Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2016. január 1., péntek

Violet C. Landers: Sikolyok a sötétből

A Hold fénye kékre festette a város utcáit és sikátorait, amikor Kate késő este kijött a "Fearmenexx"zenekar próbájáról. Szeretett vokálozni és a munkája mellett így hasznos, jól fizető hobbit is talált. Azonban a hazafelé tartó úton mindig ugyanazon a házon megakadt a szeme. Nem is igazán ház volt, mert annál jóval nagyobb volt. Fénykorában a környék legszebb kastélya volt, amit számos boldog lakó töltötte be kacagással és vidámsággal. Azok az idők viszont elszálltak és helyüket a komorság, sötétség és kísérteties hangok váltottak fel. Kate meg-megállt és le sem bírta róla venni a tekintetét. Mintha egy titokzatos erő hívogatná. De persze ilyenkor az értelem felülkerekedett az érzelmeken. „Nem! Nem! És nem!” – parancsolta saját magának. – „Ki tudja, mi lehet bent? Csak egy rom.” S hogy megérzései további megerősítést nyerjenek megszólalt a mobilja. Rob, a vőlegénye kereste.
- Kate, merre vagy? – torkollta le egyből.
- Megyek haza, nyugi – hűtötte le Robot, aki a lány hangjától elfeledte dühét.
- Rendet raktam, már csak téged várlak. A többiek már ott vannak a buliban.
- Tudom – sóhajtott Kate.
- Fogadok, hogy épp ott állsz előtte és bámulod.
- Miből gondolod?
- Azért nem vagy olyan bőbeszédű… mint általában lenni szoktál. Tudod mit, menj be és hívj fel onnan. Tedd meg, különben ma este is hallgathatom, hogy úgy bementél volna.
- Okés, bemegyek, megnézem, mi minden van benne. Felhívlak utána.
- Várj meg ott. Érted megyek, és onnan megyünk bulizni. Ehhez mit szólsz?
- Rendben, negyed óra múlva hívlak! – azzal elköszöntek egymástól.
Kate a mobilját a nadrágzsebébe csúsztatta, majd közelebb lépett a kerítéskapuhoz és lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt zárva, nyikorogva nyílódott ki. Különös hideg levegő csapta meg az arcát és neszeket vélt hallani a kerti bokrok mögül. Aztán mintha egy férfi hang suttogva, alig hallhatóan nyújtva mondta ki a nevét: K-a-t-e. A nő megborzongott hirtelen és újra elgondolkodott, hogy bemenjen-e vagy sem. Ekkor a felső emeleti ablak előtt egy női alak suhant el.
Az épület falai egész jó állapotúak voltak, csupán a vakolat hiányzott sok helyen. Volt néhány ablak, amit a vandálok betörtek és látszott, hogy az ajtót is feltörték már. Kate összeszorította az ujjait, szájon át kifújta a levegőt, majd a bejárati ajtóig sétált. Az ajtó könnyedén kinyílt és máris az előtérben találta magát, ahonnan egy lépcső vezetett felfelé szemközt, jobb és baloldalon pedig egy-egy szalon jellegű helyiség fogadta. Fentről lépéseket vélt hallani. Nagyot nyelve odalépett a lépcső első fokához és megkapaszkodott a lépcsőkarfában. A baloldali szalonszobából nevetést hallott, odapislantott és egy villanásnyira meglátott egy gyereket, aki a padlón ülve egy kisvonattal játszott. Régi stílusú sötétkék ruhát viselt, térdig érő zoknival és cipővel. Fekete haja kerek formájúra volt vágva, szemei körül sötét karikák tették rémisztővé, míg arca falfehér volt.
- Szia! – üdvözölte Kate.
A kisfiú ránézett, majd azon nyomban köddé vált. Kate összeszorította az ajkait és eldöntötte, hogy csak azért is felfedezi magának a házat. Amikor felnézett a lépcső tetejére a kisfiú ott állt. Őt bámulta, majd tovább szaladt felfelé a lépcsőn, ami felkanyarodott az emeletre. Az emeleten egy ajtó hangosan becsapódott, úgy hogy még a falak is beleremegtek. Aztán egy férfi villámgyorsan feltűnt. Szürkés őszes haja a feje két oldalán volt csak, ruhája eléggé sötét és viseltes volt. Hosszú barnás színű kardigán lógott rajta. Pillanatok alatt keresztülszáguldott Kate testén, aki rémülten pillantott utána. De meg akarta tudni, hogy mi az a különös érzés, ami egészen a tetőtérig hívogatja. Erőt vett magán és próbált nem törődni az őt körülvevő megmagyarázhatatlan jelenségek sorozatával. Felment az emeletre ahol jobbra és balra is három- három szoba várta. Balra fordult és elindult egyenesen a leghátsó szoba felé. Annak volt egyedül zárva az ajtaja. A többi tárva-nyitva állt és nem látott bennük semmi érdekeset. Csupán poros bútorokat, pókhálókat, szakadt függönyt, amit a kitört ablakból beáramló levegő mozgatott. Minél közelebb lépett az ajtóhoz annál jobban kivett rajta egy feliratot. A neve volt az! KATE. Ekkor fogta el a remegés, ami a sejtjeiig hatolt. „Talán mégsem kellene benyitni a szobába.” – gondolta. De ha már ilyen sokat megtett és végre itt áll a célvonal előtt, pont most torpanjon meg?
Levegőt kifújta az orrán, a száját szorosan összezárta. Körülötte mintha megfagyott volna az idő. A lenti szalonban az óra elütötte az éjfélt, pedig valójában még csak fél tizenegy körül járhatott.
Benyitott a szobába. Odabent teljesen sötét volt. Egy pillanatra egy fényszerűség megvillant, majd eltűnt. Szeme kezdett hozzászokni a sötétséghez. A kintről beáramló fényeket deszkák akadályozták meg. Valaki anno bedeszkázta valamiért az ablakot. Kate elővette a zsebéből az öngyújtóját és eszébe jutott, hogy milyen régen nem gyújtott már rá. Pedig a szervezete már hiányolja. Mégsem akart ezzel törődni. Meggyújtotta az öngyújtót és fényével próbált tájékozódni. Talált egy apró gyertyacsonkot a földön, amit meggyújtott és azzal folytatta tovább felfedező útját. Közben egyszerre hallott futó és csoszogó lépéseket is. Megfordult és egy árnyékot látott a küszöbön állni. Heves szívdobogását érezte a füle tövében is.
A túlsó szobából egy sikolyt hallott, aztán a földszintről is, azután a tetőről. Csak kapkodta a fejét a hangok irányába, de sehol sem látott semmit sem. Ekkor megszólalt a mobilja. Rob volt az. Kate felvette és beleszólt.
- Halló.
- Szia! Itt vagyok lent a ház előtt – közölte Rob.
Hogy Kate megbizonyosodjon arról valóban így van odament a bedeszkázott ablakhoz és kikukkantott a rések közt. A férfi tényleg ott állt lent füléhez fogva a telefont.
- Jössz már? – kérdezte.
- Persze. Nincs itt semmi, csak egy halom por, kosz és ócska bútorok.
- Mondtam neked én is korábban. Gyere ki és induljunk! Várj – pillantott fel Rob. – Látlak, a jobb oldali szobában az ablak előtt állsz.
- Lehetetlenség – a bal oldali szobából beszélek.
- Kate, jobban teszed, ha minél előbb kijössz onnan! – aggodalmaskodott Rob és egyre inkább úgy tűnt, hogy nem ok nélkül. – Szépen, lassan, gyere ki onnan!
Kate igazat adott neki. Elfáradt az ujja, ahogyan lenyomva tartotta az öngyújtót. Újra meggyújtotta, és ahogyan jött kifelé a folyosó közepén ismét meglátta az őszes hajú férfit.
- Kifelé! Kifelé! Kifelé! – mondta el torz hangon végtelenül sokszor.
Kate a rémülettől futásnak eredt lefelé a lépcsőn. A lába megcsúszott az egyik fokon és mintha lassított felvételt nézne landolt a köztes pihenőben. Arcát csúnyán lehorzsolva nézett fel és két apró cipőcskét pillantott meg. A kisfiú állt fölötte. A szemei helyén csak fekete üregek voltak, és amikor kinyitotta a száját éles sikoly hagyta el.
Rob tovább aggódott, majd úgy döntött, hogy bemegy és kihozza Kate-et. A kitaposott ösvényt követve bement és döbbenten látta, hogy a rémisztő külsejű kisfiú és az öreg férfi Kate körül állnak és láthatóan bántani akarják.
-Hé! – kiáltott fel nekik és a két alak azonnal ránézett.
Nem akartak vele mégsem törődni, de tudomásul vették, hogy még valaki jelen van. Közben a lépcső legtetején egy újabb alak jelent meg. Kate-re nagyon hasonlított, ám külsejében az 1910-es éveket képviselte ruhájában, frizurájában és teljes megjelenésében. Lassan jött lefelé a lépcsőn, keresztüllépett a padlózaton fekvő lányon és jött egyenesen Rob-hoz. Majd megállt pontosan előtte és ránézett. A szemei teljesen feketék voltak és földöntúli hang szólalt meg belőle:
- Mióta várlak Christian, Édesem! – azzal megragadta a férfit és szájon csókolta. De az a csók maga volt a borzalom, mintha Rob lelkét akarta volna elszívni és valahol úgy érezte a férfi, hogy ez sikerülni is fog neki. Megfájdult tőle a szíve, a tüdeje, az egész belső része. Nem kapott levegőt, majd kezdtek a lábai összecsuklani, a szemei lezáródni. Az ereje fokozatosan hagyta el, míg eszméletlenül hanyatlott teste a földre.
Kate-et leütötte az öreg egy bottal, majd lassan elkezdte felfelé citálni az emeletre. Ő is eszméletlen volt. A baloldali szalonban az óra megint jelzett. Egy órát mutatott.
Órák múlva Kate és Rob teste is eltűnt végérvényesen a kastélyból. De nem maguktól mentek el… Nem… Egyszerűen csak… eltűntek. Sosem derült ki, hogy hová lettek.

Évek múlva egy vállalkozó úgy döntött megveszi és felújítja a kastélyt. Azonban a munka első napján nem hallott mást csak sikolyokat. Sikolyokat a sötétből.


banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink