Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. május 3., kedd

Összművészet a Müpában

A költészet és a néptánc különleges találkozásának lehetnek szemtanúi azok, akik ellátogatnak Farkas Zoltán „Batyu” legújabb rendezésére, a Násztáncra. A Magyar Állami Népi Együttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül mutatta be Nagy László Menyegző című versére épített darabját.

Az előadás meglepő módon keríti bűvkörébe a nézőket, és hozza közel az emberhez a zenét és a táncot. Szándékosan nem használom a „nép” előtagot, hiszen ez a darab olyan komplex, hogy nem lehet egy műfajba besorolni. Összművészeti előadás, amiben mindenki megtalálhatja – és a kiváló rendezésnek köszönhetően meg is találja – a maga stílusát, értelmezését. Mindezt teszi úgy, hogy nem érzünk disszonanciát, a különböző elemek stabilan nyugszanak egymáson.


Az előadást élőzene kíséri, így a színpad hátsó részéből visszhangként áramló kristálytiszta hang (Herczku Ágnes éneke) betölti a teret, az ekkor még félhomályban hullámzó lepel pedig életre kel. A másik oldalon egy pár áll, népviseletben, méltóságteljesen körbeforognak és a víz látványos színkavalkádban visszahúzódik, láttatva így a násznépet.

„Arccal a tengernek itt állunk párban,
kürtszóban, ünnepi arany riadóban,
síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,
lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó
táncosok lendülete fenyegeti hátunk”

Az esküvő, a lakodalom kezdetét veszi, és az ember nem gondolkodik tovább, nem töpreng a történet fordulatain. A cselekmény észrevétlenül kúszik át rajtunk, a lábunk önkéntelenül dobol a zene ritmusára. Térformából térformába csúszunk, az alkotók mesterien használják ki a víz-lepel lehetőségeit, így ami az egyik pillanatban valóság volt, a másikban szürreális árnyjáték. Tökéletes példája annak, hogy a néptánc nem elavult, a jól ismert alaplépésekben ezernyi megvalósítási lehetőség rejlik.


Farkas Zoltán „Batyu” azonban nem elégszik meg azzal, hogy újradefiniálja a néptánc fogalmát. Egy szaxofon lép elő és kezd ritmusos jazzbe. A jelenet hirtelen nagyon moderné válnak, a táncmozdulatok kilépnek a néptánc szűkbe szabott keretei között. A lakodalom egy újabb szakaszába lépünk. Itt már találkozhatunk az kellékként való bevonásával. Nem csupán díszlet funkcióval bír, ami jelzi a helyszínt az amúgy üres térben, hanem alkalmat ad a násznépnek egy ritmusgyakorlatra is. Visszatér a pár is, immár nem fehérben, az ifjú feleség már menyecskeruhát visel.

„örvendjen a tenger, itt állunk párban virulva
a kóva-fokon itt, a világ kirakatában
krétafehér szakállak rendeletére,
kéz a kézben, várva a ceremónia végét”

Hogy ez az egybegyúrt hangzásvilág képes lenne-e megállni a helyét úgy, hogy Tóth Ildikó szépen kimunkált ruhái nem erősítik a látványt, nem lehet megmondani. Minden mindennel összefügg, a kép nem értelmezhető a zene nélkül, a tánc a vers nélkül. A külön-külön is értékes alkotórészek összefonódva nyerik el értelmüket, csak együttesen alkothatják a Násztáncot. Akár egy puzzle pici darabkái.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Kotschy Gábor
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink