Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 25., péntek

Marcu András: Egy aszteroida élete

Ha a köveknél létezne életkor, az Aszteroida  már nagyon öregnek számítana. Nem sokkal a Nap születése után keletkezett, amikor még bolygók sem voltak, csak a kozmikus por örvénylett az új csillag első sugaraiban.

Jelen volt, amikor a bolygók elkezdtek kialakulni, figyelemmel kísérte mozgásukat, növekedésüket, fájdalmas ütközéseiket. Átérezte ezt a fájdalmat, hiszen a naprendszer kezdetén még rengeteg ilyen ütközés érte őt is. Kellemetlen szakasza volt ez a fejlődésnek, viszont ő a szerencsésebbek közé tartozott, hiszen a távoli Oorth felhőben elég ritkák voltak a hasonló események.

Nem úgy a belső naprendszerben, ahol a kőzetbolygókat naponta bombázták kisebb-nagyobb sziklák, amelyek végül beléjük olvadtak. Ő sosem vágyott arra, hogy egy nagyobb bolygó része legyen, magányos típus volt. Csendben keringett a távoli pályáján, ahonnan a központi Nap csak egy fényes pontnak látszott.

Talán a Nap életének végéig ezen a helyen maradt volna az Aszteroida, ha a sorsa nem lett volna másképp megírva. De a végzete elől ő sem menekülhetett: egy napon, amikor magányos gondolataiba merülve keringett, egy arra járó törpebolygó véletlenül meglökte.

A lökés nem volt erős, viszont ahhoz épp elegendő volt, hogy az Aszteroida belekerüljön a Neptunusz vonzáskörébe, ami szinte azonnal kirántotta őt az eddigi pályájáról.

Ez az esemény olyan hírtelen zajlott le, hogy az Aszteroida fel sem eszmélt igazán, hogy mi történik vele, és máris óriási sebességgel megindult a belső bolygók irányába.

Az Aszteroida élete egy csapásra megváltozott. A kis távoli csillag egyre fényesebbé vált, ahogy a közöttük lévő távolság csökkent. A fénye már lassan zavaróan erős lett és egy új, furcsa jelenséggel társult, amit eddig még sosem tapasztalt: a meleggel.

Ez igencsak különleges hatással volt az Aszteroidára: a vastag kőzet alatt lévő fagyott szíve kezdett felolvadni, és lassan dobogni kezdett.

Ahogy az Aszteroida szíve beindult, elkezdett különféle érzésekkel megtelni: megérezte félelmet az ismeretlentől, haragot, és a kíváncsiságot is.

Ahogy száguldott a belső bolygók felé, életében először kezdett el a jövőjén gondolkozni. Vajon mi lesz ezután? Élete eddig monoton, sötét és hideg volt, most pedig egyre nagyobb sebességgel száguld egy vakító melegség irányába...

Már elsuhant az utolsó nagy gázbolygó, a Jupiter mellett is, átverekedte magát az aszteroidákon, megkerülte a vörös Marsot, amikor egy furcsa, kék bolygó került útjába.

A kíváncsisága miatt le is lassított, hagyva, hogy a bolygó vonzásába kerülve pályára álljon. E bolygó minden részlete érdekelte, hiszen ez annyira más volt, mint amit eddig látott: a vastag légréteg alatt nem csak kövek voltak, hanem valami furcsa, hullámzó kék anyag is, amelyet nem tudott beazonosítani. Ezenkívül, egy zöld réteg is beborította néhol a sziklákat, éjjelente pedig érdekesen világító foltokkal jelentek meg a szeme előtt.

E furcsa bolygót vizsgálva észrevette annak folyamatos változását. Furcsa hegyeiből gőz és füst társaságában újabb és újabb sziklák születtek.

A rengeteg új szikla között, egyik nap észrevett egy különlegesen szépet, amelyik messze kitűnt a környezetéből. Csodás sárgásbarna színekben pompázott, és olyan sima volt, mintha a leghozzáértőbb ékszerész csiszolta volna.

Az Aszteroida sokáig gyönyörködött ebben a furcsa Sziklában: nézte őt mikor a napkelte színei kergetőztek sima felületén, megleste délben, ahogy ragyogott, akár milliónyi nap, de éjszaka is mellette volt, amikor a Hold fakó fényében fürdött.

De bárhogyan is csodálta, nem volt elég bátorsága, hogy beszéljen is vele. Úgy gondolta, hogy túlságosan is különböző korszakokban születtek: ő, aki a naprendszer kezdetétől fogva jelen van, és a csodálatos Szikla, amely alig pár hónapja született csak e világra.

Vajon a szikla képes volna megérteni őt? Fel tudná fogni mindazt a tapasztalatot és bölcsességet, amit az Aszteroida élete évmilliárdjai alatt gyűjtött?

Amint ezen gondolkozott, egy felhőtlen éjszakán, amikor milliónyi csillag fénye ragyogott, a szép Szikla hirtelen felmosolygott rá. Igen, rá! Szegény, régi életéből kitaszított Aszteroidára emelte színjátszó szemeit, és a pillantása a szívéig hatolt.

A Szikla mosolya messze túlragyogta a nap sugarait, és az Aszteroida érezte, hogy felolvadt szíve vadul dobogni kezd. E varázslatos éjszaka után az Aszteroida úgy állította be keringési idejét, hogy minél többet lehessen a Szikla közelében és ilyenkor hosszasan elbeszélgettek.

Az Aszteroida érezte, hogy egyre jobban vonzódik a Sziklához, bár tudta, hogy a közöttük nagy a távolság, viszont ez kicsit sem zavarta. A Szikla örült az Aszteroida társaságának, hiszen rengeteget tanulhatott tőle, megértést és bátorítást kapott.

Ahogy telt az idő, kapcsolatuk egyre meghittebbé vált, bár a többezer kilométeres távolság továbbra is közéjük állt. Ez a dolog a Sziklát látszólag nem zavarta, hiszen az ő élete bolygója felszínén zajlott, nem ismerte a hatalmas űr titkait. Az Aszteroida viszont érezte, tudta, hogy a szívük közötti távolság miatt sosem lehetnek egymáséi.

Ezért egyik nap, anélkül, hogy egy szót is szólt volna kedveséhez, a kék bolygó légköre felé vette az irányt. Érezte, ahogy az egyre sűrűbb légrétegek surolták a felszínét, de nem törődött ezzel.

Az Aszteroida felszíne lassan füstölögni kezdett a forróságtól, ő viszont eltökélten haladt egyre lejjebb, egyre közelebb szerelméhez. A szíve egyre hevesebb ütemben vert, ahogy nőtt a zuhanás sebessége, és ahogy kezdett lassan lemorzsolódni a bolygó atmoszférájában.


Mire elérte a felszínt, az Aszteroidából már csak finom por maradt. Ez az évmilliárdok óta a sötét és hideg űrben keringő por pedig lassan, csendesen belepte a fényes Sziklát. Az Aszteroida végre hazaért.


banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink