Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 8., kedd

Odette halála

Kétségtelen, hogy Csajkovszkij remekműve, a Hattyúk tava, az egyik legismertebb, és talán legtöbbet játszott balettje. Az 1874-76 között írt darabot számos feldolgozásban láthatta már a közönség, február végén pedig az orosz Royal Russian Ballet látogatott el Magyarországra, ahol elsőként a budapesti Kongresszusi Központban csendültek fel az ismerős dallamok.


Nehéz elfogultság nélkül megragadni egy olyan előadást, amit már a puszta címe is vonzóvá tesz, és nem csak vonzóvá, hanem elvárásokat is támaszt vele szemben. Amikor azt halljuk, hogy „az orosz balett kiváló táncosai táncolják a Hattyúk tavát”, szinte azonnal előhúzzuk az emlékeinkből a klasszikus orosz balettiskolákról szóló összes ismeretünket, és a fejünkben élő kivételes színvonalú előadásmódot és tánctechnikát párosítjuk egy kiváló zeneszerző művével. A társulat pedig minden pillanatban megküzd azért, hogy maradandót hozzon létre.

Mielőtt hosszabb fejtegetésbe kezdenék, hogy az előadás miért nem hozta – vagyis, hogy pontos legyek, miért nem tudta hozni – az elvárt színvonalat, és mégis miért volt a maga nemében varázslatos és szórakoztató, le kell szögeznünk valamit. Mégpedig azt az igen egyszerű tényt, hogy ez egy turné-előadás. Ez nyilvánvalóan nem menti fel a táncosokat, koreográfusokat, hang- és fénytechnikusokat a hibáik alól, és nem is dolgom, hogy a bizonyítványukat magyarázzam. Viszont fontos megemlíteni ezt az apró, ám nem elhanyagolható dolgot, hogy értelmet nyerjen az, amikor azt mondom: ez az előadás jó volt.

Ugyanis amit a hely adottságaiból ki lehetett hozni, azt megtették. A magyar színház-, a balettszerető közönség hozzá van szokva az impozáns látványhoz, a monumentális díszletekhez, a zenekarhoz, és a hangulatfokozó fényekhez, amiket az Operaház, vagy az Erkel Színház nyújt. Azonban sem a Kongresszusi Központ technikai felszereltsége, sem egy turné-előadás jellege nem teszi lehetővé ezen elemek felvonultatását. Lehetővé tette azonban a zsinórpadlásról leengedett festett vászont, ami különleges színezetet adott az előadásnak: visszaidézte a régi balettelőadások hangulatát, és felerősítette a mű mesei vonulatát. Az élőzene hiánya azonban rontott a színvonalon. Természetesen nem várhatjuk, hogy egy zenekar hónapokig próbáljon (táncosok) nélkül három-négy előadás miatt, vagy a Royal Russian Ballet teljes zenei apparátusa Magyarországra utazzon, viszont a rossz ritmusban beadott zenei betétek, a lassú függöny miatti állásidők mind-mind kizökkentettek abban a pillanatban, amint a zene és a táncosok bevonzottak.


Azonban mind-mind elhanyagolható apróság, ha azt nézzük, hogy a táncosoknak nem volt elég terük. A művészek láthatóan feszengtek a keretek között, nyilvánvaló volt, hogy az előadást legalább másfélszeres színpadra tervezték, mint ami a Kongresszusi Központban rendelkezésre állt. Éppen ezért a térformák néhol szétcsúsztak, a táncosok – félve attól, hogy elmérik a távolságot – kisebbeket ugrottak. Ennek ellenére az első felvonásban a hattyúk tánca káprázatos volt, az est egyik legszebb momentumaként emelném ki.

És valójában az előadás szempontjából csupán momentumokról beszélhetünk. A történet nem olyan nagy ívű, hogy beleerőltetett betétek nélkül egész estés balettelőadást varázsoljanak belőle, így visszaköszöntek más Csajkovszkij művekből kölcsönzött részek is, mint például az estélyen megjelenő különböző nemzetek táncai. A herceg születésnapi báljáról egy pillanat alatt a tóhoz érkeztünk, ahol az ifjú, vadászszenvedélyének hódolva a hattyúk után ered. Ám megjelenik a fehér hattyú, a gyönyörű Odette, aki csak éjszaka változhat vissza emberré, mert egy varázsló megbűvölte. A bálteremben aztán mégis megjelenik, Odiliaként. Ám a fekete hattyú tüzes, és tökéletes ellentéte a bájos és kecses fehér hattyúnak. A herceg rosszul választ, ám mint minden igaz szerelmi történetben a lány és a fiú egymásra találnak, az ádáz varázsló pedig legyőzöttként roskad a földre.

A Royal Russian Ballet előadásában tisztán nyomon követhetjük a kibontakozó cselekményt, a szende fehér hattyú átváltozását, a varázsló megbabonázó harcát, a herceg hős önfeláldozását, és a szerelmesek halálon is túllépő egymásra találását. Bár a herceg színészi kvalitásai messze elmaradtak tánctudásától, és a varázsló halála is igen elnagyoltra sikeredett, Odette tánca kompenzálta a dramaturgiai hiányosságokat.

Annak ellenére, hogy a darab mind látványban, mind technikailag elmaradt az előzetes várakozásoktól, valamint a táncosok az orosz balettet hirdető beharangozó ellenére nem oroszok, hanem ukránok voltak, kellemes estét tölthetett el a Kongresszusi Központban az, aki ellátogatott az előadásra.


Írta: Vass Antónia
Fotók: niebywalesuwalki.pl, dancelife.com.au, drama-online.cz
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink