Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 11., péntek

Pasolini

Írta: Tóth Judit

Noha Abel Ferrara Pasolini utolsó hónapjait bemutató filmje már 2014-ben elkészült, a magyar mozikban csak február 25-től lett megtekinthető.

Ha valaki arra adja a fejét, hogy moziba menjen egy kellemes délután koronázási ceremóniájaként, valószínűleg nem az lesz az első gondolata, hogy beüljön valamelyik művészmozi kistermébe, hogy egy olyan filmet nézzen meg, amiből csak egy képet látott egy fél perc erejéig, mert belekattintott valamelyik hírportál kultúrarovatába. A Pasolini nem egy tömegfilm, és egyáltalán nem is akar az lenni, bár ha megkérdeznénk a rendezőt, pontosan mi is volt a szándéka ezzel a filmmel, valószínűleg ő sem tudna rá érdemi választ adni.


Pier Paolo Pasolini igazi művész volt. Egyedi filmes világot teremtett, noha eredetileg íróként kezdte pályafutását. Költészete is jelentős, a modern olasz irodalom részét képzik. A modernizmus egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartjuk számon, és az ő nevéhez köthető a filmtörténelem talán legkegyetlenebb filme, a Saló, avagy Szodoma 120 napja, mely a lehető legnaturalistább módon mutatja be a zsarnokság és az elnyomás természetét. Pasolini munkásságára jellemző a fogyasztói társadalom kritikája, mely ebben a filmben is megjelenik.

Abel Ferrara filmjében épp a Saló bemutatója után csöppenünk bele Pasolini életébe. Láthatjuk, hogyan fogadja a közvélemény a filmet, és azt, hogy hogyan kezdi megvalósítani következő filmtervét, az Epifaniot, ami Pasolini halála miatt soha nem láthatta meg a napvilágot.


Röviden erről szól a film. Vagy mégsem. Vagy mégis? Nehéz eldönteni. Mivel emléket akar állitani Pasolini munkásságának, megidézi az Epifanio néhány jelenetét - amit itt ebben a filmben láthatunk először – felidézi Pasolini jellegzetes képi- és színvilágát, felvázol egy teljesen kiforratlan életrajzi, majd Pasolini homoszexuális hajlamait célkeresztbe állítva egy nem létező szerelmi szálat is. De van valami, ami miatt még kevésbé lesz élvezhető a film. A rendező ugyanis alapvetően olasz színészekkel dolgozik, azonban- mivel a főszerepet Willem Defoe játsza-, egy erőltetett angol nyelvi közeget teremt, melyben mindenki angolul beszél, ha Pasolinihez szól, így a dialógusok idegennek és rendkívül mesterkéltnek hatnak. Ami egészen addig nem teremt teljes káoszt a filmben, ameddig Pasolini filmbeli élete utolsó negyed órájára a tökéletes angolságból nyelviskolai akcentust sugalló olasz nyelvre nem vált. Ezek eredményeképpen az a közel két óra, amit a moziban töltünk, a lehető legkevésbé sem tudja a nézőt a filmélmény teljes átélésének útjára vezetni, hiszen a film - ami inkább egy vázlat - legalább három lépés távolságot tart tőlünk.

Ez nem egy popcornfilm, és egy-két jelenet miatt megérdemelten kapta meg a legmagasabb korhatárt. Leginkább azoknak ajánlom, akik jól ismerik Pier Paolo Pasolini munkásságát, mert némi előzetes tudás nélkül egyáltalán nem lehet a filmet élvezni, még annyira sem, mint amennyire ezt Abel Ferrara megengedné nekünk.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink