Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. május 14., szombat

Elsőre!

Az évad utolsó beszélgetéséhez érkezett a Színvallás című portrésorozat, melyet most is a K11 Művészeti és Kulturális Központban rendeztek meg. Ez alkalommal is Csáki Judit színikritikus kérdezett, most Hernádi Judittól. Beszélgettek szabadságról, családról, politikáról és a HERNÁDI pontról. 

Április utolsó hétfőjén került sor az utolsó beszélgetésre – de csak ebben az évadban, szögezték le már az elején a szervezők. Pontos információval ugyan még nem tudtak szolgálni („Hazudik, aki fél évre előre tervez színésszel.” – mondta Csáki Judit, nem kevés igazsággal), de a folytatásról biztosították a közönséget. 


A beszélgetést a szabadság kérdéskörével nyitották, ami Hernádi egész életének meghatározó szempontja volt. Tizenhat évesen kirúgták az ország összes gimnáziumából, mert „nevelhetetlennek bizonyult” és ő volt az első szabadúszó színész az országban. Egyetem után rögtön a Vígszínházba került, de nem ragadt meg ott, szabadúszó lett. Ez az 1980-as évek közepén történt, akkoriban még fogalom sem volt arra, amit ő ezzel csinált. A Víggel való szakítását nem rossz emlékként őrzi, inkább úgy fogalmazott: „A Vígszínház én vagyok, a Víg ment el tőlem!”. Azt is elmesélte, hogy távozásakor vett magának egy fekete kalapot Márton László temetésére. 

A szabadúszásnak köszönhetően rengeteg partner mellett kipróbálhatta magát, és sokat tanulhatott mindenkitől. Ez vissza is köszön a nemrég bemutatott önálló estjében, a HERNÁDI pontban. Az előadás teljes anyaga a korábbi szerepeiből áll össze, és ennek megfelelően ő szerkesztette, ő állította össze. Ugyan hivatalosan Pelsőczy Réka a rendezője, de az ő munkája leginkább a színpadképben jelenik meg. És hogy miért kell pont a végére? A HERNÁDI önmagában kevés lett volna, a pont pedig olyan, mint egy bolt, mindent kapni benne – csak úgy, mint ezen az esten. 

A színésznő szabadságszeretete nem csak az életútja alakulásában mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan beszél, beszélt. Nem félt felhozni politikai témákat, apró célzatos vicceket tenni (szép példa erre, amikor a HERNÁDI pontban felhasznált anyagokról mesélt: a képeket ő maga kérte ki, amikért ötvenezer forintot kellett fizetnie. A hangsúly hamar lekerült erről, amikor mindegy félvállról megjegyezte: „Tudod ez most nagy divat, hogy többet kérnek mindenféle adatért”). A Heti Hetes kapcsán persze nyíltabban is felmerült a téma, és kendőzetlenül kimondta a véleményét, vagyis hogy Magyarországon a demokrácia még gyerekcipőben van, és nekünk meg kell tanulnunk járni benne.


Szóba kerültek más aktuális előadásai is, és ennek kapcsán a kérdés, hogy mi alapján vállal el manapság egy szerepet. A megoldás öt kérdésben rejlik: mit, kivel, mikor, hol és mennyiért kell játszani. Ezek alapján a vidéki munkákkal szemben nagyobb a preferenciája, mert azok nem húzódnak el éveken keresztül. „Egy kalapban lemegy az egész” – fogalmazott. Ezzel szemben úgy érzi, a már tíz éve játszott darabjai mástól veszik el az időt és a lehetőséget. 

Szakmai karriere mellett beszélgettek a családi hátteréről is. Felmenőiről szólva elmesélte, hogy mindkét nagyanyja zsidó volt, de saját megfogalmazása szerint ezek alapján „nem felel meg, csak a Duna parton”. Különösen nagyapjáról beszélt szeretettel, akitől természetében is sokat örökölt. Ő is makacsságáról és szabadságvágyáról maradt emlékezetes; ügyvédi hivatását otthagyta, mert túl mocskosnak érezte azt, helyette inkább asztalos lett. A második világháború alatt az elhurcolástól rettegő feleségének pisztolyt vett, hogy maga dönthessen, ha érte jönnének, majd a háború után befalazta a pisztolyt a lakásukba. Az épület elbontásakor már nem élt, így nem mondhatta meg, hol rejtette el, és emiatt minden nap a rendőrségi megkereséstől félt az özvegye. 

Mindezeket a kissé furcsa, kissé morbid történeteket kedvesen, anekdotázóan adta elő. Az egész beszélgetés alatt sugárzott, még egy ilyen alkalommal is játszott a közönségnek. Hernádi Judit kétségtelenül egy büszke, magabiztos nő, akitől ha megkérdezik, hányadik próbálkozásra vették fel a Színművészeti Egyetemre, akkor felvetett fejjel vágja rá, hogy:  „Elsőre!”

Írta: Szirt Hetti
Fotók: 24.hu, kanadaihirlap.com
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink