Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. szeptember 11., péntek

Amikor az Amerikai Álom elérhetetlen távolságba kerül

AJÁNLÓ - Philip K. Dick: Az ember a fellegvárban

Az, hogy néhány (sokszor kortárs) szerző eljátszadozik egy lehetséges történelmi valóság gondolatával, számomra nem jelentett újdonságot, hiszen egy-két ilyen jellegű munkával már találkoztam szakdolgozatom írása közben. Ezekben az írókban és Philip K. Dick-ben vagy egy közös pont: mindannyian a második világháború következményeit vizsgálták, azokat a dolgokat, amelyek bekövetkezhettek volna. Aktuális bemutatóm alanya, Az ember a Fellegvárban (The Man in The High Castle) eredetileg 1962-ben ütötte fel a fejét a könyvpiacon, ám a hazai olvasóközönségnek még évtizedekig, egész pontosan 2003-ig kellett várnia a magyar megjelenésig (hét évvel később a regény egy újabb publikálást élt meg idehaza).

A kép forrása: moly.hu
A Dick által felvázolt alternatíva a jenki hazafiak legrosszabb rémálmát testesíti meg, ugyanis mint kiderül, ebben a világban az Amerikai Egyesült Államok a megalázott szerepében tetszeleg, az ország a vesztesek padján foglal helyet a második globális világégés lezárásakor. Észak-Amerika térképét alaposan átrajzolták a hódítók, a tengelyhatalmak közül Németország és Japán osztozkodik az óriási kontinensen. A német és japán fennhatóság alatt álló területeket ég és föld választja el egymástól, annyi a különbség közöttük. Adolf Hitler hagyatéka, a Birodalom a keleti térség nagy részét is lefedi, és technológiai fölényüknek köszönhetően messze felülmúlják minden vetélytársukat. A mezőgazdaság és az ipar egyaránt virágzik, s talán azok örvendhetnek a legnagyobb megbecsülésnek, akik a csillagok közé utazva, a Holdat, a Mars és a Vénusz bolygókat meghódítva hirdetik az árja faj dicsőségét és nagyságát. Mindennek ellenére a birodalmat vasmarokkal irányítják, ahol csak kevesen érezhetik magukat teljesen biztonságban. Japán a nyugati régiókon berendezkedve hozta létre a Hazai Szigetek mellé a Csendes-óceáni Államokat, ahol az állampolgárok élete ugyan nem gondtalan, de mindenképpen nyugodtabb keleti társaikéhoz képest. Itt mintha megállt volna az idő: a legtöbben még mindig a szolgák vontatta riksákat részesítik előnyben a gépkocsik helyett, a fontos döntések előtt pedig mindig kikérik az ötezer éves jóskönyv, a Ji King tanácsait. A két nagyhatalom amerikai kirendeltségeit választja el egy területét és befolyását tekintve teljesen elhanyagolhatónak tekinthető, semleges zóna, a Sziklás-hegységi Államok. Itt találhatjuk meg Canyon City-t és leghíresebb lakosát, Hawthorne Abendsen írót, aki ellen a náci rezsim minden követ megmozgat, csak hogy a másvilágra küldhessék. Az általa írt könyv, amely a Nehezen vonszolja magát a sáska címet kapta, kényes és polgárpukkasztó témát feszeget – azt, hogy milyen szép is lett volna az élet akkor, ha a tengelyhatalmak helyett a szövetségesek diadalmaskodnak a háború végén…

Micsoda érdekes felvázolás, nem igaz? Éppen ezért ért hidegzuhanyként a felfedezés a kötet végére érve, hogy életem legelső rossz könyvét olvastam ki. Az ember a Fellegvárban több sebből vérzik, melyek közül nehéz feladat lenne eldönteni, hogy valójában melyik számít a legnagyobb érvágásnak. Mindenekelőtt: nincs egy komplett sztori, egy olyan történetszál, amelyen végig lehetne haladni. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy Szomszédok- vagy Barátok közt-kaliberű sorozat forgatókönyvébe lapoztam volna bele, ahol X, Y és Z szereplők (akik között magas rangú tisztviselő éppúgy akad, mint egyszerű munkás) életének egy-egy újabb epizódját ismerhetnék meg. A karakterek viszonylag rövid ideig kerülnek kontaktusba egymással, és az alig kétszáz oldal végére érve egyikük sem kerül se közelebb, se pedig távolabb szívünkhöz. Épkézláb cselekmény híján nem beszélhetünk korrekt lezárásról, ahogy az esetleges folytatásról se esik szó. Így aztán teljesen egyet tudok érteni azokkal a kritikusokkal, akik összecsapott munkaként („munkaként”?) kategorizálták be a könyvet. Ahogy mások is megjegyezték, még körülbelül 150–200 oldal hiányzik ahhoz, hogy egy minimális szinten elégedettek lehessünk a regénnyel. Amint olvashattuk, az alapkoncepcióval nem lett volna semmi baj (sőt!), de Philip K. Dick – annak ellenére, hogy ezt megelőzően csak elismerő nyilatkozatokat hallottam róla – ezúttal alaposan melléfogott.

Teljesen azonban mégsem kell elkeserednie a csalódott olvasóknak, mivel a fenti rettenetet alapul vevő, a Frank Spotnitz, David Semel és Ridley Scott nevével fémjelzett sorozatot már sugározzák a külföldi tévécsatornák. Sok példával ellentétben (de nem nagy meglepetésre) ez az adaptáció sokkal jobbnak ígérkezik a könyvnél, legalábbis ez derült ki számomra a pilot epizód megtekintése után. Amíg ki nem kerülnek az évad újabb részei, addig csak reménykedhetünk a legjobbakban… vagy épp megnézhetjük a sorozat egész hangulatosra sikeredett előzetesét, valamivel lejjebb görgetve.

banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink