Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. december 29., kedd

Tóth Bíborka: A halálos lovag

I.

Az esős, ódon London mélyén, kihalt utca macskakövén cincog egy törékeny leányka lépte. Fél, retteg, elmerülve a sötétségbe.

Egyetlen vágya van csupán, az oltalmat nyújtó otthon melegsége. Reménye élettel teli, mivel menedéke egy karnyújtásra tőle. Páratlan szépség e leány, ez nem vitás. Kecses, hajlékony nádszál. Megigéző, bűnbe hívó teremtés! Szépsége napfényben áldás, de most az éjszaka pecsétje alatt halálos ítélet is lehet.... 

Újra itt a fojtogató est. Napról napra félelmetesebb ez a szakasz – gondolta Auróra, amint befordult egy újabb utcára. Büdös, nyirkos utak övezték útját. Minden lépés fokozta a szívverését, amilyen kevés, olyan soknak tűnt, ami még hátra volt. A falhoz lapulva, árnyként próbált hazajutni. Sötét idők voltak ezek.

A legnehezebb rész jött. Minden környék söpredékének gyűjtőhelye előtt kellett elhaladnia, majd át a téren. Ha eljut Lady Madge fogadójáig, már sima az út hazáig. Megállt egy pillanatra, nagy levegőt vett, szorosabbra húzta magán a kabátot, lehajtotta a fejét, erősebben megmarkolta a kosarát és elindult.

Szinte csak a talpa elejére lépett, nehogy a sarka visszhangot verjen a falakra. Lépésről lépésre próbált jelentéktelenebbnek tűnni, mint aki ott sincs. Félelemtől volt fagyos a szíve, ahogy a fal menti beugró részek mellett elhaladt, de nem nézhetett hátra, hogy kilép-e onnan valaki és követi-e. Minél hamarabb el kellett illannia onnan. A kocsma fényei már elkezdték cirógatni orcáját. A körülményekhez képest minden ígéretesnek tűnt.

Dübögött a szíve, a szónál is hangosabban hirdette félelmét.

Hirtelen kivágódott az ajtó, a kocsma összes fénye Aurórára irányult. A fényárt egy testes alak törte meg. Szeme mint a felajzott vadé, észrevette a törékeny lányt. Egy pillanat, annyi sem volt, és rögtön elindult felé. Auróra kétségbeesett, csak egy apró mozdulatot próbált tenni, de a hang hallatán megfagyott ereiben a vér.

– Hova, hova, kicsike? – ordította rögtön a részeg alak, s elindult a lány felé kezében a korsó sörével.

A fény, az ordítás és a felé közeledő alak olyan félelmet keltettek Aurórában, hogy mozdulni sem tudott. A büdös, ápolatlan munkás kétszer, ha nem háromszor akkora volt, mint ő. Ittas állapotához képes gyorsan odaért és megragadta a karját.

– Kérem, engedjen – súgta halkan, a félelem okozta merevség csak most kezdett olvadozni. Ennek hatására egy kicsit rántott is a karján.
– Gyere, kicsike, játsszunk egy kicsit.

Egész közel hajolt Aurórához. Érezni lehetett bűzös leheletét. Egyre inkább fokozta a szorítást, már a testével is a falhoz kezdte nyomni.

– Eresszen! – mondta immár határozottan Auróra. De rögtön érezte, hogy semmi hatása. Majd a félelem vette át az irányítást kapálózott, rugdosott, sikított. – Segítség!!

Semmi reakció, az utca rajtuk kívül kihalt, a kocsmában az élet ugyan pezseg, de onnan ő segítséget nem remélhetett. A retkes alak ezt tudván ormótlan tenyerét a szájához tapasztotta, egész testével a falhoz szorította. Mocskos fejét a lány nyakához tette. Orrával cirógatta a bőrét, nyelvével undorító nyálas csíkot hagyott a nyakán. Auróra kétségbeesetten küzdött, mikor meghallotta újra a hangját:

– Kicsike, kicsike nagyon finom az illatod.

Megérezte, hogy undorító mancsaival a ruháját próbálja lefeszegetni róla. Auróra minden erejével küzdött. Próbálta ellökni magától, karmolt, ütötte a hátát. Patakokban folyt a könnye, már olyan sűrűn, hogy a látása is elhomályosult. Tocsogott a nyáltól a nyaka, a kulcscsontja. Hallotta a reccsenést, ahogy szegény ruhája is kezdi elveszíteni a küzdelmet. Majd egyszer csak alábbhagyott a zaklatás.

– Engedje el a kisasszonyt! Nem látja, hogy csak terhére van uram? – valaki hátrébb húzhatta a támadóját.
– Kotródjon innen, szerezzen magának másikat, ez itt az enyém!! – mondta, mintha csak egy csontról beszélne.
– Eressze el!
– Mee? Különben? – Már fordult is az ismeretlen felé.

Ahogy elengedte, Auróra összecsuklott és a nyirkos macskakőre zuhant. Szaladni, rohanni akart, de a lábai nem bírták el. Egyszerűen nem tudott felállni, úgy reszketett a lába, mint a kocsonya. Nem csak a lába, egész testében remegett. A tudatába beszűrődő hangok is csak a félelmét gerjesztették: a csattanások, hörgések, puffanások hangja. Arra volt csak ereje, hogy a szeméből a könnyeket kitörölje.

Ahogy tisztult a kép, szemei előtt egy jól öltözött férfit pillantott meg, aki a támadója felett állt. Kiütötte a gazembert. Auróra a szíve mélyén azt remélte, örökre, és ahogy alaposan nézte, látta, hogy a mocskos munkás nyaka természetellenesen van kicsavarodva. Élettelenül feküdt az utca közepén. Tudatosult benne, hogy meghalt, de mégsem érzett elégtételt, valahogy üres volt.

Ekkor a férfi úszott be a látóterébe.

– Jól van, kisasszony? – kérdezte

Egy apró kis bólintás, ennyit tudott tenni.

– Ne maradjunk itt, még a végén többen jönnek! Engedelmével felsegíteném és elvinném Madge asszonysághoz.

– Kö-köszönöm – dadogta Auróra és elfogadta a felé nyújtott kezet.


II.

Auróra azt hitte, nem vágyik az érintésre, a férfi meleg, bársonyos keze mégis jóleső érzés volt. Felsegítette a mocskos utcáról. Felállt és körbepillantott. Az agya még nem volt képes teljesen felfogni, mi is történt. Az utca közepét egy holttest és szilánkok borították. Biztos az a korsó, amivel kijött a gazember – gondolta Auróra, és próbált a szilánkokra koncentrálni. Nem bírt, nem akart a tetemre nézni.

Hűvös szél csapta meg egyszeriben, automatikusan összehúzta magán szakadt kabátját. Ahogy a nyakán próbálta eligazgatni az immár csak rongydarabokat, megérezte a rászáradt nyálat. Azonnal elkezdte dörzsölni. El kellett tüntetnie magáról! Mocskos és büdös volt. Hiába dörzsölte, egyszerűen nem akart lejönni! Fokozódott a légzése, a szíve ismét zakatolt. Kezdett megszűnni a világ körülötte. Fojtogatta a sötétség, a légszomj. Mikor már majdnem elnyelte a mélység, egy fekete anyag suhanása rángatta vissza. Egy kabát landolt a vállán.

– Így ni – mondta az idegen férfi. – Nyugodjon meg, kisasszony, most már minden rendben lesz.

A pánik amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Visszanyerte a lélegzete feletti irányítást. Behunyta a szemét és lopott egy mély levegőt a hűs éjszakától. Ahogy felpillantott, egy igéző zöld szempárba bámult bele, csak azokra koncentrált. Nem engedhette át magát a félelemnek, még egyszer nem. Gyönyörű szemek! – gondolta.

Amint a törékeny nő a szemeibe nézett, a férfi érezte, hogy most már sikerült az őrületet kikergetnie magából, vagy legalábbis megfékezte. Óvatosan átkarolta a derekát és gyengéden tolni kezdte. El onnan. Át a térre. Melegbe. Biztonságba.

Az enyhe nyomásra Auróra teste megindult, lábai engedelmeskedtek. Egyik apró lépés a másik után. A nyílt tér ölelő karként fogadta magába a két alakot. Ahogy elhaladtak a tér közepén álló Négy évszak szobor mellett, Aurórából egy mély sóhaj szakadt fel. Mintha egy határon lépett volna át. Érezte a csontjaiban is, hogy a kocsma fenyegetésétől ma estére megszabadult.

Láthatatlan határ volt ez, íratlan, mégis kőbe vésett tudás. Minden helybéli tudta, az oda tévedő pedig megtudta, hogy van határa a bűnnek. Az örök fagyos, zord tél jelképében, a szobor ölelésében.

Ahogy távolodtak a tér közepétől, Auróra lelke egyre nyugodtabb lett. Kezdte érezni a stressz okozta hatásokat a testén. Fáradt és megviselt volt. A férfi oltalmazóan karolta át és kísérte a melegséget nyújtó fények felé. Egy szó sem hangzott el köztük, míg sétáltak. A térnek ezen a részén már pislákoltak a fények, elegendő világítást adva a járókelőknek. Nem sokat mentek még, mikor Auróra egyszer csak arra lett figyelmes hogy meleg levegő csapja meg az arcát, és ismeretlen zsivaj hasít a csöndes estbe.

– Jöjjön nyugodtan, kisasszony. Madge asszonynál vagyunk. Ő biztos ad valami lélekmelegítőt Önnek – mondta a férfi mosolyogva.

Auróra ekkor látta meg, hogy a férfi kinyitotta előtte az ajtót és kezével intett, hogy menjen csak. Az ismeretlen zsivaj és meleg bentről áradt. Ahogy belépett, látta, hogy az est előrehaladtával még mindig sok vendég volt. Egy-két asztal, meg boksz talán szabad volt még. A férfi rögtön belépett utána, és becsukta az ajtót. Neki még kevesebb ideje volt körülnézni, mert jött is egy ismerős hang az egyik sarokból:

– Szép jó estét! Áhh, Mr. Lorax, örülök, hogy újra láthatom! – órdította át az asztalokon Lady Madge és már rohant is feléjük.
– Jó estét, Lady Madge – mondta a férfi, mikor odaért hozzájuk a kedves asszonyság. – Van még egy asztalkája számunkra?
– Hát persze, aranyom, Önnek mindig! Hisz tudja, hogy a szívem csücske! – Ekkor vette észre csak, hogy kire is utal a többes szám – Auróra? Kedvesem, Ön az? Még soha nem láttam ilyen kései órákban.
– Kérem, Lady Madge, hadd üljünk le – előzte mega faggatást Mr. Lorax. Érezte, hogy Auróra nem akarja nyilvánosság előtt megvitatni a dolgokat, ha egyáltalán beszélni akar róla.
– Oh, persze-persze. Kövessenek! – Már cikázott is az asztalok között hátra, egy viszonylag elkülönült kis bokszhoz.

Kellemes kis hely volt. Kifőzde, melegedő, pub – minden besorolásnak meg kívánt felelni, de egyik sem volt. Ilyen hűvös esős estéken, egy meleg ételnek vagy pár pohárka italnak pont tökéletes. A berendezés is egyre viseltesebb lett az évek előrehaladtával. Mióta Lady Madge férje meghalt, egyedül állt helyt. Az üzlet épp elment, de egy erős férfi karbantartó csak nem akadt.



Aurórának és Mr. Loraxnek mégszinte helyet foglalni sem volt idejük a bokszban, Lady Madge már elkezdte faggatni őket. Látta is a lányon az árulkodó jeleit a bajnak, érezte is, hogy valami történt.:

– Kérem, nem kínozzanak már hallgatással, áruljanak el valamit! – mondta és Mr. Loraxhez fordult. – Nem vagyok én vak, látom, hogy a kisasszony milyen állapotban van!
– Nyugodjon meg, asszonyom, most már minden rendben! Inkább arra kérem, hozzon valamit a kisasszonynak, ami átmelegíti.
– Jajjh, hát de mi történt?
– Lady Madge, ha a kisasszony összeszedte magát, biztos mindent el fog mesélni Önnek! – mondta kicsit erélyesebben a férfi, hogy abbamaradjon ez a vallatás.
– Jaj hát persze! – tért észhez, és ezzel Auróra felé fordult, aki csak ült és figyelt – Kedvesem, hozok egy jó earl greyt és egy finom tál ételt. Minden baj elmulasztásának kezdete ez! – Már rohant is a dolgára.

A hirtelen beállt csendben Auróra vette a bátorságot, hogy körülnézzen. A hely nem volt dugig, de nem is hiányolta a vendégeket. A bokszuk kis szigetként különült el a többi asztaltól. Ők láttak mindenkit, de máshonnan nem igazán lehetett őket észrevenni.

Auróra arra gondol, milyen ritkán téved be ide. Nem a hellyel volt gondja. Nem igazán engedhetett meg magának semmilyen szórakozást, még egy tál étel is túl drágának bizonyult néha. Lady Madge személyével semmi problémája nem volt, nagyon jóravaló, kedves, aranyos, segítőkész asszony. Egyetlen hibája talán a pletykálkodási vágya. S ennek a vágynak eleget téve néha Auróra is kellemesen elbeszélgetett vele, ha akadt éppen egy pár szabad órácskája, de sajnos ritkán adatott meg neki ilyen.

Befejezve a hely pásztázását, és megtalálta tekintetével a megmentőjét. Most először tudta tiszta fejjel megnézni, ki is ez az ismeretlen. Mr. Lorax. Az igéző zöld szemű férfi....


III.

A férfi csöndesen figyelte őt. Mr. Lorax kellemes, megnyerő látványt nyújtott. Rövid barna hajában Auróra játékos hullámot vélt felfedezni. Markáns állkapcsa férfiasságot sugárzott. Szőrtelen arca meglepetést keltett, szokatlan volt a mai divathoz képest. De ez csak még jobban kiemelte telt, húsos ajkait, ami szinte bűnbe hívta a gyengébb nemet. Keskeny orra, kellemes ívű szemöldöke már a tökéletesség határát súrolta. És a szemei... Azok a zöld szemek....

Auróra úgy érezte, elnyeli a látvány. Körülölelte, egy másik világba repítette. Először csak a zöld színt látta, majd ahogy egyre jobban koncentrált, egy kis kékes keveredést vett észre.

A tengerhez repítette. Mintha a lágy hullámok ringatták volna. A tenger mélysége, titka, varázsa volt a férfi egyetlen pillantása. Tiszta csillogás ragyogott a tekintetében, és amikor Aurórát már majdnem elnyelte ez a csodálat, akkor fedezett fel egy mélyen rejtegetett sötétséget. Ismeretlen és félelmetes volt.

Ez a felfedezés elég volt, hogy visszarebbenjen a valóságba. Továbbsiklott hát a tekintete, és ekkor fedezte fel, hogy a férfin nincs kabát! Hát persze, hisz itt hever a vállán – jutott eszébe, és meg is érintette a finom anyagot.

– Meg sem köszöntem még amit értem tett – kezdte – Nem is tudom, mit mondhatnék, nem jut más eszembe hálám kifejezésére, mint hogy köszönöm – mondta, és közben levette magáról a kabátot és visszaadta a férfinak.
– Ez a legkevesebb – válaszolta férfias búgó hangon. A hangja bársonyként simogatta Auróra egész lényét. Mr. Lorax kedvesen fürkészte a törékeny lányt – Mondja csak, ha nem vagyok nagyon indiszkrét, megkérdezhetem, mi miatt járt ott? Nem félt így egymaga a sötétben?
– Nem félek, szinte rettegek minden este – s egy nagy sóhaj szakadt ki a lányból. Észre sem vettem hogy visszatartja a levegőt. – De a kényszer nagyúr.
– Hmm, mi kényszerítette?
– Az élet! – mondta Auróra, és közben lehajtotta a fejét, jelezve, hogy nem kíván erről beszélgetni.
– Van családja? – kérdezve a célzást értve Mr. Lorax.
– Nincs – jött a kurta válasz.
– Látom, ez is érzékeny téma. De nem is faggatom, hisz alig ismer, csak annyit akarok mondani, hogy jobb, ha óvatos, kisasszony. Biztos hallott a szóbeszédről. A rettegés forrásáról, a halálos Lovagról.
– Igen, hallottam a városi mendemondákat. Sőt azokat a tényeket, híreket is, amelyekkel próbálják alátámasztani a legendáját. Egy-két rejtélyes gyilkosságról. Még a kis versikét is ismerem, ami szájról szájra jár. Hogy is van? – töprengett – Áh, igen!

Éjsötét mélyén,
Ha reszket
A szíved,
A halálos Lovag
Érkezik érted.

– Oh, ezt még nem hallottam, csak azt, hogy a szüzek vére a kedvenc csemegéje! – csengett a férfi hangja. Auróra nem tudta hova tenni ezt. – Nem fél egyedül otthon? – váltott hirtelen aggodalmas hangszínre. – Nem akarok tolakodó lenni, de ha gondolja, egy éjszakára oltalmam alá vonom – mondta Mr. Lorax, közben szeme sarkában észlelte, hogy valaki közelít feléjük.

Jól látta, mert ezeknek a mondatoknak már fültanúja lett Lady Madge is. Kezében egy nagy tálcával közeledett, rajta két gőzölgő csésze teával és két tál ínycsiklandozó illatú étellel.

– Óh, ön nagyon nagylelkű, de nem akarok a terhére lenni! – válaszolta sietve Auróra.

Ő csak akkor vette észre, hogy Lady Madge újra az asztaluknál van, mikor az ételt elébe rakta. Fantasztikus illata volt. A nyál is összefutott a szájában. Eddig nem tűnt fel neki éhsége. A szervezetének biztosan szüksége van némi jóra a mai este után, gondolta.

– Ugyan már, hölgyem, ez a legkevesebb, és amúgy sem engedhetem ilyen időkben egyedül az utcákon kóborolni – makacskodott Mr. Lorax, miközben Auróra már rég az étel bűvöletében volt. – Na jó, ha kitart a meggyőződése mellett, akkor csak ahhoz ragaszkodom, hogy hazakísérjem – mondta és szemével Lady Madge-ra sandított, aki ha értette, ha nem a gesztust, bőszen segített neki.
– Kisasszony, fogadja el az ajánlatot – kezdte. – Szörnyű, amilyen időket élünk! Jobb, ha egy ilyen erős, jóképű férfi kísérgeti, minthogy egyedül, magányosan a sötétben, rettegve osonjon haza – Közben egyre szorosabban ölelte magához az üres tálcát. – Na, kisasszonyka, menjen bele. A minap is egy újabb lányt találtak hajnalban az utcán. Szörnyűség...
– Egy újabb áldozat? – kérdezte hirtelen Auróra és Mr. Lorax egyszerre. Eddig mindig olyan távoli hír volt, de Auróra most ezt valahogy túlontúl közelinek érezte.
– Igen, igen ez már a hatodik! – szörnyülködött Lady Madge. – A mi szegény jó pékünk lányát kapta el a halálos Lovag. Meztelenül kiterítve, megszentségtelenítve az utcán találtak rá hajnalban – kezdett belesápadni a mesélésbe, mintha maga is szemtanúja lett volna. – Az apja boltja előtt terítették ki. Jajjj, istenem, milyen rettenetes lehet egy gyermek elvesztése!

Auróra és Mr. Lorax szörnyülködve hallgatta az új rémhíreket. Mind a kettőjük arcára kiült a döbbenet, szemük csak Lady Madge-ét látta, és az általa lefestett szörnyűségeket. Nem tudtak szólni semmit, nemhogy még kérdezni is valamit. Feszült csöndben figyelték a Ladyt, aki a legnagyobb átéléssel mesélt még volna, ha teheti, de egy hang megzavarta.:

– Jöjjön má' asszonyság! Hát meddig integessek, hogy fizetni tudjak, he!?! – Lady Madge bosszúsan fordult az úrhoz, és jelezte neki, hogy megy már. – Megáll az ember esze, még én törjem magam, hogy lenyúlják a pénzem ilyen... – hallatszott a férfi dörmögése.

Így a történetet folytatás nélkül maradt, egy elnézést dünnyögött csupán Auróráéknak és elindult a bosszús férfi felé. A csönd ismét puha lepelként ölelte őket körül. Auróra a teáját kortyolgatta és a hallottakat emésztette. Mr. Lorax is csak ült és valahova a távolba révedt.


– Öhöm – törte meg a csendet a lány. – Azt hiszem, talán mégis csak igénybe veszem a nagylelkű ajánlatát.
– Éspedig? – fordult felfoghatatlan gyorsasággal Mr. Lorax Auróra felé.
– Nagyon hálás lennék, ha hazakísérne, uram.
– Természetesen, hölgyem! – Egy kedves mosollyal ajándékozta meg Aurórát. – Most pedig kérem, egyen, igyon, szüksége van az energiára.

Auróra engedelmeskedett a gyöngéd kérésnek. Jól is esett az étel. Lady Madge-nak igaza volt: „Egy jó earl grey és egy finom tál étel. Minden baj elmulasztásának kezdete ez!” Már a felét megette, mikor feltűnt neki, hogy az asztaltársa csak a teáját kortyolgatja, az ételhez hozzá sem nyúl.

– Ön nem eszik? Tán nem ízlik?
– Oh, szó sincs róla. Tudom, hogy itt mindig csodálatos étkeket talál az ember. Pusztán arról van szó, hogy nem vagyok éhes. Azt hiszem, meg is keresem Lady Madge-t és tisztázom vele is ezt a helyzetet, nehogy megsértsem. Közben rendezem is a vacsoránk, és ha gondolja, indulhatunk.

Auróra bele is pirult ebbe. Egyszerűen eszébe sem jutott a vacsorával kapcsolatban a pénz. Pedig nem is olyan rég pont ő töprengett azon, hogy nem tud gyakran betérni ide. Zavarban volt, már azon kezdett töprengeni, hogy adja vissza a férfinak, mikor Mr. Lorax megszólalt.:

– Nyugodjon meg, kedves, nem tartozik semmivel! – Gyöngéden megérintette a vállát – Fejezze csak be a vacsorát, ez egy kárpótlás tőlem a világ sérelmeiért! – mondta, és választ nem várva elindult beszélni Lady Madge-dzsal.

Auróra nézte, ahogy a magas, jóképű, sejtelmes férfi cikázik az asztalok között a Lady felé. Amikor eltűntek a szeme elől a kis hátsó raktárban, újra az ételére pillantott. Nem bírt többet enni, csak piszkálgatta azt. Az éjszaka eseményei újra kezdtek rátelepedni. Az időérzékelése ismét játszott vele. Kavargatta az étel és ült ott magányában. A pillanatok vagy percek egyre észrevehetetlenebbé váltak. Mikor már minden összeolvadt, Mr. Lorax érintette meg a vállát. Auróra összerezzent . Felnézett, és egy hosszú piros kabátot látott. Lady Madge és Mr. Lorax kedvesen mosolygott rá.

– Vegye fel ezt a kabátot, kedveském. Jó meleg. Cudar idő van, már szakad is – mondta az asszony.
– Nem fogadhatom el – kezdte Auróra, de be sem tudta fejezni, mert a Lady rögtön a szavába vágott.
– De, de ragaszkodom hozzá. Ez a mostani, ami önön van, már úgyis használhatatlan. Vegye is most rögtön le. Na meg amúgy is be kell valljam, hogy nem túl előnyös ez a kabátka már nékem – közben megsimogatta gömbölyded alakját.

Erre a látványra Auróra megadta magát. Egy mosoly és köszönöm volt a legmegfelelőbb reakció, amit adhatott, Mr. Lorax pedig készségesen felsegítette a kabátot.

– Csodálatos, csodálatos.... – örvendezett az asszony
– Tényleg káprázatosan fest benne, kisasszony – mondta Mr. Lorax, és odanyújtotta a karját – Megengedi, hogy hazakísérjem?
– Igen.

Lady Madge figyelte, ahogy a két fiatal kisétál az ajtón. Csodálatos pár, és milyen romantikus találkozás, gondolta. Szinte már könnyek csillantak a szemében, de nem volt ideje tovább merengni, mert újabb vendégek jelezték igényeiket.

Az idő már tényleg cudar volt. Az eső függönyként szakadt, a szél is feltámadt. De Auróra végre biztonságba kezdte érezni magát. Ez az ismeretlen férfi valahogy megnyugtatta. Melegséget csempészett a szívébe. Csöndben lépkedtek, küzdve az elemekkel. Mr. Lorax határozottan vezette, amikor Aurórának eszébe jutott, hogy nem is mondta, merre kell menniük.


Hirtelen megtorpant. A férfi felé fordult, hogy elmondja, hol is lakik. Nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta, csak a csodálatos zöld szemeket látta. A tengert. A mélységet. Majd végül csak sötétséget.

banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink