Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. július 27., hétfő

Versmontázs

Irodalmi rovatunk állandó szerzőinek versei közül válogattunk egy csokorral.

Damm József: Eleonóra 


Ellibbentél mellettem, s én láttam
Lángoló szemedben magam; döbbenet!
Esetlen, bamba kamasszá váltam,
Ott eresztettek lábaim gyökeret.

Néztem megigézve hajad bársonyát,
Ódát zengtem volna róla menten.
Ridegtartás volt eddig éltem, s most, hát...
A karámból szökő csikó lettem.

Démon szállta meg szívem zeg-zugát,
Részeg álmom most valóságra vált,
Áldom a sorsot, hogy megismertelek.
Gyorsul az élet, ha együtt vagyunk,
Ámor házában mi ketten lakunk.
Mindent kibírok, csak vesd rám szép szemed!

Vasas Marianna: Szeléné monológja


Violaszín, csillagpelyhes éjszakán
megpillantottam egy álmodó ifjút.
A vágyam, hogy nappal zendülő hangján
lobogjon lényem, egyszerre csak kifújt.
Kristályszelek csöndbe ható visszhangja
egy ismerős nevet hűlt szívembe font,
azóta égek, hol lágyan takarja
miriád szálló szikra Endümiónt.

Meglátva sugaram, körbetekintett,
majd ismét rám szegezte szép pilláit.
Pásztorbotja sziporkája keringett,
s ő szebb volt, mint bármely istent világ hitt.
Órák teltek, meneteltek, beszédek
tartalommal telített mosolyával,
világunk kitárt kamráján temérdek
kíváncsi kulcs dobogott boldog vággyal.

Kérdés nem volt sosem, nem is lehetett
a pont, mely zuhogó idők folyamán
ezer izzó felkiáltójellé lett
azon az ezer gyermeki éjszakán.
Ezer és egy gyermeki álmú éjből
ötven aranyfürtű csoda lett testté,
s mi csak szálltunk a napba zárt mélységből
az örök hold gyöngyének fénye felé.

Tudta, hogy telehold alakját öltöm
éj meghatározhatatlan részein,
tudtam: vele a tisztaságot szövöm,
s élénkebb volt, mint lángolni képes szín.
Tudtuk, szépségfakító valóságunk
csak az éjarc hamvas pírján létezhet,
de szegényes napon túl habzó árnyunk
fel nem foghatta a sivár képzelet.

Ám az éjszép ifjúság végül hamar
füstöknek karmai közé vetődik,
Nélküle létem csak zűrbe zárt zavar,
légi udvarom zord göröngyök őrlik.
Örök álmában leszünk ketten immár
hol volt, hol nem volt, mindig lesz egységgé.
Álmaiban égek, hol a hajnal már
többé nem súgja fülébe: Szeléné.

Lir Morlan: Nosztalgia

Lágy estellés a tájat becézi,
Nyug-vörös fénye szívem igézi,
Pille szárnyán megcsillan,
                        elillan
Régi alkonyok báját idézi.

Felrémlik a múlt homályos árnya,
Messze visz az emlékezés vágya,
Magasan fent lebegő
                        remegő
Hajdan-álmok elveszett szárnya.

Vadvirággal pompázó nyári rét, 
Kacajjal ringató gyermeki lét,
Régi mesék dallama,
                        balzsama,
Búcsúzó fény súg nekem ó igét.

A régi rét, a régi táj, a ház…
A meséken megkopott már a máz.
Emlékektől roskatag
                        vén falak,
Köztük hány mostba-kúszó gaz tanyáz…

Halkan rebben a múlt tündérszárnya,
Álom-emlékek hű őr-árnya
Ködbe vesző, hallgatag
                        bús alak,
Lassan beolvad az est-homályba…

Tóth Judit: Kamaszlélek: Talán



Talán csak egy percig tart,
és elröppen, mint egy lepke
A kopár sivatag a bánat
könnyeit a mélybe temette.
Szomorú szemek nem áztatnak
termőföldet, és nem nő virág
a bánat talaján,
Talán csak egy percig tart,
és eltűnik, mint a kámfor, és aki a tőrt döfte,
okul a hibából. 
Talán én vagyok az egy,
aki végig szenved,
és akinek az élete
nem a jó úton megy.
Talán az én könnyeim nem fakasztanak folyót,
és a magány kopár sivatagában
nekem nem jut hely az oázisban.
Talán csak a sötét árnyak tudják utam,
de még ők sem mondják, hogyan érhet véget a kín.

Hogy kín-e ez, nem tudom.
De az út már a végénél tart.
Talán holnap új kövekre lépek,
és minden más lesz.
A sötét árnyak eltűnnek
És talán majd egyszer
joggal neveznek
felnőttnek.


Nagy Csaba: Érzés…



Éreztem, azt, ahogy megreped a szívem 
És meg nem született vágyakra lelkesül, 
Éreztem, ahogy az ér elszárad bennem, 
Azt, hogy a mámorító szépség elkerül.


És kicsordulnak a szememből a könnyek 
Fejem felett a gond árnyéka tornyosul. 
Ezek után a hűvösebb napok jönnek, 
A személyem is, míg inkább elkorcsosul.







Sebes Adél: Darabokban

~Egy pár szakadt harisnya emlékére~

Kapkodós lett ez a reggel is
Nem volt időm hajat vasalni.
A sminkem is elcsúszott,
Amint igyekeztem
Vaksi szemekkel ruhát találni.

Kilestem az ajtón - milyen az idő?-,
Kócos hajammal összefolyt az utca
S ahogy le-föl futkosok harisnyát kutatva
Eszembe villan az elmúlt éjszaka,

S egy percre megállok:

Kezdetben forró volt hiányod,
mint a láva, ahogy tested finom hajlataira
gondolok
S végigömlik rajtam,
hogy szeretném felkutatni minden apró szegleted;
Érezni, tapintani, szagolni, magamba szívni a jelenléted...

Álmatlan feküdtem
Emlékeden rágódva folyton szűkülő gyomorral,
S a gyomok,melyeket egyenként téptem ki sok idő alatt,
most mintha hirtelen feltámadtak volna mind
valami Földön túli világból
s kínoztak tovább.

Leragadó pillák mögül is
Tisztán látom a zavarodott, sárgás gyertyafényt
S arcod vonalait, ahogy sötét sziluetted
megnyilvánul előttem titokban
Mint a legszentebb szentség
S védekezni sem tudok ellene, mert hirtelen,
Váratlan - mint esőben a napsütés.

Majd a szőke lány jut eszembe
- akit szeretek-
A vallomás, amin annyiszor rágtam már át magam
S azóta is
nevetnem kell, ha rágondolok:

Nevetséges és szomorú a helyzet vagy a
Sors fintora talán?
A legnagyobb gyönyörben
És gyötrelemben is osztoznom kell...
Fájdalmam sem az enyém igazán.

Aztán a ki tudja, hány
Csendesen szuszogó lány
Ötlik fejembe, kik mind
Miattad forgolódnak nyugtalan
S félve gondolom csak el
Vajon hány meg hány szív hasadt már meg érted?
Te vérszomjas angyal? Te gyönyörű kísértet!!!!
..............................................................................
Így álmodom újra, halkan, nyitott szemmel;
Idebent csend van, néma, halott reggel.
Odakint nagy zajjal robog egy kamion,
S én szétszakadt harisnyám a kukába hajítom.


Mészáros András: Napfényben


Bőröm nem zöld, mégis érzem:
Feltöltődöm a napfényben.
Úgy élek, mint egy levél,
Ki mindig napfényt remél.

Esőben és sötétségben
Hangulatom rossznak érzem.
Nincsen semmi baj velem,
Csak merül a napelem!

Ha kisüt a nap, jól vagyok.
Elkerülnek a nagy bajok.
Fényt látok, felébredek,
Élvezem az életet.


Novák György: hamu



szűk papírdobozban
születtem átlátszó
nejlon alatt azt kértem
anyámtól urnába
szórjon ha elszív

most nem
sírnak



banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink