Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. november 7., szombat

Ne bánts!

Fontos társadalmi problémáról kívánt szólni a Nemzeti Táncszínház, amikor a Győri Balettel közösen színpadra tűzték a Ne bánts! című produkciójukat. Az előadás célja, hogy a tánc eszközeivel beszéljen a családon belüli erőszakról, az azt megelőző és utána feltörő traumákról.

A közel egy órás előadás egy háromtagú család látszólag idilli életébe próbál betekintést nyújtani. A kép azonban a legkisebb mértékig sem tiszta, az ártalmatlannak tűnő „kamaszos dac”, amivel a lány nem akarja először felvenni az apja által adott ruhát, később súlyosabb jelentést hordoz, mint az elsőre gondolnánk.


Megismerünk egy fiatal lányt, aki a maga derűjével éli meg a fiatalságát, egy merev családfőt, és egy passzív szemlélőként jelenlévő anyát. A kép aztán mozdulatról mozdulatra kezd árnyalódni, az apa egyre erőszakosabbá válik.

Az anya hirtelen nagyon is fontos szereplője lesz az eseményeknek. Először igyekszik védelmezni a lányt, aki így a körülmények ellenére a végsőkig megmarad annak a naivának, akit az elején megismerhettünk. Később azonban már nem áll az apa útjába, és elfordítja a tekintetét, ezzel sugallva, hogy az eseményekbe neki nincs befolyása. Rajta keresztül érzékelhetjük a legjobban, ahogy a feszült idill – merthogy leginkább így lehetne jellemezni az otthoni légkört – egy szétbomló családdá, magukba zárkózott, egymástól elhidegült emberek alaphangulatává válik.

Az előadás bátran játszik fény és hangeffektekkel, észrevétlenül csúszunk át a boldog gyermekkor friss dallamaiból a zord otthon kemény világába. Az erőszak ábrázolása rendkívül stilizált és jelzésszerű, mégsem érezzük, hogy felszínessé válna, az elvakító fény és a dobhártyaszaggató sikítás a nézőben torokszorító érzést vált ki. arra készteti a teremben ülőket, hogy szembenézzenek saját magukkal, akár átéltek hasonló traumát, akár nem. az előadás tükröt tart elénk, nem csupán beszéd az erőszakról a tánc nyelvén, sokkal inkább önismereti tréning.

Mert az is bűnös, aki végignézi. Ahogy az anya végül tétlenségében elfordul, amikor az apa a lány szobába megy, úgy fordul el a társadalom is a problémától.

A jelmezek is ezt a „mocskosságot” sugallják. Az anya, aki fekete gyászruhában némán őrlődik az eseményekkel, nem tisztul meg. A lány, aki a tisztaság jeleként fehér szoknyában táncol és éli fiatalságát, a darab végére ugyanolyan mocskos „feketévé” vedlik át.


Helyzetén nem segít a párjául szegődő fiú sem, aki bár a tisztító szerelemként érkezik, szerepe mégsem világos. Ugyanis egyik pillanatban valóban a menekülésként jelenik meg a lány számára, aki először bizalmatlanul fogadja őt, később azonban teljes összhangba kerül vele. A másik pillanatban viszont a fiú sem lesz más, mint az apa, ugyanolyan erőszakos, ugyanúgy a családfő oldalán áll.

Hogy ez csupán a lány tévképzete-e, vagy egy általános sztereotípiát akar a karakterekre húzni az előadás, nem derül ki. Annyi azonban biztos, hogy a megjelenített képekkel a Győri Balett művészei úgy tudtak szólni a családon belüli erőszakról, hogy a társadalmi üzenet eljusson a nézőkhöz, de mégse váljon közhellyé, és mindeközben az előadás művészi értéke se csorbuljon.

Fotók: Orosz Sándor
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink