Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. március 21., hétfő

Az igazi Bajnok

A Katona József Színház legújabb bemutatóját, A bajnokot Pintér Béla állította színpadra, aki úgy mutat be egy mai jelenséget és reflektál az aktuális társadalmi állapotokra, hogy a néző szívből nevethessen magán – majd hazafelé, a kocsiban vagy a buszon zötykölődve a jókedv helyét átvegye az önmagával való szembenézés.

A történet egy, az átlag polgár számára idegennek ható közegben, egy vezető politikus házában zajlik. Attila hetedszerre lesz Verőcsény polgármestere, és ez a győzelem és népszerűség a látszólagos boldogságot hozza el mindenki számára. Pintér azonban nem áll meg ott, hogy a felszínt kapirgálja, láttatni engedi a külcsín mögött húzódó emberi tusákat, dilemmákat, elfojtott vágyakat és a verejtékes küzdelmet.


A darab elején minden idillinek hat. Gyönyörű csillagos ég, szép kert, végében italpulttal, a feleség, Margit (Rezes Judit), egy gyerek és természetesen mindenki örül a győzelemnek. Attila (Nagy Ervin) azonban nem boldog. A gondosan kimunkált jelenet alapján azt gondolhatnánk, hogy melankóliája csupán a választás utáni általános fáradtságnak szól, azonban ahogy mind egyre többet tudunk meg a család kamerákon kívüli életéről, egyre világosabbá válik, hogy ennél sokkal többről van szó.

Az előadás számos kérdést vet fel már a kezdetekkor, amikre megpróbálja megtalálni a választ. Ki a bajnok? A polgármester? Az olimpiai bajnok, Julcsi (Jordán Adél)? Margit? Netalán ez valamiféle általánosítás, aminek az igazi értelmét a gondolatiságban kell keresnünk? Mindegyik és egyik sem.

A válaszok egyértelműek, és mégis, ahogyan a szálak szétfutnak, majd összeérnek, ahogy ez a látszólag világos helyzet súlyos teherként nehezedik a szereplők vállára, úgy lesz minden egyre homályosabb.


Miért ne lehetne Attila a bajnok? Hiszen az alaphelyzet, a társadalmi megbecsülés, a látszólagos jóléte mind-mind erre predesztinálja. Ő a bajnok! – kiált a néző, majd néhány perc múlva elhallgat. Még sincs minden rendben. Felesége leszbikus, ő maga súlyos drogfüggő, és mellette kétségkívül tehetetlenül sodródik az élettel, sorsa mások kezében van, és ebbe már-már beleőrül. Az ilyen ember pedig a legkisebb jóindulattal sem nevezhető bajnoknak, mert egyszerűen nem összeegyeztethető az emberek fejében élő prototípussal. Nagy Ervin egy percig sem próbál ebben a szerepben tetszelegni. Minden rezdülése a nagy médiaszemélyiség mögött meghúzódó kisembert próbálja megmutatni, aki néha elbukik. Erre erősít rá a süllyesztőn át megközelíthető ház. Attila mint polgármester, mint férj még „fel tud kapaszkodni”, még felszínre tud jönni, hogy vissza-visszalépjen a maga köré épített hamis világba.

Ennél sokkal konkrétabban értelmezhető Julcsi karaktere. Ő a maga valójában is bajnok, hiszen olimpiát nyert, sikeres kick-box versenyző. Az elején még semmire gyanakszunk, a fiús lány öltözködését, viselkedését könnyen magyarázzuk az általa űzött sport szükségszerű hozományával. Jordán Adél ráadásul mintha rá is játszana erre a „keménykedésre”. Pedig Julcsi karakterét nem a sport, még csak nem is a személyisége szüli, hanem egy leszbikus emberre aggatott sztereotípiák. Pintér Béla mintha szándékosan alakítaná a lány figuráját olyanra, amilyennek a társadalom gondolja az ilyen nőket, és ebből a zárt burokból egy percig nem enged kilépni. Julcsi tragédiája, miszerint Margit végül mégsem őt választja, letaszítja őt a „trónról”, képletesen megfosztja őt bajnoki címétől, attól a címtől, amit az emberi voltával szerzett.

Ki emelkedhet hát felül mindenen, ha a város első embere és olimpiai bajnok nem? Talán Margit, hiszen kívülről nézve neki is éppúgy megvan mindene, amire vágyik. A férje elismert és közkedvelt ember, vagy gyerekük, házuk tehát adott egy idilli családi kép. Ám míg Julcsi esetében a szexuális beállítottság csupán a viselkedésére van hatással, addig Margitot ez hazugságok örvényébe sodorja. A két nő nyíltan vállalja kapcsolatukat, ám ezen a ponton szóba kerül a kötelesség kérdése. Az előadás feszegeti azokat a határokat, hogy az elmúlt időszak valós eseményeiből mennyit ültethet át egy fiktív történetbe, végül, kihasználva, hogy nem hús-vér emberek történetét mesélni, bátran emeli be a nagy port kavart női egyenjogúság kérdését. Mi a nő feladata? Gúnyosan csattan Margiton, hogy a háztartás vezetése a dolga, hogy nem több csupán, csak egy dekoratív díszszobor a polgármester oldalán. És ilyenformán, bár képletesen győzelmet arat a pillanatok alatt semmivé foszló kapcsolat illúziójával, végül vissza kell térnie abba a világba, ahol saját magát meghazudtolva kell tovább léteznie. Számára sincs lehetőség a happy endre, márpedig egy bajnok minden felett győz.

Hosszasan sorolhatnánk még, hogy az egyéjszakás kalandba bonyolódó, kapcsolatából kilépni képtelen tévériporter (Pálmai Anna), vagy munkatársa/párja miért nem alkalmas már csupán darabbéli jelentőségük okán is bajnoknak, ám arra a kérdésre, hogy ki az, nem kapnánk vele választ.


A legközelebb a titulushoz talán a kampányfőnök (Bezerédi Zoltán) áll, aki a maga izgága módján az egyik kulcsfigurája a darabnak. Bezerédi – akinek a legfrappánsabb szófordulatok jutnak – bravúrosan oldja meg az összekötő szerepét. Ő az, aki mindent lát, mindent tud, mindent elsimít, miközben abban is vaskos osztályrész jutott neki, hogy hogyan terelgesse a szereplőket saját összeomlásuk felé. Ő szállítja a „kólát” Attilának, ő próbál Margit lelkére beszélni, ugyanakkor az ő szájából hangzanak el azok a mondatok is, melyek a nő elevenébe vágnak. Mint az összes szereplő, a kampányfőnök is a kés élén egyensúlyozik, bukása a többiek bukásán áll. Ez a kiszolgáltatottság tökéletes munkára ösztönzi, figyelme egy pillanatig nem lankad, az utolsó telefonhívással végleg felteszi az i-re a pontot. Ő az egyetlen figura, aki ezen a kisszerű játszmán nem veszít.

A darab nem csupán egy fricska a mai társadalom számára, hanem egyszersmind stílusparodisztikus elemeket is felfedezhetünk. Az egy szál zongorával végigkísért kisopera nem csupán attól válik önmaga paródiájává – kifejezetten pozitív értelemben, hiszen magán is nevet –, hogy modern szöveget, akár káromkodást is megénekelnek benne, hanem attól is, hogy a szereplők egytől egyig prózai színészek, alapfokú komolyzenei képzettséggel. Ez pedig akaratlanul is pozícionálja Pintér Béla rendezését a humor irányába, és a fel-felbukkanó önirónia feledteti velünk a néhol egészen fals, képzetlen hangokat.

A bajnok rólunk szól, a körülöttünk élőkről, a társadalmunkról, mintha mi is egy Puccini ihlette opera szereplői lennénk, akikben ott van a Bajnok.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Katona József Színház
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink