Tisztelt Olvasók!

Ezúton értesítünk mindenkit, hogy elindult az ÚjBekezdés kulturális portál. Ezzel az Uploaded Magazin aktivitása megszűnik, azonban a rajta lévő tartalmak megőrzése érdekében archívumként megmarad, amely az új felületen is elérhető lesz.

Ugyanazon elvek mentén, jobb technikai feltételekkel, és hatalmas lendülettel folytatjuk.

Köszönjük az eddigi szerkesztők munkáját, különösen Tóth Juditét, valamint köszönjük nektek is!

Találkozzunk az új oldalon!


Üdvözlettel:

A szerkesztőség


2015. július 8., szerda

Ézsi Robin születésnapi alkotása

Az Uploaded Magazin alkotói pályázatának különdíjas műve következik.

Két és fél hét van hátra a születésnapig. Na nem mintha minden reggel kihúznék egy újabb napot a naptáramban. Egyrészt, nincs naptáram, másrészt pedig… nem azt akarom mondani, hogy nem fontos, mert nagyon is az, de nem gondolok rá a nap minden percében. Aznap leszek egy évvel idősebb, aznap kerülök egy évvel megint közelebb a felnőtté váláshoz, és aznap… eltelt egy újabb év. Fura belegondolni, hogy mennyit változtam ez alatt az egy év alatt is. Azonban a legfontosabb dolgok csak most a napokban jutottak az eszembe. Egyrészt, nem a kor teszi az embert. Mikor azt mondják neked, hogy tiszteld a felnőttet, soha ne azért tiszteld mert felnőtt. Egy majom is feltud nőni, nem igaz? A tiszteletet ki kell vívni, nem osztogatják csak úgy, tehát nem kell senkit sem a kora miatt tisztelned. Tiszteld azért, amilyen, tiszteld azért, mert letett már valamit az asztalra. Ezzel sokan nem értenek egyet, de én így látom, és nem fogok ezen változtatni. Én azt tisztelem, aki szerintem rászolgált arra. A lényeg, hogy lehetek akármilyen idős, nem leszek soha több, vagy kevesebb. A magam, és mások szemében sem. Egyszerűen csak megnyílik előttem számtalan új ajtó, új lehetőség, ezekkel pedig élnem kell. Sokszor kérdezik tőlem is azt, hogy mi akarok lenni, minek tanulok… és én ezekre nem tudok választ adni. Annyi minden lehetek, sok minden érdekel, de rengetek kétségem is van, hogy valóban jó leszek-e én annak. Van, ami fejben jól hangzik, de kimondva már mindjárt túlságosan…hogy is szokták ezt mondani? Valóságszagú? Igen, azt hiszem ezt mondják. Vannak dolgok, amik elvesztik a jelentőségüket, ahogy kimondjuk őket. A fejünkben olyan végtelennek hatnak, csak csűrjük és csavarjuk a gondolatot, az ötletet, de amint megpróbálnánk a valóságba átültetni azt, számtalan új akadályba ütközünk, a valóság akadályaiba, és rájövünk, hogy… hé, ez így nem fog menni.  Nem azért, mert kevesek vagyunk hozzá, vagy nem azért, mert az kevés, amit kitaláltunk. Egyszerűen csak van egy határ a valóság és a fantázia között, olyan ez, mint egy… válaszvonal. Egyik sem lépheti át ezt a bizonyos határt, mert nincs mi táplálná, alátámasztaná azt. Egy álom a valóságban egyszerűen meghal, ahogy a valóság is az álomban. A kettő teljesen más, mégsem létezhetnek egymás nélkül, olyanok, mint…egymás tükörképei, és ez így is van jól. Kiakarja a valóságot megélni egy álomba, nem? Viszont a valóságban sokan élnénk meg az álmainkat. Igaz, hogy vannak álmok, amiket teljesítünk, de… azok célok, vágyak, van bennük valami ami megvalósítható. Ahogy nősz, ahogy évről évre idősebb leszel, úgy ezek a dolgok egyszer csak érdekelni fognak, ott lesz a válladon a nyomás, hogy ideje választanod, döntsd el mit akarsz kezdeni az életeddel, mert ha más dönti el helyetted, azzal csak veszthetsz.

Egy születésnap, egy év, egy újabb szelet az életedből. Ahogy felnősz, úgy komolyabban fognak venni téged. Emlékszel mikor általános iskolában azt mondtad, hogy szerelmes vagy? Kinevettek, nem? De ha érettségi után mondom, akkor máris nem nevetnek, komolyabban veszik azt, amit mondasz. Azt hiszik, hogy így most már tudod miről beszélsz. Nos… nem, nem feltétlen, de ez már csak részletkérdés, mert itt a lényeg azon van, hogy komolyan vesznek. A munkában, a barátságban, szerelemben… de azt tudni kell, hogy nem leszel több soha, csak mert idősebb vagy. Ezt mások is látni fogják, de a legfontosabb, hogy te lásd, elvégre senki nem fejlődhet helyetted, nem? Tudom, hogy utálatos egy érzés fejlődni, mert valahol úgy érzed, hogy nem vagy jó, és ha azt vesszük, hogy egész életünkben fejlődünk… a tudat, hogy soha nem leszünk elég jók… igen, elég idegesítő tud lenni. Azonban ezt is el lehet fogadni, és a lényeg, hogy olyanokkal vegyük körül magunkat, akik számára tökéletlenül is tökéletesek vagyunk. A lényeg, hogy tisztában legyünk magunkkal, hogy ne akarjunk túl sokat, hogy ne sértődjünk meg minden apró kis dolgon, még ha ezen nagyon nehéz is tud lenni. Én is ilyen vagyok, ha olyan napom van, akkor mindenen meg tudok sértődni. Jól tudom, hogy egyes embereknél soha nem leszek jobb, hiába szeretnék a másik szemében én lenni a legjobb, nem leszek soha. Valamiben mindig hátra kerülök. Kezdem már megszokni, persze korántsem jó érzés, de mégis mit tehetnék? Fejlődnöm kell, ne mondják nekem azt, hogy pont ugyanolyan vagyok, mint előző születésnapomkor voltam. A változás nem rossz, de nehéz. Néhányan tíz év alatt nem változnak annyit, mint mások egy-két hét alatt. Egyeseknek ez nem tesz jót, míg másoknak megacélozza a jellemét. Nem csak mi, a helyzetünk is változhat, az életünk, az emberek körülöttünk… annyi minden tesz össze egy életet, hogy felesleges azon agyalni, hogy mi minden változhat, nem lehet észben tartani, ahogy ellene sem lehet tenni. Csak sodródunk az árral, és reméljük, hogy jó helyen kötünk ki. Ha nem, hát majd sodródunk tovább, várjuk a következő hullámot, ami továbbvisz minket, és előbb-utóbb révbe kell érnünk.       Szeretnék eljutni odáig, de jól tudom, hogy még nagyon messze van. Jó sok születésnap múlva lesz, hogy én azt mondhatom: révbe értem. Megéri előre eltervezni, hogy milyen lesz? Nem, nem éri meg, de megmosolyogtat a gondolat.

Csak ülj le, és gondolkodj el rajta, hogy milyen volt ez az egy év. Hogy mennyit változtál, hogy mi mindent tettél, mi mindent tehettél volna. Vannak-e dolgok, amiket megbántál, vannak-e pillanatok, amiket újra és újra átélnél? Igaz, nem teheted meg, de van előtted egy újabb év, tudod már mit kell máshogy tenned, és így fejlődsz, hibázol, de kijavítod. Helyrehozhatsz bármit, amit eltörtél a múltban, és mint lenni szokott, ez majd ott lesz a legerősebb, ahol eltörött. Nálunk jobban senki nem élheti az életünket. Lehetünk akármilyenek, elvégre mindenki fog ki rosszabb napot, nem? A lényeg, hogy értékeljük azt, amink van, főleg, ha már régóta meg van. Tudom jól, hogy egyes embereknél nem kerülhetek egyből a lista élére, tudom jól, hogy lesznek emberek, akik fontosabbak nekik, mint én. Akikkel beszélnek, ha velem nem, akiknek írnak, ha nekem nem, és akire ránéznek, ha rám nem. Pocsék egy érzés látni azt, hogy mással törődnek míg veled nem, de… bele kell nyugodni, van ilyen, nem foroghat körülöttünk a világ, mi is vele együtt szédülnénk el. Persze, mindenkinek van egy személy, aki fontosabb, mint a többi, akinek a figyelmére, törődésére jobban vágyik, és ha nem kapja meg, akkor le van törve. Érthető, de… felesleges letörni. Nem lehetsz mindenben az első, nem jelentheted mindenben a legtöbbet neki, bármennyire is akarod. Lehet lesz, aki jobban tetszik neki, aki többször csal majd mosolyt az arcára, de nem lesz még egy olyan, mint te. Tudom, hogy ez nem vigasztal teljesen, hogy… ezekben, és talán még több dologban mi akarunk lenni az elsők. Én is ilyen vagyok, engem sem vigasztal.


Születésnapról születésnapra viszont komolyabbak leszünk, elkezd minket érdekelni a másik, nem csak az, hogy milyen, hanem, hogy mi milyenek vagyunk a szemében. Nem csak kapni, de adni is akarunk majd már. Aztán egy idő után rájövünk, hogy vannak dolgok, amik nem számítanak, amik csak sértik a hiúságunkat, de valójában…. , mint porszem a sárban, annyit ér a dolog. Akárhogy is, mindig változunk, de ugyanakkor kicsit mindig megtartunk abból, akik voltunk. Hogy miért van ez? Nos… ezernyi oka  lehet, és még százszor ennyi magyarázata legalább. Szerintem a válasz rá egyszerű. Ha tudni akarjuk hova tartunk, tudnunk kell azt is, hogy honnan jöttünk, különben eltévedünk. Soha nem hátra, hanem előre kell nézni az életben, ez igaz, de néha nem árt hátranézni, megnézni azt, akik egykoron voltunk, hogy lássuk a hibáinkat, erényeinket, vereségeinket és sikereinket. Nem csak azért, mert tanulhatunk belőlük, hanem mert erőt is meríthetünk onnét. A múlt egy… kép, amin nem változtathatunk már, mert kialakult, de ránézve újra és újra eltölthet minket az a lendület, ami a múltban is meg volt már bennünk. Elvégre minden lángot újra lehet éleszteni. Én azt mondom, hogy ez vagyok én. Évről évre. Más, mégis ugyanaz az ember mindig. Nem tudod, hogy mikor leszel felnőtt, hogy mikor szűnsz meg gyerek lenni, mert ezt nem a kor határozza meg. Az csak egy szám, de a lényeg az, ami benne van. Ahogy szokták mondani, ne az életet töltsd meg évekkel, hanem az éveket élettel. Márpedig minden születésnapodkor eszedbe kell ez jusson. Hogy itt véget ér egy újabb év, de elkezdődik ugyanakkor egy új is. Ami még fontos, hogy… adjunk okot magunknak az ünneplésre. Ne csak azért bontsuk fel azt a pezsgőt, mert éltünk még egy évet. Az annyira erőltetett. Bontsuk fel azért, ami volt, és azért,ami még lesz. 


banner
Previous Post
Next Post

Partnereink

Partnereink