Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. június 14., kedd

Mi ez itt, könyvvásár?- avagy ilyen volt a 87. Ünnepi Könyvhét

Írta és a fotókat készítette: Tóth Judit

Az elmúlt öt nap kánaán volt a könyvmolyok számára, hiszen az egy négzetméterre jutó könyvek száma kiugróan magas volt, nem is beszélve arról, hogy a kortárs magyari irodalom színe-java megfordult a könyvhét során. Noha az időjárás is úgy döntött, hogy eszköztárának szinte összes darabját megmutatja, esernyővel a kezemben is jártam a Vörösmarty-teret és környékét, hogy a lehető legtöbb élményt átadhassam ebben a beszámolóban. Valamit azonban folyton hiányoltam.
Eszterházy Péter és Dés László a megnyitón

„Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek”- hangzott el Eszterházy Péter nyitóbeszédében.  Vannak, könyvek, szerzők, olvasók, kiadók, szereksztők, irodalmi folyóiratok. Van öt nap egy évben, amikor mindenki egy helyre tömörül. Ki a kedvezményes könyvvásárlás miatt, ki azért, hogy a megvásárolt könyvét névre szólóan dedikáltathassa, ki pedig csak azért, hogy érezze a közösség összetartó erejét. Mert valamiért mind ugyanazért voltunk ott. A kilencvenéves tolószékes bácsi hallani akarta Eszterházy beszédét, láttam pár embert, akik nem bírták türtőztetni kíváncsiságukat, és már a helyszínen olvasni kezdték új szerzeményeiket, de akadtak olyanok is, akik kifejezetten a társaságuk kedvére jelentek meg a rendezvényen, hogy aztán mégis egy nagy szatyor könnyvvel térjenek haza.

Én végig igyekeztem szubjektív maradni. Csak járni-kelni, meghallgatni egy-egy előadást, bogarászni a könyvek között,  elkapni pár érdekes mondatfoszlányt, odafordulni emberekhez, éppen ezért beszámolómban is leginkább az engem ért benyomások kerülnek előtérbe. Hiszen amúgy is tudjátok, milyen programok várták az érdeklődőket, hiszen minden reggel megosztottuk veletek a részletes programlistát.
Nyári Krisztián a tömegben

-         -  A magyar irodalom igazán felfoghatná, hogy a kortárs irodalom nem csak a kánon szerzőiből áll- hangzott el egy beszélgetésben.

Erre a mondatra letettem az aktuálisan kezemben lévő könyvet, és a beszélgetés irányába szegeztem a tekintetem. Ez a harmadik nap környékén ugyanis már nekem is megfordult a fejemben.

-         -  Mi az, amit hiányoltok a Könyvhétből?- tettem fel a kérdést kicsit pofátlanul.

-          - Hogy mi az, amit hiányolunk?- kérdezett vissza az előbbi kritkát megfogalmazó srác- Én leginkább a párbeszédet. Hogy ha végighallgatsz egy előadást, vagy könyvbemutatót, nem tehetsz fel kérdéseket. Hogy ha odamész valakihez, hogy érdeklődj egy kicsit a munkásságáról, a miértekről, vagy úgy akármiről, le kell nyelned, hogy a „kinek a részére dedikálhatom a könyvet”, illetve az általános társalgásnál felhasznált kérdéseken kívül semmit nem kérdezhetsz, mert vagy valaki közbeszól, hogy sok ideig állsz ott, vagy mert nem kapsz érdemi választ. Először vagyok a könyvhéten, elsőéves magyar szakos hallgatóként reménykedtem abban, hogy van ennek az egésznek valami haszna is, hiszen mindenki itt van, de miután egy előadás után nem kérdezhettem semmit, elment a kedvem az egésztől- felelte kicsit indulatosan.

Dedikálás

-        -   Szerintem azt kéne megérteni, hogy hiába szép és jó, hogy itt van Eszterházy, vagy Csukás Isván vagy akárki, a fiatalokat ez baromira nem fogja érdekelni. Nem találtam egyetlen olyan programot sem, ami igazán megfogott volna, pedig sok jó slammer vagy kortárs fiatal van a piacon, akiket szívesen hallgattam volna akár csak egy fél óráig is.

-         -  Tudod, az a bajom, hogy szép és jó ez az egész, de ha jól körbenézel, nincs itt senki, csak azok, akik akciós könyvet akarnak venni, meg azok a pesti sznobok, akik majd jól elárasztják a Facebookot azzal, hogy nagyom nemőek, mert fotózkodtak ezzel, meg azzal. Szerintem ennek az egésznek nem erről kellene szólnia.

Előadásra várva

A beszélgetés folytatódott tovább, de elindult egy olyan irányba, amit már nem lehet cenzúra nélkül papírra vetni.

Lehet, hogy egy kicsit túlozva, de ez a pár fiatal megfogalmazta a 87. (és a korábbi) Könyvhét egyik legnagyobb problémáját. Noha sok programon vehettem részt, például írtam egy Instaverset is, végig azt hiányoltam, hogy kevesen jelentek meg a korosztályomból. Valahogy a huszonévesek érdektelennek tűnő csoportja kimaradt az idei programtervezetből. Hiszen ők nem szívesen nem érdeklődnek egy olyan antológia iránt, aminek hamarabb van a bemutatója, mint ahogy maga a könyv kereskedelmi forgalomba került volna, őket már nem hozzák lázba a gyermekkönyvek (mivel a 15. Gyermekkönyvnapokat is egy időben rendezték meg, sokszor találkoztunk az egér-újságíró Geronimo Stiltonnal, és számos gyermekkönyvbemutatót is megtekinthettünk.) A romkocsmákba járó, slampoetry-rajongó Závada Péter rajongó húszasoknak meg kellett elégedniük azzal, hogy láthatták kedvenceiket a forgatagban.  A folyton elégedetlenkedő szubkultúrát előnyben részesítő fiatalok 16-30 év között tehát inkább csak akkor merészkednek ilyen eseményekre, ha könyvvadászatba kezdenek. Hiszen neki úgysem szól a rendezvény.

A pénteki látkép

-         -  Láthatod, mennyi könyvvel térek haza. Egyet még úton hazafelé elolvasok majd a vonaton. Csak tudod, kár, hogy olyan hamar végeztem. Néhány óra elég volt ahhoz, hogy mindent megnézzek, ami érdekel, meghallgattam volna valami koncertet, de láttam, hogy nem lesz, csak este Dj Arab, de addig nem várok- mondta egy lány szombaton.


Noha a 87. könyvhét minden pillanatát élveztem, hiszen volt, amikor Ferch Magda mellett ülve vehettem részt egy rendezvényen, és a szombati eső és a tönkrement kamerám sem vette el végleg a kedvem, azt gondolom, ideje közelebb hozni hozzánk, fiatalokhoz a magyar irodalom legnagyobb múltú eseményét, mert ha csak a könyveket veti oda csontként nekünk, könnyen előfordulhat, hogy húsz, harminc év múlva egyáltalán nem fogjuk bánni, ha a Vörösmarty téren már nem könyvek parkolnak.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink