Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. június 26., vasárnap

Szenilla és a Szalonka esete Kautzky Armanddal

Írta: Tóth Judit

Filmrovatunk ezúttal Szenilla nyomában keresi a válaszokat arra a kérdésre, hogy megérte-e a Pixarnak Némo kalandjai után a folytatás, hogy Kautzky Armand tényleg minden kérdésre tudja-e a választ, és hogyan kerül a képbe egy Szalonka fióka. Szerintünk ilyen volt a Szenilla nyomában.

Egy rövidfilmmel indult a tenger alatti kaland, noha ekkor még csak a tengerpartig jutottunk. John Lasseter ezúttal egy szalonka fiókát keltett életre, akinek meg kellett birkóznia azzal a gondolattal, hogy az anyja többé már nem táplálja. Az élelemkeresés azonban nagy bonyodalmakkal jár, de a vége természetesen egy hatalmas zabálás. Röviden erről szól a Szalonka című rövidfilm, ami rögtön a maximális szintre emelte azt a bizonyos cukiságfaktort, amitől az ember gyermeke mosolyogva harsog fel, miközben szinonímákat keres érzéseinek kifejezésére. A Szalonka valóban elragadó volt, főként a bájos karakterek miatt.


De az igazi kaland csak ezután kezdődött. 13 év várakozás után ugyanis újra találkozhattunk kedvenc bohóchalainkkal, akik ezúttal Szenilla nyomába erednek, aki hirtelen emlékezni kezd a családjára. Nyilván sok bonyodalom születik abból, ha egy olyan élőlény indul családfelderítő útra, aki arra sem emlékszik, mit mondott két perccel korábban. De segítsége (akár Pizsinek az első részben), Szenillának is akad, gyermekkori csőbarija, annak fejfájós szomszédja, és egy mizantróp polip személyében.


Nem mondhatnám, hogy ez a Némo nyomában folytatása, hiszen a két történetnek- leszámítva néhány visszautalást az előző kalandra-, nem sok köze van egymáshoz. Legalábbis nem abban az értelemben, amiben én egy folytatást definiálnék. A Szenilla nyomában sokkal inkább egy Némo-
remake, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a történetet látjuk, átírt cselekménnyel. Éppen ezt jelzi a cím is, hiszen ott sem volt egyetlen szó sem arról, hogy ebben a történetben Némo vagy Pizsi lenne a főszereplő. Olyannyira nem, hogy két kedvenc bohóchalunk, azon túl, hogy Szenilla után mentek, hogy megtalálják (meg is találják,) nem sok szerepben részesültek. Ez a történet egyértelműen Szenillának, és Szenilláról íródott. Láthatjuk, szülei hogyan próbálnak segíteni állapotán még kishal korában, azt is, ahogyan elsodródása után a szülei megtalálásával próbálkozik, de mivel gond van a rövidtávú memóriájával, rövidesen arra sem emlékszik, mit vagy kit keres. Találkozik Pizsivel, segít megkeresni Némot, velük marad, élnek nagy boldogságban, majd egy napon váratlanul emlékek jelennek meg előtte a szüleiről.

Végig őket keressük. Átúszva az óceánt eljutunk egészen a Tengeri Élővilág Intézetbe, ahol az emberek kivételesen nem gonoszak, hiszen nem eszik meg, és nem ölik meg az ott élő halakat és egyéb tengeri állatokat, hanem meggyógyítják őket, és az alkalmas egyedeket visszaengedik a tengerbe. Egy hely, ahol Kautzky Armand hangja kalauzolja végig az érdeklődőket- és egy darabig Szenillát is. (Megjegyezném, hogy eredeti nyelven Sigourney Weaver szólt a látogatókhoz, ahogy azt is, hogy készületlenül ért, hogy Kautzky Armand „magát szinkronizálja” így az egyik legsírosabb poént szolgáltatta számomra.)Külön kiemelném az intézet fontosságát, hiszen nagyon ritka olyan gyermekeknek szóló filmet látni, amiben az ember nem egy barbár, állat-, és környezetgyilkos lényként, hanem a természetet becsülő, a élőlényeivel törődő alakként jelenik meg, ami fontos, mert ha mindig csak a negatív képet látjuk, egy idő után mi magunk is megunjuk, ráadásul ha egy gyereket kis korától fogva ezeken a végletekig feszülő ellentéteken nevelünk, immunissá válnak mindenre, amit megpróbálunk lenyomni a torkukon. Ezért is volt okos gondolat egy ilyen környezetet teremteni a történetnek. Ráadásként azt is bemutatták, hogy a gyerekek a túlzott szeretetükkel és „fogdosási igényeikkel” mekkora terrorban tudnak tartani egy nem kézhez szoktatott állatot. Fontos, hogy ha már a szülő is beül a gyerekkel a moziba, lásson valamit, amiből ő is tanulhat, hiszen elengedhetetlen, hogy megtanítsuk, hogyan kell bánni egy állattal úgy, hogy az ne váljon neurotikussá.

Maga a film egyébként elejétől a végéig élvezhető volt. Nem mert elszakadni az első részben már megszokott cselekményvezetéstől, hiszen gyakorlatilag ugyanazt láttuk más környezetben, más konflikutssal, de nem érte hátrányosan az, hogy nem lépett ki a komfortzónájából. Nem is lett jobb, mint az eredeti történet, de csalódás sem ért. A dialógusokat nem butították le, a történet kidolgozott volt, kaptunk néhány mosolyogtató poénmorzsát is. Noha a szereplőket tipizálták, kiváló összhangban voltak. Különösen tetszett, hogy az egyetlen antagonista Szenilla memóriája volt, hiszen az ő emlékei vezették előre a cselekményt. 


Úgy gondolom, megérte 13 évet várni a Szenilla nyomábanra, mert egyrészt ha korábban kapjuk, biztosan nagy csalódás ért volna minket, hiszen akarva-akaratlanul is az elődjéhez hasonlítottuk volna, másrészt, mivel nem mert elszakadni a gyökereitől, nem sok újdonságot tudott volna bemutatni, sikere így biztosan nem érte volna el a remélt szintet. Mindenki bátran beülhet rá, hiszen nem kapcsolódik szervesen az előző részhez, ráadásul 3D-ben az élmény még közelibb (mondjuk ezt az első részben nem tapasztalhattuk meg.)  Összességében egy könnyed családi mozit kapunk egy forró nyári délutánon, és ha esetleg eltévednénk valahol a sok élmény közepette, majd Kautzky Armand segít visszatalálni a helyes útra.


banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink