Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. december 31., csütörtök

Merklein Erika: Földlakó - A mi utcánk

„Mesélj magadról- jelentek meg az ismerkedő szavak a képernyőn. - Milyen a város, ahol élsz? Írd meg, hogy néz ki az utcátok egy szombat délelőtt.”

Újra kisdiáknak éreztem magamat. A lámpaláz odaszegezett a székhez.
Lebénította a testemet és befagyasztotta az agyamat.
A negyven év élettapasztalat azonban ellentámadásba lendült és hihetetlen erővel mozgatni kezdte kővé meredt kezeimet.
„Hát van nekem utcám szombat délelőtt?”- Ebben a kérdésben benne voltak az elmúlt évek igazságtalanságai, a problémák, amik meg nem szűnni akaróan újra és újra utamba gördültek, az elkeseredettségem, a kilátástalanságom, a gyengeségem, de ars poeticám, hitem és kitartásom is.
Az élet szeretete felragyogott bennem és világító ujjaim hegye táncba kezdtek a billentyűzeten.
A szokatlan kérdést, hogy milyen az utcánk egy szombat délelőtt, még soha senki nem tette fel nekem…

A mi utcánk szombat délelőtt csendes, mint mindig, de az igazi csenddel mégis a vasárnapra vár.
Ha kilépek házunk ajtaján, jobbra tőlünk esik Kalocsa, Párizs, Bombay és az a kis pékség, ahol néha rám nevet egy frissen sült kifli, magába rejtve a kalász édes illatával a föld szívdobbanását is.
Még meleg, amikor a letépett falat az élet himnuszát énekli a számban.

Ballra húzódik Püspökladány, Róma, New York, Tibet és az élelmiszerbolt, mely nap mint nap tanúja egy rohanó társadalom még nem teljes, de végzetes bukásának.
Itt tej, kenyér, hagyma és mosópor mellett nagyravágyás, felületesség és keményen megdolgozott alacsony fizetés van a polcokon látszólag pedáns sorrendben elhelyezve.
De amint az első vásárló hozzájuk ér, felbomlik a tetetett rend és szanaszét gurulnak az élettel szemben támasztott elvárások.
Az Elégedettséghez vezető úthoz az utca végén kell lekanyarodni.
A Kétség terénél ugyan sokáig kell várni, mire a Realitás főútjával szemben a kikanyarodóknak szabad utat enged a lámpában lakó Zöld Emberke.
Ilyenkor sietni kell, mert a zöld csak nagyon rövid ideig tart.
Sokaknak így is úgy tűnik, hogy ezen az úton állandóan piros a lámpa.
Ők néha másik útvonal után néznek.
Bolyonganak kicsit a negyedben, de egy idő után újra ott állnak a lámpa előtt és újra ott várják a zöldet.
Van aki türelmesebben, mint azelőtt és van, aki semmit nem tanult.
Kis városunk szélén egy nagy mező húzódik, két utcára tőlünk.
A villasor után a nyomornegyednél kell befordulni, ha oda akarunk jutni.
Az út ugyan rövid ahhoz, hogy gazdasági és politikai kérdéseken gondolkodjunk, de egy ignoráló elforduláshoz mindenképpen elegendő.
A mezőn a fűszálak az ég felé nőnek. Mindegyik.
Reggelente, ha felébredek és kitárom hálószobám ablakát, a mezőről beáradó friss levegővel magamba szívom a Világmindenséget is.
Biciklivel két perc, űrsiklóval kb. háromszáz év.
A város alatti kanalizációban már régóta kavarognak az érzelmek.
Néhány elgurult aranygyűrű, szenny, szar, mocsok.
Az utcánkban lévő csatornafedő alatt két patkánycsalád is lakik.
Az ISO szabványok alapján természetesen csak éjszaka jönnek elő.
Különben a bírság olyan magas, hogy már meg sem éri a patkánykodás.
A szabályokat nem ők találták ki.
Az ivóvíz is szívesebben hűsítene szomjas torkokat egy sokadik kontinensen, de a sors más utat szánt neki.
A szépen csempézett fürdőszobából indulva magával sodorva az emberi ürüléket, kémiai úton megtisztítva, átszivárogva a vegyszerezett talajon, savas esőként hullhat nemsokára egy öko-gazda bio-paradicsomára, miközben valahol egy haldokló kisfiú hófehér vécécsészében csobogó tiszta vízről álmodik.
Hát így néz ki az utcánk szombat délelőtt.
Délutánra viszont már megváltozik a kép.
Addigra Pécs húzódik meg jobbra, Helsinki, Prága és Los Angeles, balra pedig Nagyvárad, Hódmezővásárhely, Barcelona és Kenya.
Délutánra az űrsikló megvalósítása reálisabb lesz, de elfogy a kenyér és a kifli.
Brióst is csak hétfő hajnalban fognak újra sütni.
Késő délutánra már kéznél vannak a csillagok, hogy estére csak egy mozdulat legyen feldobálni őket a helyükre.
Az erkélyről figyelve gyönyörűen ragyognak az éjszakában, míg a kis asztalon nyugvó szépen megmunkált kristálykehelyben lassan dekantálódik egy nemes vörösbor. Olcsó, mégis a legjobb a maga évjáratában.
A kehely a hold fényét gyémántosra törve veri vissza. Oldalán egy csepp nedű gördül lassan alá és szétfolyik a még be nem fizetett számlákon.
A könyvjelzőként használt félig eltépett régi színházjegyre egy könnycsepp gördül, és a távolból egy autó kürtölése kúszik fel tapintatlanul az erkély betonoszlopán.

Addigra megérkeznek a fiatalok is a pizzás elé, nem tudván, hogy az éj, az olvadó sajt szaga vagy a többi helyüket kereső fiatal vonzotta őket oda.
Lármáznak, elfeleznek egy pizzát és isznak egy sört.
Aztán belevesznek az éjszakába, remélve, hogy ma este megtalálják Önmagukat, az Élet Értelmét, de legalább is a Nagy Őt.
De szombat délelőtt, még zárva van a pizzás. A pulton felejtett kartonban a vékonyra vágott szalámi széle már kezd kiszáradni.
A pékségből friss kenyér illata árad az utcára. A csatornafedélnél tesz egy óvatos kerülőt, hogy ne ingerelje feleslegesen a kötelességtudó patkány családot.
Az élelmiszerbolt bejáratánál a globalizálás osztogat nagy zsebeket a kis pénztárcák mellé.
A Zöld Emberke sarki lámpában időnként kikukkant, hogy érdemes-e egyáltalán előjönnie.
Próbál igazságot csempészni a világba, de egy türelmetlen autós felidegesíti és büntetésből két kört kihagy neki a zöldből.
Csak a gyermekével kemoterápiás kezelésre igyekvő édesapa látványa enyhíti meg, és tér vissza a megszokott ritmusába.
Neki a múltkor is azonnal váltott, amikor gyógyszerekért ment.
A városi madarak trillázásba kezdenek még a nap első sugaraival és estig abba sem hagyják. Felváltva pihennek napközben, hogy a parkolók menti bokrok és fák diszkrét csivitelését egy pillanatra se kelljen nélkülözniük az arra járóknak.
Két perc bicikliútra onnan egy sündisznócsalád tér nyugovóra éjszakai portyázásából.
Az egyik fűszálat egy tücsök hajlítja meg, amikor ráugrik, de amint tovább áll, az újra felegyenesedik.
A Világmindenségből érkező aprócska meteorit elhúz a villasor felett, átrepül a nyomornegyeden és a földút kavicsai közé csapódva végre megérkezik új otthonába. A belé kódolt üzenetet egy meztelen csiga fejtegeti és azonnal összebarátkoznak. Barátságuk egy életre fog szólni.
Szombat délelőtt, nem messze a mi utcánktól, a mezőn a fűszálak – mint mindenütt a világon – az ég fele nőnek.
Kivétel nélkül mindegyik.

banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink