Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. május 1., vasárnap

Anyák napi ünnepély az Uploaded magazinnál


Közel egy évszázada annak, hogy május első vasárnapján kicsit párásabbá válnak a szemek, szelídebben dobbannak a szívek, szélesebbre tárulnak az ölelések. Ilyenkor mindannyian elfelejtjük, ha felnőtté váltunk, azt is, ha már mi is szülők vagyunk; buta kis mosollyal lopjuk az orgonát a szomszéd bokráról, nevetve gyűjtjük a mezei virágokat, hogy a legszeretettebb lény kezébe helyezhessük hevenyészett, hálánkat meg sem közelítő csokrainkat.

Az Uploaded magazin Anyák napi bokrétáját tíz gyermek virágjaiból állítottuk össze:

Ady Endre és Tóth Judit mesél a simogató kéz megnyugtató melegéről; Mécs László és Damm József kíséreli meg a lehetetlent: kifejezni köszönetüket az anyai szeretetért; Dsida Jenő és Szöllősi Betti kuporodik vissza gyermeki emlékei ágyába, kisszékére, hogy a soha nem fáradó nőt csodálják; Kosztolányi Dezső és Jeremy Jones tárja elénk a felnőtt korban is bennünk búvó, vágyó akaratot; végül Szabó Lőrincz és Nagy Ilona egy-egy szál szegfűje meséli el csodás-szomorú történetét.


Ady Endre: Itthon

Áldott kezeddel simogatsz meg, 
Anyám. 
Intő szavad még mintha hallanám, 
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel simogatsz meg. 
Beteg vagyok, az élet megtört, 
Anyám. 
Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?
Már nincs vágyam, 
Beteg vagyok, az élet megtört.

A régi intést elfeledtem, 
Anyám. 
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört!. . . 
A régi intést elfeledtem. 

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te, 
Anyám. 
Mondd, miért sírsz? Engem siratsz talán?. . . 
Nem érdemlem. . . 
De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te. 


Már hallom a harangszó hangját, 
Anyám. 
De jó is itt, e csendes kis tanyán -
Leroskadni. . . 
Már hallom a harangszó hangját. . .


Tóth Judit: Ha az anyám...
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,


Ha az anyám egy ékszer lenne,
nyakamon hordanám szeretete ékkövet.
A vöröslő medál közepén visszatükröződő arca
könnyet fakasztana az irigy szemek gyűlölködő sivatagában,
és én kihúzott háttal követném unalomig ismételt
jótanácsait.

De lehetne ám kézikönyv az élethez,
vagy egy állandóan simogató kéz,
az örökkévaló igazság, 
a szépség faragott mellszobra,
a feldarabolhatatlan egész,
az alfa és omega,
és a csöndben növekvő félelem.

De ha az anyám idegenvezető volna,
biztosan eltévednék útjaim során, 
hiszen ő az egyetlen, aki képes jobbra
kanyarodni az egyenes úton.
Ám ő az egyetlen, aki ismeri minden titkom,
és lelkem labirintusában ő terel a helyes irányba.

Ha az anyám mindig élne,
Magammal vinném őt a világ végére, 
hogy együtt nézzük életünk filmjét,
és közös könyvünk üres lapjait
nevetséges történetekkel írjuk tele.


Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg Ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha Ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden szín mézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.


Damm József: Anyák napjára

Annyi szó van, mi sok mindent kifejez
Nem találom mégsem, amit keresek. 
Yma Sumac hangja szép volt, nem vitás, 
Ám e hang is csak szánalmas cincogás, 
K ifejezni mindazt, amit mondanék. 
N incsen szó, és nincsen hozzá toldalék, 
A mivel ezt el lehetne mondani, 
Pontosan és szépen megfogalmazni. 
Jambusok, és trocheusok dadognak, 
Álmosan és unalmasan pufognak. 
Rímeket és virágcsokrot hoztam én 
Anyák Napja csodálatos ünnepén!



Dsida Jenő : Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön, 
a te kezed jó Anyám 
Rettentő semmi mélyén álltam 
közelgő létem hajnalán; 
A te két kezed volt a mentőm 
s a fényes földre helyezett 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg 
a napnak étkét, italát. 
Ez a kéz vállalt életére 
Gyilkos robotban rabigát, 
Ez tette éltünk nappalokká 
A nyugodalmi perceket. 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, 
Ha éjsötétbe dőlt a föld, 
Hányszor csordult a bánat könnye, 
http://www.500px.com/boasphoto
Amit szememről letörölt, 
Hányszor ölelt a szent kebelre, 
Mely csupa, csupa szeretet! 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha-néha 
El is tévedt az igaz út, 
Ujjaid rögtön megmutatták: 
Látod, a vétek szörnyű rút! 
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor 
Feledni bírnám ezeket!... 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel 
Soká vezess még, adja ég. 
Ha csókot merek adni rája 
Tudjam, hogy lelkem tiszta még. 
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában 
A szent jövendő nem veszett! 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön, 
A te két kezed, jó Anyám! 
Mindenki áldja közeledben: 
Hát én hogy is ne áldanám?! 
Tudom, megáldja Istenünk is, 
Az örök Jóság s Szeretet! 
Némán, nagy, forró áhítattal,
Csókolom meg a kezedet!


Szöllősi Betti: Az Anyának



Mert ma sincs annál nagyobb vágyam, minthogy kis konyhánkban a megszokott helyen üljek és nézzelek. Nézzem arcod, ezt az oly sok örömöt és bánatot megélt arcot, melyet az idő ráncokkal barázdált, s melynek tükre még ma is épp oly fényesen csillogó tenger-szürke két szemed; s közben érezni, hogy a hála úgy csordul ki szívemből, mint a könny most szememből, míg Rád gondolok. Mert két kezed, a Te két erős kezed, az nevelt engem Emberré.


Kosztolányi Dezső: Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.



Szegény anyám csak egy dalt zongorázik. 

Egy árva dalt. Azt veregeti folyton, 
és megbicsaklik elefántcsont ujja 
a fekete-fehér elefántcsonton. 
És elfelejti, próbálgatja egyre, 
és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre, 
mert szállni tudna, szállni és röpülni, 
de visszahúzza újra ezer emlék. 
Ezt zongorázta kisleány-korában, 
s mikor apuskával egymást szerették. 
Ezt próbálgatta, amikor születtem, 
és megtanulta, elfeledte csendben. 
Jaj, mennyi vágy van benne, hosszu évek. 
Egy szürke dalban egy szent, szürke élet. 
Hogy össze nem rogy a szobánk alatta, 
hogy össze nem rogy menten, aki hallja. 
E dalban az ő ifjusága halt el, 
s a semmiségbe hervadt vissza, mint ő. 
Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer, 
és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő. 


Jeremy Jones: Anyámnak!


Ha minden álmom elengedem, 
csendesség jő, 
s zord hidegem rád fújja a fagyos telet… 
Nem akarom! 
Oly jó veled!

Ha majd álmom elengedem, 
síromon se sírjál velem… 
Akassz fel a szív-padlásra,

takarj be a jó dunnába!

Forgass! 
Csókolj! 
Táncolj velem! 
Sebeimet ápold nekem… 
Viruljon ki végre arcom! 
Boldogságod így akarjon!

Hozzad el a nyarat nekem, 
nem kell többé zord hidegem… 
Mosolyodban fürdök, alszok, 
vágyaidban majd megnyugszok…

Ha álmaim elengedem, 
vígan élek szerelmeden…

Kisimulva visz el az ég, 
pedig anyám, maradnék még…


Szabó Lőrincz: Az anyák


Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ok a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?


Nagy Ilona: Múltat rajzol... 

Bennem most megállt az idő,
lelkemre taposta láncait,
de látom... virágod tovább nő,
s a vén diófa széthinti árnyait.
Kismadarad a nagy fenyőn
úgy trillázik, mint egykoron,
simul a gyep is a ház körül,
napfény is csillan egy pipacson...

Épp ott, az utcafront előtt, 
hol mindig vártad jöttemet 
- még hazudnék is, csak adj időt -, 
hogy letöröljem a könnyeket. 
S mi mindent nem mondhattam el 
- az élet gyakran megcsapott -, 
de azt akartam, hogy hidd csak el, 
úgy élek, mint a boldogok... 

Most megkondul a nagyharang 
- hisz vasárnap van, hát dalol -, 
belém markol e durva hang 
- valaki megint késik valahol -, 
kapukulcs jajdul régi zárban, 
múltat rajzol a képzelet... 
s aggódva, úgy intesz utánam, 
ahogy csak Anyu integet.

https://www.facebook.com/Szedenics-Csaba-Photography-hobby-277989328926170/info/?tab=page_info

banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink