Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. december 29., kedd

Tóth Judit: Egy szokatlan tündérmese

Ebben a többéves történetben Dereck Brightman nem hétköznapi kalandját ismerhetjük meg, egy kis varázslattal, egy kis szerelemmel, de és egy mély lelki utazással. A történetben obszcén kifejezéseket olvashatnak.

A fejezetben felcsendülő zenék:

The Beatles: Here Comes The Sun
The Beatles: Hey Jude

Egy

6: 45

Csörög az óra, nem tudom, hol vagyok. Meztelenül fekszem egy idegen ágyban, rózsaszín takarók között. Zakatol a fejem, émelygek, azt hiszem, este egy kicsit többet ittam a kelleténél. Leverem az órát, ami darabokban hullik a földre, de legalább csöndben marad. A fejemre húzom a szívecskékkel díszített párnát, nem veszek tudomást a külvilágról. A szám íze keserű, és minden egyes hang baltát vág az agyamba. Milyen nap is van ma? Azt hiszem, szombat. Szombat, szombat, szombat… az öcsém esküvője. Ó, hogy az a… valahogy rendbe kéne szednem magam tízig, hogy ne hallgassam azt az első nyugdíjamig, hogy mekkora fasz voltam, amiért másnaposan jelentem meg egy ilyen jelentős családi eseményen. Az sem elhanyagolható, hogy a csajok sem szeretik a lestrapált pasikat. Ó, bassza meg, úgy érzem, mindjárt elokádom magam, és szinte egyáltalán nem bírok mozdulni. Émelyít ez az édes parfümillat is, amit még a bőrömön is érezni. Az a csaj, akivel valószínűleg dugtam az éjjel, odakint csörömpöl, jesszus, legszívesebben odakötném egy székhez, hogy ne szerencsétlenkedjen már annyira hangosan.
Szóval… újra kinyitom a szemem, és össze-vissza pislogok, mert a függöny mögül besütő fénysugár a retinámat égeti. Valamit muszáj tennem. Felülök, és mivel a ruháimat sehol nem találom, meztelenül indulok a mosdóba, hogy elvégezzem a dolgom. Kimegyek, a nappaliban senki sincs. Nagyon úgy tűnik, hogy üres a lakás. Itt hagytak a ruháim nélkül. Felkapok egy kék köntöst, ami nem az én méretem, de elég hosszú, hogy takarja a farkamat. Nem akarom, hogy bárki is meztelenül lásson.
Az üres házban ténfergek, és elég szarul érzem magam. Kinyitom a hűtőt, és lám, mit találtam! Egy flakon narancslevet. Jó nagyokat kortyolok belőle. Máris jobb. Most gyógyszerek után kutatok. Jól jönne egy Advil, vagy valami, hogy legalább mások ne lássák, mennyire fáj a fejem. Egy neszesszerben, a sok menstruációs görcsoldó, tampon, és steril kéztörlőkendő között találok olyan fájdalomcsillapítót, aminek a hasznát veszem.
Ennem kell valamit. Pirítóst sütök, mellé inkább vajat választok, mert a dzsemhez nagyon nincs gusztusom. Evés közben a telefonomat keresem, amit valaki gondosan töltőre tett, mielőtt elment. Nincs üzenetem, de az öcsém már ötször hívott reggel hat óra óta. Annyi baj legyen. Előbb még haza kéne jutnom valahogy, majd csak azután foglalkozok ezzel az esküvő-baromsággal.
A mosógép! Csak most veszem észre, hogy valaki betett egy adag szennyest. Ó, a francba! Most mégis miben megyek haza? Ruhát kell találnom, azonnal. Kezdem magam úgy érezni, mintha a Kész átverésben szerepelnék. Igen, valószínűleg bekamerázták a lakást, és most valahol azon röhögnek, mekkora barom vagyok. Ez az, Dereck, ügyes vagy!
A lakásban három szoba van. Csak találok valamit, ami legalább egy kicsit jó rám! Csak annyira, hogy takarja a tökömet, míg hazamegyek, noha azt sem tudom, hol vagyok. Ó, baszd, mi is történt? Igen, szóval… tegnap elmentünk megünnepelni, hogy fél év szenvedés után végre megállapodtunk a kínai céggel. A Joe’s-ba mentünk Lewisszal és a főnökkel. Igen, eddig tiszta. Bementünk, ittunk párat, biliárdoztunk, agyonvertem a főnököt. Aztán jött az a három csaj, beszédbe elegyedtünk, meghívtam őket, majd áthívtak valami új klubba, aminek a nevére nem emlékszem. Ott is ittunk, táncoltam a csajokkal, az egyik nagyon nyomult, de nekem a barna hajú tetszett, de ő hamar lelépett. Igen… utána ketten maradtak, és az a szőke- aki szőkébb a másiknál- tényleg nagyon próbálkozott. Ő legalább olyan részeg volt, mint én, és… a többire nem emlékszem. Szinte biztosra veszem, hogy dugtam a szőkével, de azért jó lenne, ha ezt ő is megerősítené.
Oké, oké, oké… Először is, keresek valamit, amit felvehetek, bár úgy érzem, erre nem sok esélyem van, de azért megpróbálom. Utána hívok egy taxit, hazamegyek, és rendbe szedem magam, és megyek jópofizni. Játszom a vagány násznagy szerepét, talán be is fűzök valakit, bár lehet, hogy ezt inkább kihagyom, tekintettel a mostani helyzetemre.
Igen, tudom, nem szép dolog mások cuccai között turkálni, de nincs más választásom. A szobában- ahol ébredtem- nem járok sikerrel. A másikban sem. Az tele van mindenféle szakkönyvvel, meg néhány kisebb egzotikus szoborral.  A harmadikban találok egy szürke pólót, ami éppen jó rám, bár egy kicsit feszes. Felülről megvagyok, már csak alulra kéne valami. De nincs semmi. Jesszus, ez a lány milyen pici! Legalábbis hozzám képest. A szekrényében ott hever egy nadrág- olyan futónadrág-szerű - de a reményeim egy pillanat alatt szertefoszlottak a mérete miatt.
Hát… itt állok egy pólóban, meg egy szál faszban. Nagyon jó. Úgy döntök, inkább kiderítem a címet, és felhívok valakit, mert már fél nyolc, és még sehol nem tartok. A levelek között kutakodok. A telefonomért nyúlok, hogy felhívjam az apámat, vagy akárkit. Szerencsére nem vagyok túl messze a lakásomtól, olyannyira nem, hogy akár gyalog is hazamehetnék- sőt, előfordul, hogy esténként erre futok- de jelen körülmények között elég érdekes helyzetbe kerülnék, ha kitenném a lábamat innen.
Csörög a zár. Gyorsan keresek valamit, amit magamra tekerek, hogy eltakarjam magam. Ahogy nyílik az ajtó, nyelek egyet, a szívem egyre hevesebben ver. Miért érzem, hogy olyan vagyok, mint egy betörő, akit éppen tetten érnek? Remeg a kezem, leteszem a telefont, mert majdnem kiesik belőle. Ez már tényleg nagyon gáz. Egy barna- a barna- és egy szőke –de nem a szőke- lépnek be. Döbbenten néznek rám, a kulcs a földre esik. Úgy állnak az ajtóban, mint két szobor.  Mindkettőjük kezében ugyanolyan ruha van. Különös. Nagyon kínosnak érzem ezt az egész helyzetet. Ég az arcom, nem is tudom, mit mondjak. Ők sem. Ó, bassza meg! Csak állunk, és méregetjük egymást. A csönd egyre kínosabb, egyre kisebb és kisebb leszek ebben a nem túl nagy lakásban. Hát… tegnap este ebbe nem gondoltam bele. Egyáltalán. Sosem iszom annyit, hogy emlékezetkiesésem legyen, tőle, de ez az este mégis megtörtént.
Úgy tűnik, mintha már hosszú órák óta állnánk itt, pedig még csak néhány perc telt el.
-Joanne! Egy félmeztelen férfi áll a nappalinkban.- a barna hajú lány töri meg ezt a zavarba ejtő csöndet.
-Igen, azt látom.- a szöszi újra alaposan végigmér, mintha csak egy darab hús volnék. Szerencsére azt pont sikerült eltakarnom.
Nem bírok megszólalni. A torkom száraz, mint a Szahara, és keserű íz tölti meg a számat. Jól jönne egy pohár víz. Sürgősen.
-Én… szóval… nekem… fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Azaz, sejtem, de nem emlékszem, mi történt este. Ti… mintha ott lettetek volna a bárban tegnap este…- jesszus, azóta nem kellett magyarázkodnom, mióta kilenc éves koromban kitörtem az ablakot apám irodájában.
Ők… nagyon fiatalok. Ránézésre úgy tíz év lehet közöttünk.
A torkomat köszörülöm. Próbálom magam annyira összehúzni, amennyire lehetséges, mert nagyon zavarban vagyok. Kínomban a tarkómat vakargatom.
-A pólóm van rajtad.- a barna hajú lány teljesen elveszett. Mondjuk, elég nagy sokkhatás érte, úgyhogy megértem.
Igen, mert… a ruháim a mosógépben vannak.- az, hogy mentegetőznöm kell, nagyon idegen. Sosem kellett. Apa mindig azt mondta: „Csak csináld!” Sosem számítottak a következmények. Mindig felvállaltam őket, megoldottam, és kész. Ezt a helyzetet azonban nem tudom uralni. Fogalmam sincs, mit tegyek.
-Megölöm Lilyt! Hozok ruhát a szomszédból!- ezzel a szöszi- Joanne- kilépett az ajtón.
Ketten maradtunk. Ő és én. Ő becsukja az ajtót, és a ruhát a kanapéra teszi. Muszáj innom. Kérek tőle egy kis vizet. Ő hideg ásványvizet vesz elő a hűtőből. Belém lát. Ez jó. Néhány korty után egyből jobban is érzem magam.
Még mindig zavarban van. Nem csodálkozom, hiszen itt állok mellette a pólójában - amit nyilván pizsamaként használ- alul, pedig egy rózsaszín pléd takar. Durván másnapos vagyok, csoda, hogy még nem okádtam el magam, és az Advil is csak lassan fejti ki hatását. Talán be kéne mutatkoznom.
-A nevem… Dereck.- mondom nem túl meggyőzően.
-Tudom.- egy halvány mosoly fut végig az arcán - Tegnap már bemutatkoztál.
-Ó… bocsi.- a tarkómat vakargatom, mert most már komolyan zavarban vagyok.
Újra leszállt a csend. Valamit tennem kell, mert már elegem van ebből a szituációból.
-És… te emlékszel valamire?
-Persze.- mondja olyan természetesen, mintha csak a nevét kérdezném. Bassza meg, még a nevét sem tudom! Idióta barom vagyok…- Én nem ittam.- folytatja - Nem tudom, mit műveltetek este, mert el kellett mennem. Egy barátom krízishelyzetét kellett megoldanom.
-És? Sikerült?- szóval kell tartanom. De muszáj ekkora baromságot kérdeznem?
-Többnyire.- feleli, miközben sóhajt egyet- De, tudod, ő eléggé bonyolult ember. Szereti túlkomplikálni az életét.
-Aha- csak ennyit nyögök ki magamból, majd inkább kérek még egy kis vizet. A hideg jól esik a kavargó gyomromnak. Odaadja az egész üveget. Pontosan tudja, mire van szükségem.
A szöszi idegesen csörtet be. Kezében régi holmik, alsónadrág, meg egy szürke szövetnadrág. Hasonlót viselt a nagyapám is, azt hiszem. A kezembe nyomja a ruhákat, én megköszönöm, és elvonulok a fürdőbe. Öltözködés közben arra gondolok, hogy ezek valószínűleg egy öreg bácsi ruhái, és könnyen lehet, hogy már évek óta a szekrényben porosodnak, mivel a bácsika már rég halott, és az özvegye könnyezve adta őket a szöszinek- Joanne-nak- így most valami emléket viselek. Nincs zokni, de nem érdekel. A cipőmet a nappaliban találom, gyorsan felhúzom őket. Joanne odaadja a kulcsaimat, és a pénztárcámat, én meg biztosítom őt arról, hogy visszaküldöm a ruhákat. Ő csak annyit mond, hogy inkább hozzam el őket, hogy megkaphassam a sajátjaimat. Hát persze! Ennél nagyobb ökör már nem is lehetek!
Magammal viszem az ásványvizet, és úton hazafelé jó nagyokat kortyolok belőle. Az órámra pillantok, mindjárt kilenc. Szóval, még van egy órám embert faragni magamból, és keresztülautóznom a városon a szokásos dugóban. Meglátjuk.

9: 05

Beesek az ajtón. Ledobom az öreg bácsi hagyatékát, és a barna hajú lány pólóját - akinek nem kérdeztem meg a nevét, akkora barom voltam- és a fürdőbe vonulok. Először hideg vizet engedek magamra, majd, mikor már érzem, hogy lassan észhez térek, és a testembe szökik egy kis élet, emelek a hőfokon. Hajat is mosok, és közben azt veszem észre, hogy már nem fáj annyira a fejem. Legalább könnyebb lesz elviselnem a sok, rég nem látott rokont, akik mindig azzal baszogatnak, hogy nincs családom. Én ilyenkor az idegesség ellen jól berúgok, és megdugok valakit, hogy reprezentáljam, elégedett vagyok az életemmel. Hiába mondom nekik, hogy nem kell mindenkinek gyereket nevelni, ők csak legyintenek a véleményemre, le se szarnak. Komolyan. Sosem méltattak arra, hogy egyáltalán megkérdezzék, mi a véleményem, így én sem érdeklődöm irántuk. Teszem, ami nekem tetszik.
Gyorsan megszárítom a hajam, megborotválkozom, bekenem a hajam Old Spice-szal, majd felveszem az öltönyöm. Majdnem kész. Parfümöt fújok magamra, eszek egy pár sós kekszet, és összeszedem a cuccaimat. Kulcsok, telefon, iratok. Szerencse, hogy tegnap metróval mentem dolgozni, mert legalább nem hagytam ott valahol a kocsimat.

9: 45

A liftre várok. Csörög a telefon, Anthony hív.  Őrjöng, amikor közlöm, hogy kések. Nem mondom el az okot, mert akkor minden bizonnyal az egész család kitagadna. A lift megérkezik, ezer év, mire lejutok a garázsig, mert folyton visszahívják.
Beülök a kocsiba, bekapcsolom a lejátszót. A Beatlestől a Here comes the Sun szól. Talán be kellett volna kapnom néhány savlekötőt indulás előtt.
Viszonylag gyorsan haladok. Süt a nap, a tavasz áprilisi fényében fürdik a város. A gyomrom tovább háborog, de nem tudok mit kezdeni vele. Eldöntöm, hogy ma nem iszom egy korty alkoholt sem.

10: 30

Minden virágban pompázik, mikor megérkezem. Giccses. Minek ekkora felhajtás? Az esküvő nem is a szerelemről szól. Egyszerű reprezentáció a családnak, a barátoknak, a világnak, hogy képesek vagyunk egy halom pénzt egy felesleges szertartásba beleölni. Igen, ez az egész csak egoizmus, mert minden azon múlik, mennyi pénzt költesz erre az egész szarságra. Ha az arán nem Vera Wang ruha van, olyan, mintha turkálóban vásárolt volna. A vőlegényt a stressz miatt hónapokra kasztrálják. Kit érdekelnek a virágok meg az ülésrend? Én ilyen marhaságokkal biztosan nem foglalkoznék.
Mikor belépek a házba, úgy érzem magam, mintha egy hangyaboly kellős közepében állnék. Mindenki rohan, ideges fáradt. Megkeresem Anthonyt, aki apával együtt a teraszon ücsörög. Apa kubai szivart szív, a gondolataiba mélyed, nyugodtnak látszik. Anthony ideges. Nagyon ideges. A szája egy feszes vonal, merev, mint egy Viagra hatása alatt álló dákó, és izzad, mint egy ló.  Még nincs rajta az ing, fehér pólóban feszít. Villámokat szór a tekintetével. Végighúzza a kezét hátrazselézett haján- ami mellesleg úgy néz ki, mintha egy bernáthegyi nyalta volna le- hogy még véletlenül se essen nekem.
-Te hol a bánatban voltál?- a hangja remeg a dühtől. Igen, ez az én öcsém. Anthony a pontos, a pedáns, a papucs. Ha valami nem úgy alakul, ahogyan azt ő óramű pontossággal megtervezi, legszívesebben szétlőné a fejed egy gépfegyverrel.
-Dolgom volt.- csak ennyit mondok, mert ha részletezném a késésem okát, még ennél is rosszabb fényben tüntetném fel magam.- Anya megjött már?
-Még nem.- feleli apa, és végre rám néz.- Ilyen szempontból nagyon hasonlóak vagytok.
Hogyne!- gondolom, de nem mondom ki hangosan. Túl szarul érzem magam ahhoz, hogy veszekedjek. Különben is, már belefáradtam. Azóta ezt csináljuk, mióta tíz évvel ezelőtt elváltak. Ezért inkább a konyhába megyek vízért. Megeszek néhány süteményt is, miközben azt figyelem az ablakból, hogy az esküvőszervező hogyan pakoltatja szerencsétlen munkásokkal a műanyag székeket a kertben. Jó, hogy pont rálátok a műsorra, de ha még hallanám is, biztosan sokkal jobban mulatnék.
Anthony az ajtóban figyel. Még mindig dühös. Miért kell ezt annyira felfújni? Késtem, de itt vagyok. Kész vagyok, hogy a nap további részét baromságokkal töltsem, meg arra is, hogy a jót akaró családom bemutasson legalább egy tucat olyan nőnek, akik egytől-egyig súlyos zavarokkal küszködnek.
-Még át kell néznünk a programot, meg a beszédedet. Ja, és elültettelek az asztaltól, csak hogy tudd. Mrs. Stevens olyanokkal szeretne ülni, akiket ismer, és mivel ő Molly fogadott nagymamája, belementem. Neked úgyis mindegy, hogy a 6-os, vagy a 19-es asztalnál ülsz-e. És, ha kérhetném, viselkedj! Ha lehet, ne mozdulj rá minden mozgó nőre, nem akarom, hogy bárkiben is maradandó nyomot hagyj! Ez a nap az enyém, Dereck.
-Jól van, higgadj le!- nem mondok többet, mert kezdek nagyon pipa lenni- Tudomásul vettem. Egyéb kívánság?
-Nézd, Dereck, tudom, hogy teszel az egészre, de nem tudnál egyszer, csak egyetlenegyszer leszállni a magas lóról, és tenni, amit kérek tőled?
-És? Mit kívánsz? Nyaljam hátra a hajam úgy, mint te? Vagy pitizzek, mint egy pincsi?
-Csak ne legyél… önmagad. Ne mássz rá minden nőre, és kérlek, ne idd le magad a sárga földig!
Ez menni fog. Az este után amúgy sem kívánom a piát.
-Meglátom, mit tehetek.

13: 45

Még tizenöt perc a kezdésig. Anya egy órás késéssel érkezett, majd jól összeveszett apával, akit azóta nem is láttam. Anthony kattog, mint egy felhúzott óra. Folyamatosan a nyakkendőjét igazgatja, magára erőltetett egy nagyon gáz művigyort. Jesszus, az a nyakkendő. Mintha lenne bármennyi jelentősége annak, hogyan áll. Ha Molly igazán szerelmes belé, akkor állítólag vak is, azaz nagy ívbe tesz arra, mit visel a vőlegénye.
A vendégek nagy része már elfoglalta a helyét. Már az anyakönyvvezetőt is láttam, az esküvőszervező pedig már vagy ötször beállított minket a helyünkre, függetlenül attól, hogy a koszorúslányok még meg sem érkeztek. Az már csak másodlagos, hogy az elmúlt néhány héten lezajlott 10 próba alkalmával már megjegyeztem a helyemet.
A teraszon várok, kicsit távolabb a tömegtől, mert most nem állhatok a helyemen a koszorúslányok nélkül. Már rég itt kellene lenniük. Jesszus, mi lesz az esküvővel koszorúslányok nélkül? Igaz, ha jobban belegondolok, még sosem láttam őket. Az összes próbáról hiányoztak - jól tették. Mondjuk, különösebben nem érdekel. Azaz, persze, hogy érdekel, de mivel alapvetően vizuális típus vagyok, csak az foglalkoztat, hogy ne a bányarém kollekció limitált példányai legyenek. De kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után ez is mindegy.
Megkeresem az öcsémet. A hallban van apával, Richarddal, Jackkel, és Daniellel. Kezet rázok mindenkivel, kivéve persze apámat, és az öcsémet. Anthony kezében telefon, arcán teljes kétségbeesés.
-Késnek.- csak ennyit mond remegő hangon. Úgy érzem, valami elszakadt valami.

13: 55

Anya ideges, Anthony is, az anyakönyvezető türelmetlen. Elvileg még öt perc a kezdésig, de ki tudja, mennyit csúszik a szertartás. Biztos nyomós indokkal késnek. Molly szülei a vendégekkel csevegnek, akik talán már sejtenek valamit. Én a kanapén ülök, az ujjaimmal játszadozom, mert senki nem kíváncsi rám. Éhes vagyok, mert ma még pirítóson, sós kekszen, és süteményen kívül mást még nem ettem, és tele a tököm ettől a drámától. Komolyan, mintha az egész világ sorsa attól függne, hogy elkezdődik-e időben a szertartás, akkora ügyet csinálnak egy kis késésből. Szerintem Anthonynak kezeltetnie kellene magát, mert ez már klinikai eset. Azon csodálkozom, hogy még nem vett be legalább 6 szem Xanaxot a neurotikus kitörései ellen. Előttünk járkál, szinte látni, hogy égnek az idegszálai. Vajon mikor szexelt utoljára?

14: 10
A kocsimban ülök. Anthony elküldött, hogy nézzem meg, mi a baj a lányokkal. Kiröhögtem, és nyíltan a szemébe mondtam, hogy baromságnak tartom az ötletét, és hogy szerintem egy elcseszett, kasztrált idióta, mire ő a képembe üvöltötte, hogy egy hatalmas fasz vagyok, és hogy takarodjak el a házból. Szóval, most vezetek, hogy nagyjából két utcával arrébb, egy kupac hisztis picsa között megkérdőjelezzem az élet értelmét.
Ingerülten szállok ki, izomból bevágom a kocsi ajtaját. Ez az egész nap egy szívás, kezdve a reggellel. Minden léptemmel egyre nő bennem a düh, mert már nagyon elegem van.
Dübögök az ajtón. Szinte kiverem belőle az üveget. Valamivel muszáj levezetnem a feszültséget. Este biztosan dugni fogok, hogy legalább addig jól érezzem magam.
Megáll bennem a vérkeringés! Lehetne ez a nap még ennél is szörnyűbb? A szöszi- Joanne- nyit ajtót, abban a barackvirágszínű ruhában, amit reggel láttam náluk. Nála, és a barna hajú lánynál. Kérdőn néz rám. Én úgy érzem magam, mint egy törpe, aki az óriás közeledő talpát figyeli, de menekülni nem tud, mert valami szadista odaszíjazta őt.
-Mi van veletek? A szertartásnak már tíz perce el kellett volna kezdődnie.
-Hiányzik a kék dolog.
-A kék dolog.- értetlenül nézek rá. A nők, és a hülye babonáik.
-Igen. Egy menyasszonynak rendelkeznie kell négy dologgal az esküvője napján: valami újjal, valami régivel, valami kölcsönnel, és valami kékkel. Hiányzik a kék dolog, ezért Molly nem hajlandó elindulni.
-Ez most komoly?- minden, amit eddig a nőkről gondoltam, elillant. Biztos vagyok abban, hogy az öcsém egy idióta, amiért elveszi ezt a… Mollyt.
A barna hajú lány jelenik meg a szöszi- Joanne- mellett. Alaposan végigmér, fura grimaszt vág. Mintha lenyelte volna a mosolyát. Talán örül, hogy lát?
-Tangát akar. Csipkéset.- mondja gúnyosan- Azt akarja, hogy vegyek neki egyet. Már közel áll a hiszti rohamhoz.
-Molly már megint mit szívott?
-Nem tudom, de már teljesen kész vagyok.- rám néz- Nem vinnél el a Bendel’s-be? Rábeszéltem őt, hogy induljon el Joanne-nal, én meg majd utána megyek. Nem vinnél el ezzel a szuper, fehér Audival? Gyorsabban megjárnám.
Lemerevedek. Érzem, hogy keményedik meg minden izmom. Ez a hülyeség már szó szerint fáj. De úgy hallom, nem csak nekem.

14: 20

Egy barackvirágszínű ruhát viselő koszorúslány ül mellettem az anyósülésen. Barna haját laza kontyba kötötte, amibe néhol fehér gyöngyöket fűztek. Kínos csönd szállt közénk, nem tudom, mit mondhatnék neki. Ő is ugyanebben a cipőben jár, mereven az utat kémleli, noha néha a szeme sarkából rám pillant. Hogy történjen valami, zenét kapcsolok. Ray Charles-tól az ’I belive to my soul’ szól. Szeretem ezt a számot.
Ő halkan énekelni kezd. Azon kapom magam, hogy úgy vigyorgok, mint valami idióta. Baszki, ez a helyzet nagyon gáz. Egy lányt viszek egy fehérneműboltba, azért az átkozott kék dologért, egy csipkés tangáért. Ugyanez a lány látott reggel, amint a pólójában éppen eltakarom magam, hogy ne lássa a farkamat. És még mindig nem kérdeztem meg a nevét.
A torkomat köszörülöm. Egy picit halkabbra veszem a zenét.
-Én… annyira bunkó vagyok… még a nevedet sem kérdeztem meg.- mondom, és közben egy hatalmas gombócot érzek a torkomban.
-A nevem Sarah. Sarah Lowe.- válaszol kimérten. Még midig kínos ez a helyzet. Egyikőnk sem uralja.
A piros lámpánál állunk. A zene vált, most a Beatlestől a Hey Jude szól. Kínomban még mindig vigyorgok. Folytatnom kell a beszélgetést, muszáj szóval tartanom.
-És? Mivel foglalkozol?- teszem fel a kérdést. Úgy érzem magam, mint egy lúzer. Nekem ez jobban megy. Csak nem most.
-Egyetemre járok. Újságírást tanulok.- válaszol mosolyogva.
-Szóval mellettem ül a jövő Oprah-ja.- próbálok viccelődni, hogy oldjam a feszültséget.
-Azért annyira ne túlozzunk.- ó, a kis szerény- Nézd… én sajnálom, hogy lemaradsz a szertartásról. Igaz, hogy nem miattam nem látod a lényeget, de tudod, mire gondolok. Molly mindig is hisztis volt egy kicsit. És rettenetesen hisztérikus. Megérdemlik egymást Anthonyval. Basszus, komolyan elgondolkodtam azon, hogy megtépem, vagy leöntöm egy vödör vízzel, hogy térjen magához, de nagy nehezen sikerült visszafognom magam.
Nevetek. Vezetés közben nevetek. Veszélyes játék, amibe Sarah is bekapcsolódik. Így megyünk a következő lámpáig. Kikapcsolom a lejátszót, mert reménykedem abban, hogy ez a beszélgetés tovább folytatódik.
-És? Reggel mennyit késtél?- kérdezi még midig mosolyogva. Próbálja visszafogni a következő kitörni készülő nevetéshullámot.
-Csak fél órát. De Anthony majdnem lefejezett miatta. Anyám több mint egy órát késett, de neki nem tette szóvá.
-Hát… ahogy Molly mesélte, te mindig is egy tüske voltál Antohoy valagában.
-Meglehet. Tudod, mi egyáltalán nem hasonlítunk egymásra. Ő olyan, mit az apám, kimért, pontos, kissé neurotikus, a kötelességtudat vezérli, míg én… a szöges ellentéte vagyok. Kimondom, amit gondolok, szabadon élek, és nem hagyom, hogy bárki is megmondja, mit csináljak.
-Ezért fogsz ma valakit csak azért is megdugni.- végigmér- Ismerem a fajtádat. Jobban, mint hinnéd.
-De majd csak az után, hogy anyám bemutatott a bányarém hercegnők klánjának. Persze, ez majd csak az után lesz, hogy az öcsém a szart is kiveri belőlem, maiért nem jelentem meg az esküvőn.

14: 53

Egy csipkés harisnyatartóval szemezek a Bendel’s-ben. Emlékeim szerint ez az első látogatásom egy női fehérneműboltban. Zavarodottan járkálok a drága darabok között. Én eddig ezekkel csak egészen más körülmények között találkoztam. Az összes eladó engem bámul,  én pedig Sarah-t, aki telefonál válogatás közben. Furcsa látvány, ahogyan egy barackvirág színű ruhát viselő koszorúslány telefonálás közben különböző csipkés tangák között válogat. Néhányat elképzelek rajta, azzal a csipkés harisnyatartóval. Szívesen kioldoznám a masnikat… Bassza meg! Ezt ne csináld! Koncentrálj, Dereck, koncentrálj! Ma az öcséd esküvője van, és még túl korán van ahhoz, hogy bárkit is ledönts a lábáról. Különben meg a hely sem alkalmas, és amúgy is sietünk.
-Segíthetek?- egy vörös hajú eladó jelenik előttem. Az arca kicsit kipirult, és szemmel láthatóan push up melltartót visel.
-Nem igazán.- felelem, és mivel észreveszi, hogy Sarah-t figyelem, csalódottan lebiggyeszti a száját, és visszamegy a pult mögé.
 Sarah is végez. Gyorsan fizet, majd távozunk.

15: 18

Még tart a szertartás, amikor megérkezünk. Az anyakönyvvezető éppen a „Ha valaki tud bármit, ami ezen házasság ellen szól…” résznél tart, amikor végigvonulunk a virágokkal díszített folyosón, és elfoglaljuk helyünket az oltárnál. Mindenki minket bámul, néhányan félhangosan összesúgva fejezik ki, mennyire botrányos a viselkedésünk. Anthony gyilkos tekintettel mered rám, Molly elmosolyodik, amikor Sarah a földre dobja a Bendel’s-es szatyrot. Tudom, hogy Tony két gratuláció között végez majd velem, de előtte még kitépi a heréimet, feldarabolja, és anya kutyáinak adja vacsorára.
Folytatódik a szertartás, mintha mi sem történt volna. A csóknál mindenki üdvrivalgásban tör ki. Tapsolok, miközben néha anyára, néha apára pillantok. Anyu könnyes szemekkel figyeli az eseményt, apu büszkén feszít a székében. Legalább az egyik fia normális.

15: 30

Mindenki az ifjú párnak gratulál. Több mint egy órát csúszott az egész ceremónia egy kék tanga miatt, de ez rajtam kívül senkit nem érdekel. Mindenki az újdonsült feleség szépségével van elfoglalva, könnyek csurognak, csöpög a nyál. Nem értem, mi ebben annyira megható. Talán nem is meghatódás ez, csak a megsiratott boldogság, tudatalatti irigység, előbukkanó depresszió, mit tudom én. Az egész egy nagy hazugság, mégis belénk nevelik a házasság kultuszát.
Odamegyek én is, mert így illik, noha szívesebben innék a kedvenc kocsmámban, vagy néznék pornót az elsötétített szobámban. A nagynéném után kerülök sorra, aki előttem ódákat zengett a szerelmükről, megállapította, hogy ők a legtökéletesebb pár a világon, és egy halom jókívánságot szórt rájuk.
-Egy isten vagy, Dereck!- Molly szorosan magához ölel. Ebbe talán több érzelmet rejtett, mint az első hitvesi csókjába- Köszönöm, hogy elvitted Sarah-t! Majd meghálálom, ígérem!
-Hát… istennek még senki nem nevezett.- mosolygok, majd Anthonyhoz fordulok, aki hideg, mint az Északi sark.
Szó nélkül kezet rázunk. Szinte összeroppantja a kezemet. Ennek még lesz folytatása. Látom rajta, hogy szíve szerint azonnal eltenne láb alól, de nem teheti. Inkább nem szólalok meg, egyszerűen csak otthagyom őket.

18: 00

Az a szemét Anthony úgy variálta át az ülésrendet, hogy Gwen nénikém és kedves társasága között foglaljak helyet. Gwen minden áron rám akarja tukmálni a legjobb barátnője lányát- ha jól emlékszem, Ritának hívják- aki már a puszta jelenlétével is kasztrál. Semmi nőieset nem találok benne, úgy néz ki, mint egy ló, és nem szedi a szemöldökét. Egyáltalán nem tetszik a ruhája- zöld, és olyan fodros, mintha csak habból volna- és egyáltalán nem áll jól neki. Úgy nevet, hogy közben röfög, mint egy disznó, és nagyon magas hangszínen beszél. Próbálok minél kevesebb időt az asztalnál tölteni, de a csaj tapad rám, mint egy pióca, mindenhová követ. Döntöm magamba a piát, azt sem tudom, mit iszom.

21: 18

A beszédemet idézem fel magamban.
„Köszönöm, hogy részese lehetek ennek a fantasztikus eseménynek. Örülök, hogy a család együtt lehet, és örülök az öcsém boldogságának. Anthony rátalált a jobb felére Mollyban, és biztos vagyok abban, hogy este mindketten nagyon jól szórakoznak, mert tudom, mi van abban a Bendel’s-es szatyorban. Biztos vagyok abban, hogy ők ketten tökéletesen összeillenek. Úgy is mondhatnám, hogy két ennyire különlegesen egyedi jellemvonással bíró emberrel még soha nem találkoztam. Emlékszem, Anthony az első szakítása után kolostorba akart vonulni, de elvittem egy klubba, és reggelre meggondolta magát. Aztán egyszer csak találkozott ezzel a Molly nevű egyéniséggel, és két félből egy egész lett. Most minden kirohanásból duplán kapunk, de legalább kevesebbet kell költeniük terápiára. Én csak annyit kívánok nektek, hogy viseljétek el egymást még ötven éven keresztül, legyen sok gyereketek és éljetek normálisan.”
Nem úgy, mint én. Én Sarah-val, Joanne-nal, és a tegnap esti kalandommal- Lilyvel- iszogatok a kert egyik eldugott zugában. Odamenekültem Rita elől, és ők véletlenül rám találtak. Mivel én már magasról leszartam az egész esküvőt, egy üveg pezsgő társaságában feküdtem a földön, és a csillagokat bámultam gondolkodás közben, míg ők meg nem jelentek.
Lily nagyon nyomul. Láthatóan akar még egy éjszakát, és én hajlok arra, hogy megdugjam. Helyes az arca- jól áll neki a smink- hosszúak a lábai, formás a segge, és iszonyat jól áll neki a koszorúslány ruha. Már egyáltalán nem érzem kellemetlenül magam a társaságukban, igaz, annyit ittam, hogy nincs szégyenérzetem. De nekik sincs. Egyszerre vették le magukról a melltartójukat, és miközben eldobták, a Freedom refrénjét énekelték. Utána lefeküdtek mellém, és azóta a csillagokat bámuljuk. Nem beszélgetünk, mert a nyálas zenétől amúgy sem halljuk egymás hangját. Csak fetrengünk, és élvezem, ahogy az egyre hűvösebb éjszakában egyre jobban kirajzolódnak a mellbimbók a ruhák alól.
Felcsendül a Dancing Queen. A lányok egymásra néznek, felpattannak, és engem rángatnak.

-Gyere táncolni!- mondják kórusban.
-Tökösebb vagy annál, hogy itt bujkálj egész éjjel.- Lily kacsint egyet.
Igaza van. Ezért szó nélkül követem őket a parkettre.

banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink