Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. december 31., csütörtök

Merklein Erika: Jó üzlet

A temetés után lassan oszlott a gyászoló tömeg. Azok, akiknek egy irányba vitt az útjuk, csendesen lépkedtek egymás mellett.
– Tudsz fára mászni?- kérdezte a gazdag ember egy szegénytől, miközben megkínálta pipadohánnyal.
– Nem tudok.
– Kár. Pedig megfizettem volna. Csak fel kellene másznod azért a szalagért, amit megboldogult kománk kötözött a jegenye tetejére.
– Miért kellene lehozni? Hiszen még csak most rakattad fel oda, alig egy pár napja neki!
– Meggondoltam magamat…
– Kérdezz inkább olyat, aki tud fára mászni. Én csak leesnék és halálra zúznám magamat.

A gazdag ember arca alig észrevehetően megrándult, majd folytatta:

– Azok nem vállalják. Aki vállalja, annak meg egy erszény ezüstöt adok fizetségbe. Na?

A szegény embernek elakadt a lélegzete. Mi mindent tudna annyi pénzből csinálni! Végre meg tudná a tetőt javíttatni! A szomszédnak is meg tudná a tartozását adni, amit a tető javítására kért kölcsön, de elvitt a kisebbik fiának a betegsége a sok drága gyógyszerrel. A nagyobbik fia már évek óta ki akar tanulni egy mesterséget, végre feltarisznyázhatnák! Vehetnének neki fehér inget meg vasalt csizmát is, hogy ne mezítláb vágjon neki a világnak. Lánygyermeke hamarosan férjhez megy, egyetlen kérése az volt, hogy ne a viseletes ruhájában engedjék szülei az oltár elé. Ennyi pénzből futná neki új ruhára, ki tudja, talán még menyasszonyira is! A szegény ember kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, amiről azt gondolta, hogy csak egy belefújt homokszem okozott. Egy pillanatra ugyan átvillant a fején, hogy valami nincs rendjén az ajánlattal, mert hát mire fel fizetne bárki is ekkora összeget egy apró munkáért. A vágyakozása azonban, hogy gyermekeinek legalább egyszer teljesíteni tudja a kívánságait, elhallgattatta józan eszét.

– Áll az alku! Már indulok is, és hozom neked a szalagot.

– Csak aztán szavad ne felejtsd! – köpött a markába és nyújtotta a kezét a másiknak. A szegény ember megállt a fa alatt. Mély lélegzetet vett, remegő kezeit kellemes gondolatokkal próbálta nyugtatni, aztán mászni kezdett. Az ágakat óvatosan hajtotta félre maga elől, mintha azok csak a hazafele vezető útjára hajoltak volna rá. A fa tetejére érve megmarkolta erősen a szalagot és megrántotta, hogy a csomó kioldódjon. A lendülettől megszédült. Jobb kezével a fejéhez kapott, míg ballal továbbra is a szalagot szorította.

Utolsó gondolata az volt, hogy legalább a családja megkapja az erszény pénzt, amiért ő most nem csak munkájával, de életével is megfizet.Amint földet ért, azon nyomban szörnyet is halt.


A gazdag ember kifizette a szegény jussát az özvegynek. Mivel a szalagot vér szennyezte, az ágak meg megszaggatták, csak a megegyezett összeg felét adta oda.
Őszinte részvétét fejezte ki neki, majd megkérte, hogy kövesse őt a másik helyiségbe, ahol a koporsók voltak kiállítva.
A gazdag ember volt ugyanis a falu temetkezési vállalkozója.
Egy egyszerű fakoporsót minden dísz és pompa nélkül már két erszény ezüstért lehetett kapni. Az özvegynek, hogy el tudja férjét temettetni, így már csak másfél erszénnyel kellett kölcsön kérnie.

– Tavaly még fele ennyibe került a koporsó- emlékezett csendesen bátyja temetésére, mielőtt kilépett a gazdag ember házából.

Annak válasz helyett csak egy halvány mosoly futott végig az arcán.


Három nappal később eltemették a szegény embert. A gazdag is ott volt a gyászolók között. Fejét illedelmesen lehajtotta, de tekintetével a tömeget pásztázta, mintha keresne valakit.
A temetés után lassan oszlott a gyászoló tömeg. Azok, akiknek egy irányba vitt az útjuk, csendesen lépkedtek egymás mellett.
– Tudsz fára mászni? – kérdezte a gazdag ember egy szegénytől, miközben megkínálta pipadohánnyal.
– Nem tudok.
– Kár. Pedig megfizettem volna. Csak fel kellene kötnöd ezt a szalagot a jegenye tetejére.
– De hát miért kellene felkötni? Hiszen még csak most hozattad le onnan, alig egy pár napja neki!
– Meggondoltam magamat…

banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink