Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. április 11., hétfő

A szeretetről - Várnagy Rebeka novellája

A kislány a folyosó közepén állt, apró, kipirult arcocskáján patakokban folytak a könnyek.


– Utállak! – kiabálta dühösen, és a kisfiú felé kapott.


Az csak mosolygott, és magasabbra emelte a kezében tartott szőke játékbabát.


– Vedd csak el! – Kaján vigyorral megrázta a babát a kislány feje fölött.


A lány dühösen megtörölte a szemét, és hátat fordított neki.


– Utállak! – ismételte meg motyogva, majd sietős léptekkel a szobájába vonult. Az ajtót mérgesen becsapta maga mögött, és az ágyra vetette magát. A takaró alól előbányászott egy régi, ütött-kopott, barna plüssmackót, és komoly arccal belenézett a maci apró gombszemébe.
– Utálom – suttogta bizalmasan.


A maci szeme melegen csillogott.


– Szereted - súgta. A kislány úgy látta, egy kicsit mosolyog a bajsza alatt.
– Nem szeretem!
– Dehogyisnem – ismételte a mackó barátságosan.
– Nem szeretem! – vágott vissza a lány. – Utálom. Elvette a babámat.


A mackó szeme alig észrevehetően megcsillant.


– Persze, hogy utálod. De attól még szereted.


A kislány összezavarodva bámult maga elé.


– Az nem lehet.
– Hát már hogy ne lehetne! Mit gondolsz, mi az a szeretet?
– Hogyhogy mi? Hát ha valakire soha nem haragszol, akkor szereted őt.
– Ugyan már! – kuncogott a maci.


A kislány sértődötten összevonta a szemöldökét.


– Ne nevess ki!
– Jól van, jól van. De nincs igazad. Nem ez a szeretet.
– Hanem mi? – kérdezte a kislány gyanakodva.
– A szeretet nagyon bonyolult dolog, de a kis tettekben mutatkozik meg. Ezt érted?
– Nem.
– Például amikor neki adod az utolsó kocka csokit. Vagy amikor a kisebb szelet húst veszed el, hogy neki több maradjon. Amikor látod, hogy fáj neki valami, és ettől te is elkezdesz sírni, pedig nem is fáj semmid, egyszerűen csak rossz érzés, hogy bántódása esett. Amikor odaadod neki a kedvenc piros ceruzádat, amivel olyan szépen ki lehetett volna színezni a királylány szoknyáját a mesekönyvben. Amikor leejti a fagyiját, és te átnyújtod neki a sajátodat, holott még bele sem kezdtél.
– Vagy amikor eltöri anyu kedvenc vázáját, és én azt mondom anyunak, hogy én voltam, és ő percekig kiabál velem, és én mégsem szólok neki, hogy igazából nem én csináltam? - kérdezte a kislány.
– Pontosan! És amikor látod, hogy szomorú, és átöleled, és nem is kérdezel semmit. És amikor hagyod, hogy valami buta rajzfilmet bámuljon, ahelyett, hogy megnéznéd, végül elveszi-e a királyfi Hófehérkét. Amikor végighallgatod a beszámolóját arról, hogyan focizott a barátaival, pedig nem is érdekel. És amikor bocsánatot kérsz, miközben nem is te vagy a hibás. Érted már?


A kislány komoly arckifejezéssel nézett a macira.


– Azt hiszem, igen - válaszolta. – És ez azt jelenti, hogy nem is lehetek rá mérges soha többé?
– Dehogy jelenti azt! Én is sokszor haragszom rád, például amikor ledobsz az ágy mellé a földre, vagy amikor véletlenül rám lépsz, de attól még nagyon szeretlek téged!


A kislány tűnődve nézte a macit. Az biztatóan mosolygott rá, kis, fekete szeme még mindig csillogott. A lány hirtelen gondolt egyet, és felpattant az ágyról.


– Köszönöm – vetette oda a mackónak.


A kis játékfigura nem mozdult. A kislány hirtelen nem volt biztos benne, hogy valóban beszélgettek-e az előbb.
Az ajtóhoz sétált, lenyomta a kilincset, és kilépett a folyosóra. A szemközti ajtó mögül halk motoszkálás hallatszott ki. A kislány bekopogott, és belépett a szobába.
A kisfiú az ágyán hasalt, a játékbaba mellette hevert a takarón. Az ajtó nyikorgására felkapta a fejét. Mikor meglátta vendégét, felült, és tétován maga elé nyújtotta a babát.


– Tessék - motyogta lesütött szemmel. – Bocsánat.


A kislány leült vele szemben az ágyra, és elvette a babát.


– Semmi baj, te buta – mondta. – Szeretlek.


A kisfiú összeráncolta a homlokát.


– Az előbb azt mondtad, hogy utálsz.


A lány nagyot sóhajtott.


– Jaj, de értetlen vagy! Utállak is. De közben szeretlek. Mit nem értesz ezen?
– Semmit nem értek.


A kislány közelebb kúszott hozzá az ágyon, és szorosan átölelte. A feje a válláig is alig ért.


– Úgysem tudnám elmagyarázni. Te még túl kicsi vagy ehhez.


banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink