Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 21., hétfő

Egy év menetrendje, A diplomázó verse - Bakó Judit alkotásai

Bakó Judit két versével, és egyszerű, de annál szebb képével mutatkozik be az Uploaded Magazin hasábjain. 

Egy év menetrendje

Élénk levelek és grafit faágak közt
áttolakszik a piros cserepek ránca,

és a háztetőn fent ott csilingel
a napsugarak botladozó tánca.
Izzadt szobrok várnak a buszra. 
Áll a levegő, roppanásra készen.
Nyújtja a súly a nejlonzacskót,
s egy csöpp szánt le a tenyéren. 

Később már szellőben tapsikolnak az ágak,
s a szél májfoltosra szárít egy levelet. 
Sikítva súrlódik az aszfaltrózsákhoz,
és megszakítja a barna vérereket.
Göndörödnek és sülnek a falevelek,
örvénylő avarban szigetek a lábak,
és a megállóban, bár záporozik,
színes tengerben kolosszusok állnak. 
Madár toporog egy tompa oszlopon,
és a várakozók beleolvadnak az állott
szürke vízbe mázolt, ragacsos homokba.
De pár perc, és néhány újabb áll ott. 

Majd csúszik az úttest, késik a járat. 
Karcol a szél, és szakad a szatyor.
Deresedő koronák terhe alatt
összeborul a gyászoló fasor.
De nincs igazán hó az ágon, 
az csak valami emlék rajta.
Olvadt víz folyik a megállóban,
és ismét üres a járdapadka.

S az oszlop árnyéka összehúzza magát,
gesztenyefa-virágok himbálóznak föl-le,
alattuk ismét várakozó csoport.
Cserebogarak berregnek a fülbe. 
Megcsúszik a fény néhány ház ablakán.
Búgó galambok ősi táncot járnak,
és csak egy pillanatra nem figyeltek:
a megállóban már porszemcsék szállnak. 

Aztán hamarosan újra szinte forr a pára.
Tömött bundában megálmodja a hideget
egy kutya, egy szomszédos kertben,
és hangok töltik be a járdaszigetet.
Nem tudnak aludni az ujjak a cipőben.
A száj módot keres, hogy megtörje a csendet.
De nem lehet csak úgy akárkinek
megbontani a nyomtatott menetrendet.
Párolognak a nedves homlokráncok,
messze az aszfalt olvadtnak látszik.
Benn ül még a levelek pirossága,
és pár rigó zenekarosdit játszik. 
Csak várnak a szobrok, amíg lassan
végleg leolvad a smink és a vegyszer,
és azt remélik mindannyian, hogy

a busz majd elragadja őket egyszer.


A diplomázó verse

Látjátok, feleim, itt vagyunk.
Korok porában taposunk.
Porosak a könyvtári lapok,
port látnak a folyosóablakok.
Itt olvastuk a verseket,
amikben egykor élénk terveket
néhány költő elhagyott.
Ma már mind halott.
Az elmúlt jelenek félelme zavar.
Ahogy meghalni egyik se akar.
Utólag ezek groteszkül kellemetlenek:
a haláltól ódzkodó strófa-szellemek.
Lesz-e valaha aktuális a tollamban?
Kezdeni kell valamit azzal, ami van.
Archaikus szavakban frissültre mosdani,
nyolcszáz éves bánatnál újabbat mondani.
De mindenhol ugyanarról beszélünk.
Évszázadok óta mindannyian félünk.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink