. Az előadás egy olyan ember tragédiáját mutatta be, aki egyszerűen képtelen feladni társadalmi szerepét, amiben azonban Alceste-tel való rokonszenv miatt szükségszerűen megbukik, így kiveti magából a társadalom, azonban ennek ellenére sem képes feladni az adott életmódot. Ezáltal nem követheti Alcestet, akinek elvonultságában megvan az esélye önmagának megtalálására. 

Tehát a darab inkább szólt a társadalmi konvenciókat feladni nem tudó egyének boldogtalanságáról, akik megfosztják magukat életük teljességének lehetőségétől és bármiféle értékes emberi kapcsolattól. Ez a nézőpont egy új oldalról közelíti meg a mű befogadását.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink