Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. november 4., szerda

3 dal novemberre

Írta: Pataki Anett

Bár nálunk még hét ágra süt a nap, a november mégis csak a deres reggelek és csapadékos nappalok időszaka. A borongós idővel járó szomorkás hangulatot megelőzendő hallgassunk zenét. A mai bejegyzésben három olyan dalt hoztam, ami a novemberről szól, hátha ez segít megszeretni az ősz utolsó hónapját.



Gabrielle Aplin - November


"Kint hagytalak az angol esőben" - kezdődik a dal, ami arról szól, hogyan keserítette meg egy veszekedés, vagy szakítás az addig kedves novembereket. A 23 éves énekesnő brit, a karrierjét pedig a Youtube-on kezdte azzal, hogy akusztikus verzióban énekelte el mások dalait. A November című dal a debütáló albumáról, az English Rainről van, amit 2013-ban adott ki. Stílusra egyébként az angoloknál divatos indie pop-rock-folk zenéhez sorolandó, mint például a Florence + The Machine.

Guns N' Roses - November Rain


Azt hiszem, ez egy olyan dal, amit kötelező itt szerepeltetni, mert én ugyan kimaradtam a Guns N' Roses őrületből, ezt a számukat ismerem és rögtön eszembe is jutott a november témához.  A November Rain már annyi idős mint az előbb bemutatott Gabrielle Aplin, hiszen 1992-ben adták ki. Ez az együttes egyik leghosszabb dala, és az ún. power ballad stílusba tartozik.

The Avett Brothers - November Blue



A végére egy pattogós country dal következik a 2002-es Country Was albumról, ami a viszonzatlan szerelem, illetve a talán hiábavaló várakozás bánatát köti a novemberhez. A The Avett Brothers egyébként egy folk rock banda Észak-Karolinából. Két testvér - az Avett fivérek - és még két barátjuk alkotja az állandó formációt.
banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink