Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. november 28., szombat

„Már nem is a Tartuffe-ök a legveszélyesebbek”

Örkény, Moliére, Bagossy. Ha ez a három szó kerül egymás mellé, abból rossz dolog nem sülhet ki. Az Örkény az ország egyik ha nem a legjobb színháza ma Magyarországon, Jean-Baptiste Poquelin, alias Moliére az egyik ha nem a legzseniálisabb drámaíró a színháztörténetben, Bagossy László pedig a mai magyar rendezők között egy kiemelkedő alak. De tud-e működni ez a három dolog együtt, és ha igen, hogy?

Jelentem, tud. Nem ér minket nagy meglepetés, amikor felmegy a függöny, és egy hófehéren vakító modern nappali díszletét látjuk. Egyből rájön a néző, hogy itt most nem egy klasszikus Tartuffe előadást fogunk látni, bár nem hiszem, hogy sokan erre gondoltak volna. Tehát egy modernizált, új változatát látjuk vissza a színpadon a klasszikus francia drámának.


Ez a hófehér, steril színtér,ez az újgazdag modern nappali erőteljesen egy kongó, üres fehérséget sugároz számunkra, akár egy templom. Azonban ez a templomszerűség megbomlik, hiszen egy hatalmas plazmatévé is a díszlet része (amelynek képe mindig tökéletesen illeszkedik az adott jelenthez), és egy hatalmas Hi-Fi rendszer. Alapvetően az a kettősség köszön vissza a díszletben, amiről szól az előadás. Egyfelől hogy a mély vallásosság nem igényel vagyont, pompát, ezt igazolják a fehér, díszítetlen falak, az egyszerű bútorok, de mégis van egy TV, egy Hi-Fi, amely azért mutatja, hogy itt nem földönfutók laknak. Ebből a kettősségből, ellentétes dolgokból azt érzi az ember, hogy ez a ház nincs belakva, nincs otthonosság, rideg a környezet, csakúgy, mint a család is rideg, feszültséggel teli. Ebben a díszletben első ránézésre kevés lehetőség van. Azonban ezt a kevés lehetőséget maradéktalanul kihasználják a színészek. A függönyt minimum négyféle módon felhasználják, úgy mint például guillotine. A színpad még egy adottságát használták ki, mégpedig a forgó jellegét. Ez egyrészről a luxus jele volt. Aztán az utolsó felvonásban, amikor Tartuffe megszerzi a ház tulajdonjogát, a család lába alól kicsúszik a talaj, mégpedig szó szerint, elindul alattuk a színpad, ők pedig elvesztik az egyensúlyuk.

Moliére-re nem jellemzően, a jelenetek pergő ritmusúak, vannak részek, ahol lelassulnak, ám általában elmondható hogy az előadásnak nagyon jó a dinamikája, és sodorja magával a nézőt. Ennek egyik oka a Parti Nagy Lajos-féle átirat, amely csűri-csavarja a magyar nyelvet, ahogy csak tudja, és elképesztő ritmusosságot ad a párbeszédeknek, és ezáltal a jeleneteknek. Ennek a dinamikus előadásnak egyik fő mozgatórugói a fiatalok. Pálya Pompónia, Kókai Tünde, Dóra Béla, és Patkós Márton, akik most végzősök a Színművészeti Egyetemen, hozzák a fiatalos lendületet, hozzák az egyetemről a realista játszást. Mariane és Valér szerelmes jelenete pátoszoktól mentes szerelmi vívódás. Elmira, a ház asszonya tetőtől talpig húsvér nő. És emellett a realista játék mellett áll a teátrálisabb előadóforma, mint például a Dorinet játszó Kerekes Éva, aki nagyon érzi mikor, hol kell Orgon szavába vágni, hogy a néző sírva nevessen. Tehát a fiatalok realista és a tapasztaltabb színészek teátrálisabb játéka jelenik meg, amely jó elegyet alkot egymással. 

És akkor a tartuffe-i jelleg… Természetesen egy Tartuffe előadás kapcsán sem hagyhatjuk ki azt a szót, hogy ÁLSZENTSÉG, CSALÁS, vagy KÉPMUTATÁS. Tartuffe ebben az előadásban is visszaél Orgon bizalmával, vakságával. És visszaél magával a hittel is, a hit mindent elsöprő erejével. Azonban Tartuffe mellett már az elejétől egy érdekes karakter bukkan fel, Lőrinc. Szinte az összes jelenetben ott van, ahol Tartuffe is a színen van, azonban ritkán szólal meg. Egy fura figura. Erről a fura figuráról kiderül, hogy egy titkosügynök, aki beépült Tartuffe mellé, és megfigyelte őt. Ez szolgáltatja a darabban a modern kori deus ex machinát, azaz az isteni közbeavatkozást, amely megoldja a problémát. De valóban megoldja? Az ember azt hinné, hogy miután Orgon megszabadul Tartuffe-től, nyugtot lelhet, azonban nem. Az újabb veszélyforrás Lőrinc, a király embere, azaz az állam embere. Orgon most már nem Tartuffe, hanem az állam zsebében van. 

Az előadás véleményem szerint nagyon szépen rámutat arra, hogy korunkban már nem is a Tartuffe-ök a legveszélyesebbek ránk nézve.

Írta: Hornok Máté
Fotók: Puskel Zsolt
banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink