Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. április 28., csütörtök

Hunglish operett – A chicagói hercegnő

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül mutatták be Kálmán Imre darabját, A chicagói hercegnőt a Budapesti Operettszínházban. A könnyed humor, a ritmusos dallamok és a remek színészi játék garantálta, hogy a közönség azonnal beleszeressen a darabba.

Ahogy az előadás végén felszólaló Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője is elmondta, az operett – bár nem egy poros műfaj –, mégis érdemes frissebbé, korszerűbbé tenni.  Kálmán Imre 1928 óta nem játszott darabja ebből az aspektusból a következő lépés lehet a műfaj megújítása felé, ugyanis amellett, hogy az eredeti mű témája is bír aktualitással, Lőrinczy Attila átiratában még maibbá válnak A chicagói hercegnő mondatai, poénjai.


Az operett lendületes felütéssel kezd, s végig pörgős marad, egy pillanatra sem laposodik el. A húszas évek hangulatát olyan hatásosan adja vissza az enteriőr, illetve a mai hangszerelésű zene, hogy nem túlzás időutazásként jellemezni az élményt. Béres Attila rendező mellett (többek között) a díszlettervezőnek, Horesnyi Balázsnak és a jelmeztervezőnek, Velich Ritának is jelentős szerepe van a hitelesség megteremtésében. Emellett az egész darabot átjárja a popkultúrára adott reflexió, mely által a néző még inkább involválódik a történetbe. Ez főleg a második felvonásra jellemző, hiszen az álarcosbálon populáris ikonok hada vonul fel Hófehérkétől elkezdve Elvisen át Darth Vaderig, a sylváriai palota pedig a pop-art köntösébe bújt, s az újdonsült chicagói hercegnő „amerikaiságát” Horesnyi popcorn-géppel és ital automatával húzza alá. 

A címszereplő, Mary ugyanis megvásárolja és átrendezi az adósságokkal küszködő ország, Sylvária palotáját, miután barátnőjével, Edith Rockefellerrel fogadást kötött, hogy európai körútjuk során megveszik azt a dolgot, ami pénzen talán nem is kapható. Azonban, ahogy lenni szokott, Mary számításait keresztülhúzza a szerelem, mivel beleszeret a kis kelet-európai ország trónörökösébe, Boriszba.  A férfi viszont – bármennyire is vonzza őt a szertelen milliomoslány – a hagyományok és a sylváriai értékek megőrzéséért és az amerikai befolyás ellen küzd. Kettejük szembenállása adja a darab esszenciáját, hiszen oppozíciójuk a darab zenei világában és koreográfiájában is leképeződik: a jazz verseng a népzenével, a charleston a csárdással, a slow fox a waltzerral.  Bársony Bálint és zenekara kifogástalanul varázsolja a füstös húszas éveket a színpadra, Ökrös Mihály pedig igazi magyar nótákat szólaltatott meg hegedűjével. Nem mehetünk el szó nélkül a tánckar mellett sem, akik briliáns teljesítményükkel tökéletesítették az előadást.

A chicagói hercegnőt több szereposztásban is játsszák, az én Marym Bordás Barbara volt, Boriszom pedig Dolhai Attila – és nem is kívánhattam volna jobbat. Hibátlan, minden sallang nélküli előadásmódjukat tetézte a kettejük között létrejövő kémia. A Mary titkárát alakító Kerényi Miklós Máté lenyűgözött a sztepptudásával, Kalocsai Zsuzsa Lizaveta szerepében pedig a gyönyörű hangjával. A Dancs Annamari által játszott Rosemary naivságával és elképesztően vicces tájszólásával a legszórakoztatóbb karakterré vált, Szulák Andreát pedig Edith Rockefeller szerepére teremtették. 


A kiejtés nem csak Rosemary esetében bírt jelentőséggel, ugyanis az Excentrikus Amerikai Milliomosnők, vagyis a három chicagói barátnő végig amerikai akcentussal vagy a magyar és angol szavakat keverve szólaltak meg. Mindezeken kívül a már említett popkulturális utalások is az operettben fellelhető sokrétű humor egyik forrását jelentik. Az ilyen poénok már a karakterek elnevezésének szintjén gyökereznek – Mr. James Bondy és Rosemary Dragica pompás beszélő nevek –, de felfigyelhetünk egy Arnold Schwarzeneggerre tett célzásra és számos egyéb áthallásra is. 


A dallamtapadásos zenével, remek színészekkel és az operett állandó kelléktárával operáló, ám eddig méltatlanul elhanyagolt A chicagói hercegnő reméljük most új szárnyra kap, és még sokáig, legalább ilyen színvonalas feldolgozásokban láthatjuk viszont a színpadon.

Írta: Rakita Vivien
Fotók: Budapesti Operettszínház
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink