Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. szeptember 6., vasárnap

Clint Eastwood ikerfilmjei

Írta: Pataki Anett

Éppen egy hónapja emlékeztünk meg Hiroshima atombombával való letarolásáról, ami kereken 70 éve történt. Míg nekünk, magyaroknak, rengeteg saját vonatkozású emlékünk van a II. Világháborúról és leköt minket a náci Németország és a holokauszt, addig a világ túlsó felén a csendes-óceáni hadszíntér történéseit idézik fel.


Amerika és Japán azóta riválisok, mióta Matthew Perry kapitány kényszerítette a japánokat, hogy nyissák meg kikötőiket számukra és kereskedjenek velük. Ez a 19. században történt és fenekestül felforgatta az addig befelé forduló, nem versengő, magában eléldegélő országot. Ettől kezdve azonban, látva a nyugati fejlettséget, nem volt megállás, utol kellett érni a nagyhatalmat.

Így nem is olyan meglepő, hogy a második világégést kihasználva Japán is beszállt, megnyitva a csendes-óceáni frontot, a tengelyhatalmak oldalán. A cél nem csupán a hátráltatás volt, hanem Amerika megtörése, hiszen az államok félgyarmatként kezelték a Keletet, a kikötőket és a kereskedelmi jogokat magukénak érezték, és még a politikába is beleszóltak – rosszallásukat fejezték ki, amikor a japán Császári sereg elindult, hogy elfoglalja Kína egy nyersanyagokban gazdag részét.
Hosszú, sok emberáldozatot követelő küzdelem zajlott le légitámadás, tengeri csata vagy dzsungelharc formájában. Sokszor a betegségek pusztítóbbak voltak, mint az ellenség fegyverei. A dél-ázsiai vagy a Csendes-óceán közepén fekvő apró, lakatlan szigeteket utolsó vérig védték a japánok, mert ebben a háborúban a távolság és a vészesen fogyó üzemanyag miatt a repülőbázisok jelentették az előnyt.

Ilyen sziget volt Iwo Jima is, a japánoknak elég messze a partjaiktól ahhoz, hogy könnyen megtartsák, de az amerikaiaknak elég közel, hogy megsemmisítő támadásokat intézhessenek róla. Mindenáron tartani kell – szólt a parancs, így evakuálták azt a néhány lakót, aki megélt ezen a csupa homok és szikla szigeten, majd a katonák megkezdték az ásást. Hagyományos árkokat nehézkes és felesleges volt kiépíteni a laza talajban, így a japánok a sziget bázisát adó hegy gyomrába ásták be magukat, hogy onnan, lesből akadályozzák meg a partraszállást.



Clint Eastwood, színész, rendező, hollywoodi nagykutya gondolt egyet és 2006-ra forgatott egy filmet erről. A Levelek Iwo Jimáról egy japán nyelvű, de amerikai rendezésű film. Fontos szerepben láthatjuk Watanabe Kent, minden japán vonatkozású amerikai film kötelező tartozékát, és más japán színészeket, akik hazájukban ismertek, de világszinten aligha. A főszerepben például Ninomiya Kazunarit láthatjuk, aki Japánban ismert színész-énekes. Eastwood ezzel nagy kockázatot vállalt, hiszen a nagyközönség az ismert arcokat szereti, főleg az idegen nyelvű filmekben.
A mozi a közkatona szempontjából mutatja be az eseményeket. A közkatona nem szeret ásni, melege van, nem ízlik neki az étel, fáradt és mindenekelőtt haza akar menni a családjához. Ez már önmagában drámai, de a filmhez hozzátartozik a csatajelenet is, ami egy kétségbeesett küzdelemmé válik az életben maradásra.


Nem titok, az amerikaiaknak sikerült kitűzni a zászlót a szigetre. A japánok azonban nem adták könnyen magukat. 22 000 japán katona fogadta a 77 000 tengerészgyalogost, és ebből több mint 20 000 el is esett, míg a többi fogságba került. Az amerikaiak megközelítőleg 7000 embert veszítettek, de majdnem 20 000 sebesülttel kellett számolniuk. Ez volt az egyetlen csata, ahol az amerikaiak veszteséglistája (halottak és sérültek) hosszabb volt, mint a japánoké.
Ahol egy film véget ér, ott kezdődik egy másik. Eastwood ugyanis ikerfilmeket forgatott, egyet japán szemszögből, egyet pedig amerikaiból. Mi az oroszok óta tudjuk, hogy az igazság szubjektív dolog. Egy csata az egyiknek vereség, vagy kíméletlen elsöprés, a másiknak pedig győzelem és dicsőség, jogos önvédelem.


Az ominózus zászlókitűzés mindkét filmben szerepel. Mindkettőben elfoglalják az amerikai katonák a japánok által szívósan védett Iwo Jimát. A dicsőség zászlaja (2006) azonban nem arról szól, hogyan sínylődtek a tengerészgyalogosok a csatát megelőzően, hanem arról, ami utána volt. Iwo Jimának vége volt, de a zászlót kitűzték és lefotózták – Amerika szereti a hősöket. Három katona, a zászló életben maradt kitűzői, otthon ünnepelt hazafiakká váltak, és a propaganda eszközévé. Emellett végigkísérhetjük, hogyan hatott az életükre a háború, hiszen ők is emberek és az átélt borzalmakkal nem könnyű együtt élni.

A főszerepben Ryan Phillippe-t láthatjuk, a rendező ugyancsak Clint Eastwood. Ez a film csak jelöléseket kapott, míg az Iwo Jima a jelölések mellett a legjobb hangvágásért járó díjat el is vitte – mégis csak egy háborús filmről van szó. A dicsőség zászlaja inkább japán eredetű filmes díjakat zsebelt be, míg a Levelek Iwo Jimáról egy Golden Globe-ot és számos idegen nyelvű filmeknek járó elismerést az amerikai filmes körökben.

Érdemes megnézni a filmeket, ha lehet, mindkettőt, hogy ne legyünk elfogultak – nyilván a rendező szándéka is ez volt, kevésbé részrehajlónak lenni, amit ritkán mondhatunk el a háborús filmekről. 


banner
Previous Post
Next Post

0 megjegyzés:

Partnereink

Partnereink