Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. december 21., hétfő

Szabó Dárió versel

Irodalmi rovatunkban ezúttal egy tehetséges fiatalember mutatkozik be. Szabó Dárió modern verseivel különleges hangulatot teremt, olyan szemszögből fogja meg a hétköznapit, amitől minden egy különleges, részletgazdag szintre emelkedik.Hangulatvilágát pedig mi is jól ismerjük. Ismerkedjenek meg Szabó Dárióval versein keresztül!

Klausztrofóbia
/négy fal/

Négy emelet, négy fal. Ezidáig a négyes
volt a kedvenc számom. A járatok ülésére
is négyszer lestem vissza mielőtt leszálltam
volna – ott ne felejtsek valamit… Az a szörnyű
hogy akkor is lázasan nézek vissza négyszer
ha üresek a zsebeim. Néha már az sem biztos,
hogy vannak zsebeim.
Négy… Ha már itt tartunk, hajnali négyig sosem
alszom. Hallgatom a hajnalok korgó gyomrát…
Évek óta éhgyomorra iszom a kávét azonnal ébredés
után, már ha megtörténik az ébredés. Van, hogy leöblítem
szódával; közben csak a mikrót hallom ahogy penget vagy
sípol; hallom a szomszédból ahogy sír a baba, a másik irányból
inkább nem is mondom mit hallok… Vagy, hogy a szobámból
sajnos mit nem hallok.
Érzem a teret – rám billen, levegőt is csak a szmog szitáján
keresztül kapok. Fejfájásig eresre köhögtem a homlokom.
Jó lenne falvat élni a városban, igyekszem.
Néha itt, néha ott. Most Pécsett lakom a negyediken.
Néha lemegyek a föld szintjére, bár azt mondhatnám: zöldszint.
Ha lementem? Ott is négy fal.



az ez sincs még kész haikuja

ezen a nagyon
 kész vidéken sosem volt
kész még semmi sem

Estiség

Rozsdás sziluettem belevetődött
a kőfalak háttérzajába,
most ránézésre a szomorúság nyúz
és hiába kacsintok magamra egy tükörben
melyet a pupillám ihlet,
ez már karcos, ez már torz
– –
várom az estiséget, hogy
elfecsegjünk egymás hangja mellett
– –


Antihős

Hány öngyilkost menthettem volna meg egy idegennek eleresztett mosollyal?


Alábukás

Arcom a zsenge horizonti égpír
Melyet a csontsovány felhők
Molesztálnak; megtépik egymást is,
Majd fel-felzabálják pozsgáimat az
Ég övéről. Tekintetem kihűlt tavak
Medencéje. Úsznak. Alábukom
Rész-egészeként a sápadt, súlytalan

Sóhajok sármos alkonyi harmatának.
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink