Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 17., csütörtök

Problémamegoldás pillanatok alatt - Rulek Zoltán novellája

Miután türelmesen összekulcsolt kezekkel kivárta a déli harangszó végét, nyögve-nyomva nyitotta ki Miklós gazda a kaput, hogy beengedje a teherautót az udvarba. Dusán gazda csak támaszkodott a két portát elválasztó kerítésen és bámulta az eseményeket. Esze ágában sem volt átmenni, hogy segítsen.


– No mi a, Miklós? Tán csak nem új tehént vetté? – kérdezte nagy irigységében a száját harapdálva. - Nem – dörmögte mogorván. – Elefántot.
– Elefáántóót? – nézett rá úgy Dusán gazda, mit egy elmeháborodottra.
– Mi ez szerinted, te eszement? Nem tehén? – vicsorogta oda Miklós gazda, miközben kinyitotta a teherautó platóján lévő ketrecet, és a sofőr segítségével rángatni kezdték a tehenet lefele. 

A szomszéd továbbra is csak bambult, közben vagy a fülében vagy az orrában turkált. Miklós gazda kikötötte a jószágot az udvar egyik almafájához, hogy legyen ideje megnyugodni a stresszes költözködés után. Elvégre egy zötykölődő, csörömpölő IFA-n nem éppen tehénálom utazni. Dobott elé egy öl szénát, a sofőrnek kifizette a fuvardíjat, és amint távozott a teherautó, becsukta a kaput.

– De szép ez a tehénke, te szomszéd! – kezdte Dusán gazda. – Magyar tarka, mi? 
– A hát! Vegyé te is! 
– Maj veszek, ne féjj!… Látom, jól megfürdették a vásár előtt. És még a tőgye is jól teli van… Te, szomszéd! Ilyen tiszta még te sem vótá soha! Talán még illatosra is csináták ezt a gyönyörű fejősállatot.
– Gyere, szagold meg! De akkó má csókold is meg!
– Hínnye szomszéd, biztosan megfejed a délutánon, mi? Aztán nehogy csináj neki mást is, amilyen illatos lehet! 
– Ha eleget fizetsz, neked megengedem, hogy mögé állj – mondta félvállról Miklós gazda, mialatt bevezette az időközben megnyugodott állatot az istállóba. 

Kifele jövet rá sem nézett szomszédjára, szó nélkül bement a házba.

Sosem voltak jóban. Rájuk valóban hatott az a bizonyos török átok, ami a rossz szomszédságot hivatott előidézni. Örökké szurkálták egymást és, bár kimondatlanul, de folyamatosan versengtek házigazdaságuk tekintetében. Mindkettőnek gondolkodnia kellett, ha valaki a jószágállományáról kérdezte, de a szomszéddal kapcsolatban azonnal száz százalékos pontossággal tudtak nyilatkozni. Muszáj volt, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek egymásról, hiszen egyikük sem akart csúfosan elmaradni a másiktól. Ha valamelyiknél harminc csibét költött ki a kotlós, a másik azonnal vásárolt negyvenet. Ha az egyiknél három liter tejjel többet adott a tehén, akkor a másik futott az állatvásárba és hozott két kecskét. Ha fialt a koca tíz malacot, a másik jóformán agyvérzést kapott. Ennek tetejébe még roppantul igyekeztek minél jobban lejáratni egymást a kocsma és a falu népe előtt. Jobban kipletykálták egymás dolgait, mintha azt unatkozó öregasszonyok tennék. Rendszeresen leskelődtek, váratlanul látogatgatták egymást, hátha el-elcsípnek egy-egy kínos pillanatot a másik életéből. Amint meglátta valamelyik, hogy a szomszéd megcsúszik az udvaron és beletenyerel a kutyagumiba, rohant a kocsmába újságolni. De ha észrevette, hogy az asszony épp püföli az urát a partvisnyéllel, mert részeg, vagy ha meghallotta, ahogy szidalmazza, amiért nem bír „teljesíteni” a sok bor miatt, és ezért azt ordítja a pofájába, hogy: - Költözz ki a tehénhez, te büdös, részeg disznó! Én nem kellek?! AKKOR MENJ, UGORD MEG A SÁRIT! – ezek minősültek igazán kincsértékűnek. Az ilyesféle, szomszédból származó jeleneteknek jobban örültek, mint egy aranyásó az ökölnyi rögnek. 

Délután három óra tájékán, mikor Miklós gazda elegendőnek érezte a töltött káposzta emésztésére szánt csendes pihenőt, feltápászkodott a kanapéról. A csizmát nem kellett felvennie, mivel még le sem vette. Kilépett a bejárati ajtó elé, megállt a lépcső tetején, nyújtózkodott, köpött egyet, hogy csökkentsen valamelyest a szája alvás utáni áporodottságán és körülnézett. Fejcsóválva konstatálta, hogy tavasz lévén a napokban teljesen elolvadt hó gyönyörűen felfedte fűmentes udvarán a sok kis kupacot, melyeket a Bodri hagyott szanaszét a tél folyamán, és eddig rejtve maradtak. Jó gazda módjára lapátot fogott, egy ölesléccel összehúzta a rengeteg matériát és áthajította a szomszéd kertjébe. Ezután bement az istállóba. Elégedetten megveregette az új tehén oldalát, megemelgette a tejtől duzzadó tőgyet, aztán mellérakta a fejőszéket, alá igazította a tejes vödröt és kezdte marokra fogva kiszorongatni az ujjacskák tartalmát. 

A második rászorításnál arra lett figyelmes, hogy valami nagyon gyors dolog történt, minek következtében ő egy pillanattal később már a mennyezet gerendáira pislogott. A hátsó lábát előrelendítve fölrúgta Miklós gazdát a fejősállat. Nem esett nagyot, épp csak hanyatt vágódott.

– Nye te nyee! – mondta neki a gazda, összeszedte magát és újrakezdte az előbbi munkafolyamatot. 

Megint villámgyorsan szegezte tekintetét a plafonra. Talán még az előbbinél is gyorsabban. 

– Míí csináálsz? – adott hangot ismételt nemtetszésének, és egy jó nagy durranós pofont a tehén farának, miután nagy nehezen lábra állt. – Nézd meg a Sárit! Nézd, milyen békésen kérődzik!

Automatikusan kezdte volna harmadszorra is a fejést, de hirtelen elbizonytalanodott. Leült és érezte, hogy baj lesz, ha nem tesz valami elővigyázatossági lépést. Kiment a fatárolóba, magához vett egy karót, kötelet, baltát és visszasietett a renitens jószághoz. A baltával leverte a döngölt földpadlóba a karót, a kötéllel pedig odakötözte a tehén lábát. 

Alighogy elkezdte a ujjacskák szorongatását, a másik oldalon lévő láb olyan veszett módon kezdett rúgkapálni, hogy képtelenség volt így dolgozni. Nem tudta felrúgni a gazdát, de felidegesíteni, azt nagyon. 

– A szentsígtelen anyádat, há’ nem maradol mán nyugton! - elégedetlenkedett Miklós gazda. - Várgyá csak!

Visszament a fatárolóba, hozott még egy karót, leverte és a maradék kötéllel rögzítette a tehén másik lábát is. 

– No, most rugódjá te hálátlan! – azzal serényen préselgetni kezdte a vödörbe a tejet. 

A leleményes állat még mindig nem hagyta magát, és a farkával kezdett csapkodni összevissza. Több alkalommal is jól arcon csapta és tovább dühítette az amúgy sem nyugodt természetű gazdát, aki még a negyedénél sem tartott a készlet lefejésének, de már olyan ideges volt, hogy mindenhova köpött, csak a földre nem. 

– A tehénszagú büdösit há’ neki! Pörkülődnél meg a neved napján, te büdös jószág! Há’ direkt csinálod? Direkt eszed meg az idegeimet? – méltatlankodott újfent a gazda. – Nem fogsz te ki rajtam, megállj csak! 

Fogta a széket és átrakta a tehén fara mögé. Biztonságban volt a lekötözött lábaktól. A kötél elfogyott, így a gatyamadzagot húzta ki a nadrágjából a találékony gazda. Felállt a székre, a tehén farkát felemelte jó magasra és a gatyamadzaggal odakötözte a mennyezeti gerendához. Ahogy végzett a kötözéssel, leengedte a kezeit és még a széken állva megpihentette a tehén farán. Pár másodperce állhatott ebben a helyzetben, mikor nadrágja hirtelen a bokájáig lecsúszott, a közvetlen utána lévő pillanatban pedig belépett az istállóba Dusán gazda. 

Harsány hahotázás közben nyökögte ki ténymegállapítását.

– Micsinász, szomszéd?! Há’ Ilyet még a világ nem látott! Há’ csülkölöd a tehént? A beteg héccentségit neki! Huhhú, micsoda látvány! Így legyen ötösöm a lottón! Tudtam, hogy nem szabad ilyen szép tehént venned. Há’ micsinász? – csapkodta a combját fuldokolva a röhögéstől. 

Miklós gazda megszólalni sem tudott. Halálsápadtra válva felrántotta gatyáját, leugrott a székről és nézte a szinte vonyító Dusán gazdát. Nézte, de nem látta. Őrültmódon dolgozott az agya. 

Az első másodpercben nyilvánvalóvá vált számára, hogy teljesen mindegy, mit mond szomszédjának. Ő már örökre tehéngyalázó marad.

A második másodpercben felvázolta magában a mindössze két lehetséges megoldást a problémára: az egyik, hogy legkésőbb másnap elköltözik még a megyéből is. A másik, hogy most rögtön megöli szomszédját és elássa a kertek alatt. 

A harmadik másodpercben felkapta a fal mellől a baltát. 

banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink